Negyvenéves lett Kaká, a labdarúgás történetének eddigi utolsó brazil aranylabdása, akinél már az is kis híján csodaszámba ment, hogy nem bénult le örök életére 18 évesen, hogy aztán gyakorlatilag mindent megnyerjen, amire csak egy futballistának esélye van.
Ha egy brazil sztárfutballistára gondolunk, láthatjuk magunk előtt, ahogyan a tengerparton vagy éppen a grundokon rúgja a labdát, és azon túl, hogy a világ legjobbja szeretne lenni, a mélyszegénységből törne a gazdagság felé, mintegy egyedüli opcióként a boldogulás érdekében.
Nos, az 1982. április 22-én született Ricardo Izecson dos Santos Leite esetében erről azért nem volt szó, hiszen iskolai tanár és építészmérnök szüleinek köszönhetően igazából anyagi biztonságban nőtt fel, és gond nélkül tudott az iskolára és a futballra koncentrálni. A Kaká becenevet ugyancsak futballista öccsétől, Rodrigótól (futballistanevén Digaótól) kapta, mert kiskorában nem boldogult a Ricardo névvel, így Caca néven hívta, amiből idővel a mára közismert forma kialakult.
Hétéves korában családja Cuiabából Sao Paulóba költözött, ahol egy helyi utánpótlás-nevelő klubban kezdett el futballozni, majd egy tornán felfigyelt rá a Sao Paulo FC, amely felajánlott neki egy helyet az akadémiáján. Kaká nyolcévesen került a patinás klubhoz, 15 évesen kötötte első szerződését, aztán a rangos Copa de Juvenil utánpótlástorna megnyeréséig segítette az együttest.
Ettől függetlenül nem volt egyszerű a gyerekkora, hiszen 12 évesen jóval alacsonyabb volt, mint édesapja és testvére, az orvosi vizsgálatok pedig kimutatták, hogy csontjai növekedési késleltetést szenvedtek, ezért két éven át kezeléseknek kellett alávetnie magát, hogy elérje a normális magasságát (végül 182 centiig nyúlt, tehát bőven behozta azért a lemaradását).
Serdülőkora óta templomba járó, vallásos ember volt, ezt pedig csak elmélyítette egy 2000-ben bekövetkezett balesete, amikor is a kelleténél sekélyebb vizű medencébe ugrott, és beverte a fejét.
Az elsődleges vizsgálatok nem mutattak ki semmit, ugyanakkor néhány nappal később, edzés közben erős fájdalmat érzett, és kiderült, hogy eltört a nyaki csigolyája, két hónapig speciális öltözetet kellett viselnie a felépülése során, az orvosok még abban sem voltak biztosak, hogy nem bénul le, arról pedig ne is beszéljünk, hogy mennyire nem vették biztosra, hogy valaha még futballozhat.
Végül sikerült teljesen felépülnie, ezt pedig azóta is Istennek köszöni.
Az orvosok azt mondták, hogy szerencsém volt, én biztos vagyok benne, hogy ez volt Isten akarata
– mondta később az esettel kapcsolatban a brazil irányító.
Ebben az évben juniorbajnoki címet szerzett, majd 2001-ben profi labdarúgóvá vált, és február 2-án bemutatkozott a felnőttcsapatban. Három nappal később már az első gólját is megszerezte (még Cacá néven), sőt a Sao Paulót első és egyetlen Torneio Rio-Sao Paulo bajnoki címéig vezette – ezt vehetjük szó szerint, hiszen a Botafogo elleni fináléban csereként beállva két perc alatt duplázott, együttese pedig 2–1-re győzött.
Részt vett hazájával az U20-as világbajnokságon is, az ausztrálok elleni nyolcaddöntőben góllal járult hozzá a 4–0-s sikerhez, de Ghána ellen ő sem tudott segíteni a továbbjutás kiharcolásában.
Bár alapvetően támadó középpályást játszott, a gólszerzésből így is rendkívül aktívan kivette a részét, első évében 27 fellépésen 12-szer volt eredményes, 2002-ben pedig 22 találkozón újabb tíz találatot jegyezhettek fel a neve mellé, teljesítményével pedig az európai topklubok érdeklődését is magára irányította.
Érdekesség, hogy eddigre pedig már világbajnok futballistának is vallhatta magát, bár összesen csak 18 perc jutott neki a 2002-es viadalon, amelyen a Ronaldinho, Ronaldo, Rivaldo fémjelezte selecao konkrétan végigverte a világot.
