Az olasz válogatottól elszenvedett 2–1-es vereség után a negyeddöntőben ért véget a belgák menetelése az Európa-bajnokságon, és egyre nagyobb kérdés, hogy az aranygenerációnak sikerül-e valaha a csúcsra érnie.
A kétezres évek eleje finoman szólva sem a vörös ördögökről szólt, a 2002-es világbajnokság után a következő két mundialra és egymást követő három Európa-bajnokságra sem tudtak kijutni. Nehéz lenne azt állítani, hogy meghatározó szerepet töltöttek be a világfutballban.
A belga válogatottra 2013 nyarán, egy Szerbia elleni világbajnoki selejtezőn figyeltem fel, amikor az amúgy jó erőkből álló ellenfél úgy kapott ki 2–1-re a hajrában szépítve, hogy ha addig öt-hat gól van közte, akkor sem szólhat egy rossz szót sem.
Ez volt az az időszak, amikor hirtelen minden új PL-reménységről rögvest megtippelhette az ember, hogy belga játékos, valósággal elözönlötték az angol élvonalat és remek játékkal szórakoztatták a szurkolókat.
Innentől kezdve fél szemmel azért mindig figyeltem a válogatottat, amelyet minden torna előtt az egyik titkos favoritnak vártam. A 2014-es világbajnokságon a fiatalos lendület négy győzelmet (közte az Egyesült Államok elleni, szenzációs nyolcaddöntővel) hozott, de a későbbi döntős argentinok elleni negyeddöntő már soknak bizonyult.
A jelen sztárjai közül ekkor Thibaut Courtois és Kevin De Bruyne csupán 22 éves volt, Eden Hazard 23, Romelu Lukaku pedig nemrég töltötte be a 21-et, látszott, hogy remek évek várhatnak a belga szurkolókra, a világbajnoki szereplés után pedig már nem lehetett az együttest leírni.
A franciaországi Eb-re csoportgyőztesként jutott ki a 2015 novembere és 2016 márciusa között világranglista-vezető csapat, De Bruyne és Hazard öt-öt, Marouane Fellaini négy gólt szerzett a selejtezők során, a kontinensviadalon pedig a nyolcaddöntőben épp a mieinket megverve kerültek a negyeddöntőbe, ahol a mögöttük második helyen kijutó walesiek megviccelték őket.
A 2018-as világbajnokságra már az egyik fő favoritként érkeztek, köszönhetően annak is, hogy a selejtező tíz mérkőzésén kilenc győzelem és egy döntetlen mellett 43–6-os gólkülönbséget mutattak fel – Lukaku egymaga 11 alkalommal volt eredményes, Hazard hatszor, Dries Mertens és Thomas Meunier pedig ötször-ötször.
Az oroszországi rendezvényen Panama (3–0) és Tunézia (5–2) ellen is fölényesen győztek, majd a csoportrangadón Angliát is megverték (1–0), ezzel viszont a jóval nehezebb felső ágra kerültek. Itt Japán ellen óriási meglepetésre kétgólos hátrányba kerültek a második félidő elején, de még a rendes játékidőben fordítani tudtak (3–2), majd az együttes erejét megmutatva 2–1-re legyőzték Brazíliát is. A végső győztes franciák már túl erősnek bizonyultak, de a bronzmeccsen Angliát újra megverve az érem legalább összejött. A torna álomcsapatába Courtois és az ezüstlabdás Hazard is bekerült, Lukaku pedig négy góljával és egy asszisztjával bronzcipős lett.
Szeptemberre így is világelsővé váltak, és közel három éve nem is tudják letaszítani őket a trónról. Nem véletlen, hogy az egyik fő favoritnak számított az együttes, amely a selejtezőket ezúttal is hibátlanul teljesítette, a tíz siker mellé 40–3-as gólkülönbséget társítva.
Emellett a Nemzetek Ligájában is remekelt a gárda, hiszen az Eb-n szerdán éppen egymással szemben elődöntőző Dániát és Angliát (no meg Izlandot) megelőzve öt győzelemmel és egy vereséggel bejutott a négyes döntőbe, ahol a világbajnoki címvédő franciákkal találkoznak a fináléba jutásért, a felső ágon egyébiránt a keddi Eb-elődöntős párharc ismétlődik meg, Olaszország és Spanyolország találkozik.
Valami azonban sehogy sem akart összejönni a belgáknál, ott van Eden Hazard, aki a Real Madridba érkezése óta kis túlzással többet volt sérült, mint nem, az előző idényben 182 napot kellett kihagynia.
Aztán vegyük a világ legjobb irányítóját, Kevin De Bruynét, aki a Manchester Cityvel bajnok lett, BL-ben döntőzött, és pont ott szenvedett többszörös arccsonttörést, ami miatt az oroszok elleni Eb-nyitóról (3–0) le is maradt.
