A labdarúgó-Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében Spanyolországot fantasztikus mérkőzésen legyőzte Horvátországot. A spanyolok elképesztő öngóllal kerültek hátrányba, majd fordítottak, és elhúztak két góllal is, ám a horvátok a rendes játékidő hosszabbításában egyenlítettek. A kétszer 15 perces ráadásban a spanyolok már nem kegyelmeztek, így továbbjutottak a legjobb nyolc közé, ahol a Franciaország–Svájc győztesével találkoznak.
Spanyolország az utóbbi években csak keresi önmagát. Távoli emléknek tűnik csupán a 2010-es világbajnoki, valamint a 2008-as és 2012-es Európa-bajnoki cím.
A válogatott azóta katasztrofálisan teljesít a nagy tornákon, a 2014-es világbajnokságon a csoportkörből sem lépett tovább, míg a 2016-os Eb-n és a 2018-as vb-n is csak a legjobb 16-ig jutottak, vagyis a legutóbbi három alkalomból egyszer sem jutott túl a nyolcaddöntőn.
Luis Enrique legénysége ennek megfelelően úgy lépett pályára Horvátország ellen kedden, hogy lezárja a rossz sorozatát, és a mérkőzés elején úgy tűnt, nem akar sokáig várni azzal, hogy eldöntse a továbbjutás sorsát.
Spanyolország megmutatta Szlovákia ellen, mennyire erős, a játékosok gyorsak, fiatalok, tele vannak energiával. A játékuk alapja a letámadáson és a sok passzon alapszik, de nekünk is megvannak az erősségeink
– mondta a találkozó előtt Zlatko Dalic, a horvátok szövetségi kapitánya.
Jóslata be is vált, a spanyolok ugyanis folyamatosan járatták a labdát, és egyáltalán nem hagyták kibontakozni a horvátokat, akiknél Ivan Perisic koronavírus miatt nem volt bevethető. A spanyol válogatott folyamatosan növelte a nyomást, ami a helyzetekben is megmutatkozott. A 13. percben Sergio Busquets indította Álvaro Moratát, aki sarokkal visszatette a labdát, az érkező Pablo Sarabia pedig ballal az oldalhálóba lőtt.
Három perccel később hatalmas ziccert rontottak a spanyolok: Koke lépett ki középen, szemtől szembe került Dominik Livakoviccsal, ám nagyon rossz döntést hozott, a horvát kapus pedig lábbal védte a gyenge lövést. A 19. percben Ferrán Torres adott be jobbról, a középen érkező Morata pedig rendkívül sután fejelt öt méterről, és végül Domagoj Vidát találta el.
A 20. percben aztán jött a mérkőzés legkomikusabb jelenete, igaz, a spanyolok aligha nevettek. Az Eb-n láttunk már olyan öngólt, amelyről az ember csak akkor hiszi el, hogy megtörtént, ha látja, elég csak a szlovákok kapusának, Martin Dúbravkának Spanyolország elleni ügyetlenkedését említeni. Nos, a spanyolok nagyjából hasonlót hoztak össze, Pedri nagyjából 40 méterről passzolta haza a labdát, ám Unai Simón nem tudta átvenni a labdát, amely így a kapuban kötött ki, a horvátok pedig kaput eltaláló lövés nélkül szereztek vezetést (1–0).
Pedri egyébként 18 évesen és 215 naposan lépett pályára, amivel megdöntötte Wayne Rooney rekordját, aki Portugália ellen 18 évesen és 244 naposan játszott 2004-ben.
Ezzel Pedri lett minden idők legfiatalabb játékosa, aki az Eb egyenes kieséses szakaszában kezdőként pályára lépett.
A gól teljesen megzavarta a spanyolokat, amit a horvátok igyekeztek kihasználni, és átvették az irányítást. A 25. percben Mateo Kovacic lőtt 18 méterről, de Unai Simón szögletre tudott védeni.