A Costa Rica elleni csoportzáráson épp a napokban 50 évessé váló Rivaldót váltotta a hajrában. Kis fájdalma lehet, hogy a németek elleni fináléban csereként várta a bevetését az utolsó pillanatokra, de a játékvezető végül még ennek megtörténte előtt lefújta az összecsapást…
Bár eredetileg az volt a Milan és Sao Paulo nem hivatalos egyezsége, hogy a brazil klub színeiben 58 tétmeccsen 23-szor eredményes Kaká 2004-ben csatlakozik az olaszokhoz – addig anyaklubját segíti a sikerek elérésében, új gárdája pedig egy még kiforrottabb futballistával erősödik –, adásvételét az egyre nagyobb érdeklődés miatt 2003 nyarán már nem lehetett elodázni.
A nem sokkal korábban a Juventus elleni fináléban Bajnokok Ligáját nyerő piros-feketék elnöke, Silvio Berlusconi egy marék szotyinak nevezte az érte kifizetett 8,5 millió eurós átigazolási díjat – és mint a pályafutása későbbi szakaszát láthatjuk majd, ebben nem is tévedett.
Az átigazolása előtti hónapban az Aranykupán a Kolumbia elleni negyeddöntőt duplájával eldöntő, az elődöntőben az Egyesült Államok ellen a 89. percben egyenlítő Kaká kapitányként fináléba vezette az U23-as csapatával induló Brazíliát, de a ráadásban Mexikó erősebbnek bizonyult.
Az akklimatizálódással nem kellett sokat bajlódnia, egy hónapon belül már ő volt az együttes kezdő irányítója a korosodó klasszis, Rui Costa helyett – Filippo Inzaghi és Andrij Sevcsenko mögött. A bajnokságban az Ancona 2–0-s legyőzése során debütált, az első idényében tíz góllal és hat gólpasszal segítette aranyéremhez együttesét, a BL-negyeddöntőben viszont hiába duplázott otthon a Deportivo La Coruna 4–1-es legyőzése során, ő sem tudta megakadályozni a címvédő spanyolországi zakóját (0–4) és így kiesését.
Érdekesség, hogy 2004 novembere óta az ENSZ élelmezésügyi világprogramjának éhezésellenes nagykövete, kinevezésekor a legfiatalabb volt, aki ezt a tisztséget megkapta.
Egy évvel később döntőig menetelt az együttes, de hiába vezetett az isztambuli finálé szünetében 3–0-ra, a Liverpool egy legendás feltámadással negyedóra alatt egyenlített, és tizenegyesekkel megnyerte a Bajnokok Ligáját.
Ez év decemberében elvette gyermekkori kedvesét, Caroline Celicót, akitől két gyermeke született, fia, Luca 2008 júniusában, lánya, Isabella 2011 áprilisában látta meg a napvilágot, de a pár 2015-ben bejelentette a válását.
A következő évadban is a végső győztes jelentette a végállomást, de ezúttal egy körrel korábban, a Barcelona az elődöntőben 1–0-s összesítéssel kerekedett felül, de aztán jött főhősünk legjobb idénye, a 2006–2007-es évad.
A Milan remekül kezdte a csoportkört, az AEK Athént 3–0-ra legyőzte otthon, az Anderlechtet oda-vissza megverte (Kaká összesen négyszer talált be a belgáknak, akiktől egyedül Juhász Roland volt eredményes a párharcban), így az is belefért, hogy az utolsó két meccsét elbukja a gárda. A Celtic elleni nyolcaddöntő a kelleténél jóval nehezebben sikerült, hiszen a visszavágó hosszabbításában jött össze a párharc egyetlen gólja – ezúttal is a brazil volt a hős.
A Bayern München a San Siróban a 93. percben 2–2-re mentette a negyeddöntő első felvonását, a piros-feketék Németországban könnyedén győztek, majd a Manchester United otthonában elszenvedett 3–2-es vereségre 3–0-s hazai siker jött, így pedig az újabb Liverpool elleni döntő – ebben a két körben az irányító összesen négyszer volt eredményes!
A fináléban már Inzaghi játszotta a főszerepet a duplájával, az idény sztárja viszont egyértelműen a tízszer is eredményes Kaká volt, aki gyakorlatilag ebben az évben mindent megnyert, amit egy játékos megnyerhetett (lásd a lentebbi összefoglalásunkat).
Két egyénileg erős (19 gól és 16 gólpassz, majd 16 találat és 12 előkészítés), de csapatszinten igazából sikereket nem hozó idény után 2009-ben az újabb galaktikus álmokat dédelgető Real Madridhoz igazolt.
A „potom” 67 millió eurós vételára még csak a klub nyári szenzációját sem jelentette, hiszen 94 millióért érkezett ekkor Cristiano Ronaldo, 35 millióért Karim Benzema, és nagyjából ennyiért Xabi Alonso is – hosszú távra letéve egy korszakos csapat alapjait.