A dánok ellen egy félidőt már kapott, egy gólt és egy gólpasszt jegyezve vezette sikerre övéit (2–1), a finnek megveréséből (2–0) pedig ugyancsak assziszttal vette ki a részét.
A portugálok elleni nyolcaddöntőn (1–0) aztán a 48. percben le kellett cserélni, a hajrában pedig az első két csoportmeccsen összesen csupán 49 percet kapó Hazard is megsérült, közülük utóbbi nem is tudta vállalni az olaszok elleni negyeddöntőt, az együttes pedig végül újra elbukott (1–2).
A halasztás előnye, hogy a következő nagy tornára csak egy évet kell várni, a katari világbajnokságon még van esély egy utolsó nagy menetelésre, de azért a védelemből Thomas Vermaelen 37 éves lesz addigra, Jan Vertonghen 35, Toby Alderweireld 33, a középpályán Thomas Meunier 31, Axel Witsel 33, Kevin De Bruyne 31, a támadósorban pedig Lukaku 29, Hazard 31, szóval olyan nagyon sok idejük már nincs alkotni.
Természetesen nem a belga gárda lenne az első olyan csodageneráció, amelynek végül nem sikerül felérnie a csúcsra világ- vagy Európa-bajnokságon (miközben ez utóbbi – minden bántás nélkül – sikerült például Dániának vagy éppen Görögországnak is az elmúlt három évtizedben).
A hetvenes évek elején a hollandok letarolták az európai klubfutballt, a Feyenoord után az Ajax egymás után háromszor is a csúcsra ért a BEK-ben, Johan Cruyff 1971-ben, 1973-ban és 1974-ben is aranylabdás, egy évvel később pedig második lett, csakúgy, mint Rob Rensenbrink 1976-ban, ugyanő pedig 1978-ban a harmadik helyen zárta a szavazást. Gondolhatnánk, hogy ebben az időszakban válogatott szinten is tarolt a csapat, de valahogy ez sosem jött össze.
Az 1974-es világbajnokságra egy kis szerencsével jutott ki az együttes, amely szemet gyönyörködtető játékával menetelt a tornán, a csoportkörben Svédországot, Bulgáriát és Uruguayt megelőzve, majd Argentínát, az NDK-t és Brazíliát is megverve jutott döntőbe, ahol az öt góllal záró Johan Neeskens góljával hamar vezetést szereztek, de végül az NSZK ünnepelhetett (1–2).
A két évvel későbbi Európa-bajnokság négyes döntőjében a végső győztes Csehszlovákia verte meg az oranjét az elődöntőben (3–1), a bronzérem azért összejött Jugoszlávia ráadásos legyőzésével. Az 1978-as világbajnokságra újra nagy esélyesként érkezett a gárda, de Cruyff egy néhány hónappal korábbi emberrablási kísérlet miatt kihagyta a tornát. Az együttes Peru mögött másodikként jutott tovább a csoportból, Olaszország, az NSZK és Ausztria előtt viszont megnyerte a második szakaszt, így újra döntőzhetett, hogy Mario Kempesék argentin csapata Buenos Airesben hosszabbításban diadalmaskodjon (3–1).
A magyar válogatott 1952-ben olimpiai bajnok lett – akkor pedig azért a mostaninál lényegesen nagyobb rangja volt ennek a tornának –, de világbajnokságon nem tudott a csúcsra érni ez a remek együttes sem. Kocsis Sándorék a csoportkörben 9:0-ra megverték Dél-Koreát, majd 8:3-ra az NSZK-t, a negyeddöntőben 4:2-re Brazíliát, az elődöntőben pedig ugyancsak 4:2-re Uruguayt, igaz, ez az eredmény már ráadásban alakult ki.
A fináléban újra az NSZK érkezett, a sorozatban 32 meccsen veretlen magyar csapat volt a favorit, és a visszatérő, de még nem százszázalékos Puskás Ferenc góljával már a 6. percben vezetett, a 8. percben pedig már kettő volt közte Czibor Zoltán találatával. Az előny a 18. percre elfogyott, a 84. percben pedig Helmut Rahn második találata NSZK-előnyt jelentett, és mivel Puskás szabályosnak tűnő gólját les miatt annullálták, így a rivális ünnepelhetett Bernben (2:3).
Az angol válogatott középpályáján olyan futballisták szerepeltek ezekben az években, mint David Beckham, Steven Gerrard, Frank Lampard vagy Paul Scholes, nem véletlenül számítottak nagy dolgokra tőlük a szurkolók.
A 2002-es világbajnokság selejtezőjét a németek elleni hazai vereséggel kezdték a háromoroszlánosok, de Münchenben az aranylabdás Michael Owen mesterhármasával 5–1-re nyertek, így előnyös helyzetből várták a zárást, amelyen végül Beckham 93. perces szabadrúgásgólja jelentette a kijutást.
