Index Vakbarát Hírportál

Rémálom Palermóban, tragédiáról írnak az olaszok a csúfos vb-kudarc után

2022. március 25., péntek 10:16

Csütörtök este az elmúlt évek – vagy akár mondhatjuk, hogy évtizedek – egyik legnagyobb szenzációját érte el a nemzetközi futballban Észak-Macedónia, miután Palermóban legyőzte az Európa-bajnoki címvédő Olaszországot.

A világbajnoki részvételért zajló pótselejtező elődöntőjében hazai pályán fogadta Roberto Mancini csapata az északmacedón válogatottat, és ahogy az a várakozásoknak megfelelt, az első perctől kezdve lerohanta ellenfelét az Eb-címvédő együttes.

A hatalmas nyomás ellenére egy gól sem jött össze az olaszoknak, sőt: az utolsó percekben duplán ráfizettek a kihagyott helyzetekre, mivel Alekszandar Trajkovszki távoli lövésével bevette Gianluigi Donnarumma kapuját.

Ezzel Észak-Macedónia meccselhet kedden Portugáliával a vb-részvételért, míg az olaszok sorozatban második világbajnokságukról maradnak le. 

A mérkőzés után az olasz sajtó sem kímélte az Azzurri becenévre hallgató olasz válogatottat, többek között arról írtak, hogy a tavaly nyári Eb-győzelem csak egyszeri csoda volt, és újrakezdődött az a keserűség, amely több évig tartott a kontinenstorna előtt. 

Vártuk, reménykedtünk, elhittük. Ezekkel a gondolatokkal nyitotta összefoglaló írását a La Gazzetta dello Sport olasz napilap a csúfos vb-kudarc után. Hozzáteszik, hogy a palermói éjszaka határtalan keserűséget hozott az olasz futballrajongóknak, és visszaesett a válogatott abba a szomorú valóságba, ami jellemezte éveken át a csapatot a tavalyi kontinenstornát megelőzően. 

Roberto Mancini, az olaszok trénere pályafutása legmélyebb pontjáról beszélt a kiesést követően.

Tavaly júliusban karrierem legcsodálatosabb pillanatát éltem át, amikor megnyertük a kontinenstornát. Jelenleg életem legnagyobb csalódását élem meg. Ilyen a futball, néha hihetetlen dolgok történnek a pályán. Úgy gondolom, felesleges elemezni a meccset, mert ezt akárhogyan nézzük, nincs magyarázat a vereségre

– értékelt Mancini a Gazzetta hasábjain. 

Az 57 éves szakember hozzátette, a jövőjéről egyelőre még nem tud dönteni, fogalma sincs, hogy fognak alakulni a dolgok, azonban azt biztosan tudja, hogy a kudarc ellenére kiváló játékosok alkotják az olasz nemzeti csapatot, akiket rendkívül sajnál, mivel nem azt érdemlik, hogy televízión keresztül kövessék a világbajnokságot. 

Az olasz válogatott történelme egyik legsötétebb pontját éli jelenleg, mivel soha nem fordult még elő, hogy két egymást követő világbajnokságon se vegyen részt. 

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok