Index Vakbarát Hírportál

A finnek bármit megtettek volna, amit a dánok kérnek

2021. június 13., vasárnap 14:56

Szombat este a Dánia–Finnország Európa-bajnoki találkozó 42. percében a hazaiak középpályása, Christian Eriksen összeesett, és több mint 10 percen keresztül kellett újraéleszteni. Kórházba szállították Koppenhágában, az állapotát pedig stabilizálták. A mérkőzést Anthony Taylor játékvezető félbeszakította, a folytatásról sokáig nem lehetett tudni semmit, az összecsapás további sorsa bizonytalanná vált. 

Természetesen nemcsak a dánokat, hanem a finneket is megviselték a történtek. A csapat csatára, Teemu Pukki az is.fi oldalnak elmondta, hogy a borzalmas esetig jól játszottak, elégedettek voltak azzal, amit nyújtottak, aztán minden megváltozott. 

Mondhatni, ez volt életem legnehezebb mérkőzése. Hallottuk, hogy minden rendben lesz Eriksennel, de így is nehéz volt visszatérni a pályára. Elhatároztuk, hogy azt tesszük, amit a dánok szeretnének. Ők a folytatás mellett döntöttek, amibe mi is beleegyeztünk. Becsületből játszottunk tovább, és persze örültünk a győzelemnek, de az öltözői hangulat teljesen más volt a meccs után. 

A dánok végül úgy döntöttek, hogy folytatni szeretnék, Kasper Hjulmand szövetségi kapitány szerint azért, mert nem tudták volna elképzelni, hogy egy ilyen szörnyűség után bárki egy percet is tudjon aludni.

Markku Kanerva finn szövetségi kapitány elképesztőnek minősítette csapata teljesítményét. Kiemelte a küzdőszellemet, valamint azt, hogy ilyen helyzetben is helyt álltak.

Nem mindenki tetszését nyerte el a folytatásról hozott döntés. A legendás Peter Schmeichel (a dánok jelenlegi kapusának, Kaspernek az apja) nevetségesnek nevezte az UEFA két opcióját, azaz a folytatást és az újrakezdést, és értetlenül állt előtte. Ugyenezen a véleményen van egy dán krízispszichológus is, aki szerint mindenképp le kellett volna állítani a mérkőzést.

Azok a szurkolók is pórul jártak, akik nem bírták a helyszínen végignézni a borzalmakat és emiatt elindultak haza, ugyanis amikor értesültek arról, hogy mégis lesz folytatás, akkor már nem engedték őket vissza a stadionba.

Rovatok