Az első félidő hajrájára aztán magára talált Spanyolország, a 38. percben José Gaya lőtt ballal, 14 méterről, a bal összekötő helyéről, Livakovic elsőre védeni tudott, ám a kipattanót Sarabia a kapuba lőtte (1–1).
A fordulás után is maradt a spanyol fölény, és át is vették a vezetést. Az 57. percben Pedri vitte a labdát a bal összekötő helyén, kitette bal oldalra Ferrán Torresnek, aki az alapvonal közeléből ballal középre tekert, ahol az érkező César Azpilicueta 5 méterről, középről a kapuba fejelt (1–2).
A horvátok a 67. percben kerültek közel a gólszerzéshez, ám Unai Simón nagy bravúrral védte Josko Gvardiol 8 méterről leadott lövését.
A 77. percben pedig tovább növelte az előnyét Spanyolország: hatalmas védelmi hiba után Ferrán Torres üresen vehette át a labdát a jobb szélen, bement a tizenhatoson belülre, majd ballal a kapuba gurított (1–3).
Úgy tűnt, eldőlt a mérkőzés, a spanyolok ugyanis nemcsak vezettek két góllal, hanem kézben is tartották az irányítást, csakhogy Horvátország ellen nem lehet biztosra menni. Előbb a 85. percben Luka Modric ment a jobb oldalon, és a kapu közelében az alapvonaltól visszagurított középre, ahonnan két lövést is leadtak a horvátok, ám a másodikat, Mislav Orsicét már csak gólvonal mögül tudták kivágni a védők (2–3).
A gól lökést adott a csapatnak, amely mindent megtett az egyenlítésért, és a nagy akarásnak meg is lett az eredménye, a 92. percben ugyanis Orsic tekert középre bal oldalról, Mario Pasalic pedig öt méterről a kapu bal oldalába csúsztatott (3–3).
A rendes játékidőben nem esett több gól, jöhetett a hosszabbítás, amelyet a horvátok kezdtek jobban. Előbb Orsic lőtt 15 méterről fölé a 92. percben, majd nem sokkal később Andrej Kramaric ziccerét hárította Unai Simón.
A két kihagyott helyzet pedig sokba került a csapatnak, a 100. percben ugyanis Dani Olmo ívelt középre a jobb oldalról, Morata jobbal átvette, ballal pedig az ötös sarkáról a rövid felsőbe lőtt (3–4).
A 103. percben Kramaric lőtt 20 méterről, de Unai Simón védett, majd a spanyolok ellentámadásba lendültek, ezúttal is Olmo adott középre jobbról, ám most Mikel Oyarzabal érkezett, aki a tizenhatoson belül átvette a labdát, majd ballal, 7 méterről a jobb kapufa mellé lőtt (3–5).
A 106. percben Pasalic tálalt Ante Budimir elé, aki 11 méterről, ballal lőtt, ám a labda néhány centivel a kapu mellé gurult.
Újabb fordulat már nem volt a mérkőzésen – azért Olmo még egy kapufát lőtt –, így a spanyolok végül 5–3-ra legyőzték a horvátokat. Érdekesség, hogy az Európa-bajnokságok történetében másodszor fordult elő, hogy Spanyolország három gólt kapott egy mérkőzésen, és mindkét alkalommal győztesen hagyták el a pályát. Ezt megelőzően a 2000-es Eb-n győztek 4–3-ra Jugoszlávia ellen.
A spanyolok tehát megszakították rossz sorozatukat, és negyedik kísérletre már eljutottak a legjobb nyolc közé, ahol a Franciaország–Svájc mérkőzés győztesével találkoznak.
EURÓPA-BAJNOKSÁG
NYOLCADDÖNTŐ
Horvátország–Spanyolország 3–5(1–1, 3–3, 3–5) – hosszabbítás után (Koppenhága)
Gólszerző: Pedri 20. –öngól, Orsic 85., Pasalic 90+2., ill. Sarabia 38., Azpilicueta 57., F. Torres 77., Morata 100., Oyarzabal 103.
(Borítókép: Martin Meissner / POOL / AFP)