Index Vakbarát Hírportál

Hivatalos: Abramovics eladja a Chelsea-t, a bevételt a háború áldozatainak ajánlja fel

2022. március 2., szerda 20:11

A Bajnokok Ligájában címvédő Chelsea tulajdonosa szerda este a klub hivatalos honlapján jelentette be azt, ami már napok óta biztosra vehető: az orosz üzletember eladja a londoni egyesületet.

„Szeretnék reagálni a médiában az utóbbi napokban megjelent spekulációkra. 

Ahogyan azt korábban is mondtam, mindig a klub érdekeit szem előtt tartva hoztam meg a döntéseimet, a jelenlegi helyzetben pedig úgy döntöttem, eladom a Chelsea FC-t.

Úgy érzem, hogy ez a klub, a szurkolók, az alkalmazottak, valamint a szponzorok és a partnereink érdeke” – idézi Abramovicsot a londoni együttes honlapján megjelent közlemény.

Az 55 éves üzletember leszögezte: nem gyorsított folyamatban adja el a klubot, hanem az ilyenkor megszokott és megfontolt eljárásokat követve, valamint hozzátette, semmilyen visszafizetési térítésre nem tart igényt a klub részéről.

A Reuters beszámolója szerint Roman Abramovics ígéretet tett arra, hogy az eladásból származó pénzt az orosz–ukrán háború áldozatainak javára ajánlják fel, ami magában foglalja a sürgős és azonnali szükségleteik fedezését, valamint a helyreállítás hosszú távú munkájának támogatását.

Mivel a Chelsea sajtóhírek szerint több mint 1,5 milliárd fontos kölcsönt kapott Abramovicstól, ez a döntés a mai modern futballban szinte hihetetlen egy tulajdonostól.

Ez számomra soha nem az üzletről vagy a pénzről szólt, hanem a játék és a klub iránti tiszta szenvedélyről. Jeleztem továbbá, hogy a vezetőség hozzon létre egy jótékonysági alapítványt, az eladásból származó teljes nettó bevételt pedig az ukrajnai háború minden áldozatának segítésére szolgál majd, az azonnali szükségletek kielégítésére, valamint a hosszú távú helyreállítási munkálatokat is támogatja majd.”

Abramovics kiemelte: rendkívül nehéz volt meghoznia ezt a döntést, és rendkívül fájó, hogy így kell megválnia a csapattól, a klub érdekei szempontjából azonban ezt tartja helyes döntésnek.

„Remélem, még egyszer utoljára lesz lehetőségem ellátogatni a Stamford Bridge-re, hogy személyesen elbúcsúzzak mindenkitől. 

Életem egyik legnagyobb megtiszteltetése, hogy a Chelsea FC tagja lehetek, és büszke vagyok minden közös eredményünkre.

A Chelsea Football Club és a szurkolók mindig a szívemben maradnak” – zárta közleményét Roman Abramovics.

A londoni csapat lehetséges következő tulajdonosairól ebben a cikkünkben foglalkoztunk részletesen.

(Borítókép: Ian Kington / AFP)

Rovatok