A japán–dél-koreai rendezésű tornán aztán Beckham bosszút állhatott az argentinokon az 1998-as kiállításáért, az együttes Svédországgal együtt továbbjutott a csoportból a dél-amerikaiak és a nigériaiak bánatára, hogy a dánok ellen simán, 3–0-ra nyerjenek a nyolcaddöntőben. A negyeddöntőben viszont az ugyancsak szenzációs formában lévő brazilok érkeztek, és Ronaldinho szabadrúgásgóljával 2–1-re nyertek – ezt követően pedig hibátlanul nyerték meg a vb-t.
A 2004-es Eb-re kvalifikáció során Beckham és Owen is ötször talált be, és feltűnt a tinédzser Wayne Rooney is, aki a tornán Svájc és Horvátország ellen is duplázni tudott, de egy kis kiengedés miatt a franciák elleni meccsen alulmaradtak az angolok. A negyeddöntőben Owen már a 3. percben gólt szerzett, de a végjátékban a portugálok egyenlítettek, majd a ráadásban előnybe is kerültk. Akkor jött Lampard, és tizenegyesekre mentette a párharcot, amelyben a hetedik körben a portugálok kerekedtek felül.
A következő világbajnokságon megint összekerültek a svédekkel, most csoportelsőként mentek tovább – Paraguay, Trinidad és Tobago esett ki –, a nyolcaddöntőben pedig Ecuador ellen Beckham lőtte tovább a csapatot. Jöhetett újra a negyeddöntő, ismét Portugália és Wayne Rooney kiállítása után az újabb elveszített büntetőpárbaj.
Ugyanezen a tornán a dél-amerikaiak alaposan bekezdtek, Elefántcsontpart (2–1) legyőzése után 6–0-ra megverték Szerbiát és Montenegrót. A csapatban olyan sztárok futballoztak, mint Juan Román Riquelme, Hernán Crespo és Javier Saviola, a kispadról pedig Esteban Cambiasso, Carlos Tévez és az ifjú Lionel Messi állt be (mindegyikük góllal...). A hollandok ellen a 0–0 is elég volt a csoportelsőséghez, Mexikó ellen kis meglepetésre csak ráadásban nyertek (2–1), a németek ellen viszont büntetőpárbajban alulmaradtak, így a negyeddöntő jelentette a végállomást.
Dél-Afrikában Dél-Korea, Görögország és Nigéria legyőzése után előjöttek a négy évvel ezelőtti élmények: sikeres nyolcaddöntő Mexikó (3–1), elbukott negyeddöntő Németországgal szemben (0–4). Brazíliában Nigéria, Bosznia-Hercegovina és Irán ellen is nyertek Messiék, a 16 között Svájc ellen ráadásban, egy körrel később Belgium ellen rendes játékidőben 1–0-ra, az elődöntőben Hollandiát tizenegyesekkel múlták felül, de a döntőben hosszabbításban alulmaradtak. Igen, a németekkel szemben...
A luzitánok 1989-ben és 1991-ben is megnyerték az ifjúsági világbajnokságot, Rui Costáék mellé pedig az 1994-es U21-es Eb-n legjobbnak megválasztott Luís Figo is csatlakozott.
Érthetően nagy volt a várakozás velük szemben, a 2000-es Európa-bajnokságon pedig az angolok ellen kétgólos hátrányból fordítva nyertek (3–2), Románia ellen 94. perces góllal (1–0), a németek ellen pedig Sérgio Conceicao mesterhármasával (3–0). A negyeddöntőben Nuno Gomes duplázott (2–0), azután viszont a négy között botrányos végjátékban, egy 117. perces Zinédine Zidane-büntetővel maradtak alul (1–2).
A 2002-es vb-n nagy meglepetésre Dél-Korea és az Egyesült Államok mögött csak csoportharmadik lett a gárda Lengyelországot megelőzve, a hazai rendezésű 2004-es Eb-n viszont visszatért a legjobbak közé, igaz, Cristiano Ronaldo sem tudta bevenni a görögök kapuját a fináléban, így óriási meglepetésre vendégsiker született.
A 2006-os világbajnokságon Mexikó, Angola és Irán ellen is nyert a csapat, a 16 sárgát és négy pirosat hozó hollandok elleni nyolcaddöntőt is sikerrel abszolválta, majd jött az említett, angolok elleni továbbjutás. Az elődöntőben viszont a franciák túl erősnek bizonyultak, megint Zidane büntetője döntött, a bronzmeccsen pedig a németek örülhettek.
Cristiano Ronaldo tíz évvel később azért az Eb-n a csúcsra ért hazájával, előtte 2012-ben pedig elődöntőig jutottak a portugálok.
E URÓPA-BAJNOKSÁG
ELŐDÖNTŐ
21.00: Olaszország–Spanyolország (Wembley)
szerda 21.00: Anglia–Dánia (Wembley)
DÖNTŐ
vasárnap 21.00: az elődöntő győztesei (Wembley)
(Borítókép: Christof Stache – Pool / Getty Images)