Index Vakbarát Hírportál

Sikeres volt Louis van Gaal rákkezelése

2022. április 12., kedd 11:34

A holland labdarúgó-válogatottat vezető Louis van Gaal szavai szerint sikeres volt a terápia, melyet a prosztatarák egy agresszív formája ellen kapott.

A 70 éves szakember április 3-án, egy televíziós interjúban hozta nyilvánosságra betegségét, hétfőn pedig azt is elárulta, hogy összesen 25 sugárkezelésen esett át, majd 5-6 hónapot kellett várnia, hogy kiderüljön, hatott-e a terápia.

„Hatott” – jelentette ki a tréner az ANP holland hírügynökségnek.

Nem akartam elmondani a játékosaimnak, mert befolyásolhatta volna a teljesítményüket

– indokolta meg Van Gaal, hogy miért csak most fedte fel és hallgatta el eddig az igazságot.

A válogatott szövetségi kapitányaként töltött minden időszakban el kellett mennem a kórházba, anélkül, hogy a játékosok rájöttek volna. Azt hittem, egészséges vagyok, de nem

– folytatta Van Gaal, aki harmadik alkalommal irányítja Hollandiát, a 2014-es világbajnokságon bronzérmet szerzett a válogatottal, most pedig készülhet a katari vb-re.

Az Ajax Amsterdammal Bajnokok Ligáját nyert, majd az FC Barcelonát, a Manchester Unitedet és a Bayern Münchent is edzette. Mostani megbízatása a novemberben kezdődő katari világbajnokság után jár le, helyét majd Ronald Koeman veszi át az Oranjénál.

A hollandok a vb-n a házigazda katari, illetve a szenegáli és az ecuadori csapattal találkoznak a csoportkörben.

(Index/MTI)

(Borítókép: Louis van Gaal. Fotó: AFP)

Rovatok