Index Vakbarát Hírportál

Amit nem mutatott a tévé: lézerrel vakították el a dán kapust a tizenegyes előtt

2021. július 8., csütörtök 10:11

A labdarúgó-Európa-bajnokság szerdai elődöntőjében Anglia Dániával csapott össze a Wembley-ben. Nagy meglepetésre az első félidő közepén a dánok szereztek vezetést, egy öngóllal azonban még a szünet előtt egyenlítettek az angolok. A rendes játékidő döntetlennel zárult, ám a hosszabbításban Anglia egy véleményes tizenegyessel megszerezte a vezetést.

Történt ugyanis, hogy a 104. percben Raheem Sterling a tizenhatoson belül két dán védő között érdekesen esett el, ám a játékvezető, később pedig a VAR is büntetőt ítélt az angolok javára. 

A mérkőzésen bomba formában védő Kasper Schmeichel annak ellenére fogta meg Harry Kane lövését, hogy közvetlen a rúgás előtt még lézer pointerrel világítottak a szemébe. 

A bravúros védés után alig egy másodpercig tartott a dán öröm, mivel Kane a kipattanó labdát gond nélkül passzolta a kapuba, ezzel továbbjuttatva Angliát az ország történetének első Eb-fináléjába. 

A BBC információi szerint az UEFA hivatalos eljárást indított az Angol Labdarúgó-szövetség ellen a „lézeres” incidens miatt. A büntetés pontos összegéről és részleteiről később dönt a szövetség. 

Ki nyeri meg az Eb-döntőt?

  • 15089
    Olaszország
  • 4628
    Anglia

EURÓPA-BAJNOKSÁG
ELŐDÖNTŐ
Anglia–Dánia 2–1 (1 –1, 1–1), hosszabbítás után 
London, Wembley Stadion. Vezette: Makkelie (holland)
ANGLIA: Pickford – Walker, Stones, Maguire, Shaw – K. Phillips, Rice (Henderson, 95.) – Saka (Grealish, 69.; Trippier 105), Mount (Foden, 95.), Sterling – Kane. Szövetségi kapitány: Gareth Southgate.
DÁNIA: Schmeichel – A. Christensen (Andersen, 79.), Kjaer, Vestergaard – Stryger Larsen (Wass, 67.), Höjbjerg, Delaney (Jensen 88.), Maehle – Damsgaard (Poulsen, 67.), Braithwaite – Dolberg (Norgaard, 67.). Szövetségi kapitány: Kasper Hjulmand.
Gólszerzők: Damsgaard (30.), ill. Kjaer (öngól, 39.), Kane (104.)

(Borítókép: Schmeichel és Kane farkasszemet néznek a büntető előtt. Fotó:  Laurence Griffiths / Getty Images)

Rovatok