Más kérdés, hogy ebben a bajnokságban már nem tudott lubickolni a brazil varázsló, az első idényében 33 tétmeccsen még összejött neki 21 kanadai pont (9+12), a következőben viszont egy térdsérülés miatt csupán 14 bajnokin jutott szóhoz – a hét gól és öt gólpassz ehhez mérten azért nem rossz mutató.
A 2011–2012-es évadban a Bayern elleni elődöntő tizenegyespárbaja jelentette a végállomást, Kaká hiába jegyzett nyolc BL-meccsen három gól mellett hat gólpasszt, nem tudott újra a fináléba jutni, egy évre rá pedig a dortmundi 1–4 után már hiába kapaszkodott otthon a királyi gárda (2–0), ezúttal is a négy között vérzett el.
A nyáron szabadon igazolhatóként visszatért a Milanhoz, de itt már nem tudta megismételni korábbi sikereit, egy évvel később az újonnan alakuló Orlando City FC játékosa lett, bár az év hátralévő részét a Sao Paulóban játszotta le, mivel a floridai együttes csak a 2015-ös évadban csatlakozott az MLS-hez, ahol még három évet futballozott, mielőtt 2017 végén visszavonult.
Érdekesség, hogy a 2007-es Aranylabdája volt tíz éven át az utolsó, amelyet nem a portugál Cristiano Ronaldo vagy az argentin Lionel Messi kapott meg, ez a széria 2018-ban szakadt meg, amikor a horvát Luka Modricot díjazták (MAJD ÚJRA KÉTSZER IS MESSI JÖTT), így továbbra is Kaká a futballnagyhatalom Brazília eddigi utolsó aranylabdása.
2004 áprilisában e sorok írójának is volt szerencséje élőben látni a brazil válogatottat a Puskás Ferenc Stadionban, ahol is 4–1-re győzött az ötszörös világbajnok – a jeget a 33. percben épp Kaká törte meg, majd három percre rá „gólpasszt adott” Luís Fabianónak, aki a szünet előtt még Roberto Carlos előkészítését is értékesítette, a második félidőben pedig hiába szépített Torghelle Sándor, Ronaldinho az utolsó negyedóra kezdetén beállította a végeredményt.
Két évre rá már a selecao egyik legnagyobb sztárjaként várta az újabb világbajnokságot, a címvédés lehetősége viszont Zinédine Zidane lehengerlő játéka miatt a franciák elleni negyeddöntőben eloszlott, 2010-ben pedig ugyanebben a szakaszban a később ugyancsak a döntőben alulmaradó hollandok bizonyultak jobbnak. Kaká ezt a két tornát egy góllal és egy gólpasszal, illetve három előkészítéssel zárta, 2014-ben pedig már nem számítottak a szolgálataira a hazai világbajnokságon.
Ami a mundialokon nem jött össze, az a Konföderációs Kupákon igen, 2005-ben és 2009-ben is stabil tagként, sőt sztárként vezette aranyéremre hazáját, de érdekes módon Copa Américán sosem szerepelt – pedig 2007-ben a brazilok ezt megnyerték, így még tökéletesebb éve lehetett volna, ha a hosszú BL-idény után nem a pihentetés lett volna az osztályrésze.
Mi az, amit megnyerhet egy futballista a pályafutása során?
Nézzük csak, ott van a válogatottal a világbajnoki cím (2002), a Konföderációs Kupa (2005, 2009), a klubcsapatokkal bajnoki cím (Milan: 2004, Real Madrid: 2012), kupagyőzelem (Real: 2011), hazai Szuperkupa (Milan: 2004, Real: 2012), Bajnokok Ligája (Milan: 2007), európai Szuperkupa (Milan: 2007), klubvilágbajnokság (Milan: 2007).
Jó, de kellene valami egyéni elismerés is, nem? Itt mik jöhetnek szóba?
Mondjuk, a legrangosabbnak számító Aranylabda (2007), a FIFA év játékosa cím (2007), a profi futballisták szervezete által megválasztott év legjobbja (2007) cím, vagy ugyanitt az álomcsapatba kerülés (2006–2008). Az UEFA-év csapata? Megvolt 2006-ban, 2007-ben és 2009-ben.
Jó, jó, de gólkirály csak nem volt fontos viadalon…
Hát pedig de, a 2006–2007-es BL-idényben, tíz találattal. Való igaz, hogy hármat is büntetőből szerzett, csakhogy rajta kívül hat fölé sem jutott senki! Emellett 2005-ben és 2012-ben is a BL legjobb előkészítője volt. Az, hogy uralta a Serie A-t, nem meglepő, volt az idény játékosa 2004-ben és 2007-ben, természetesen ebben a két évben az év legjobb légiósa is volt, ezt a címet 2006-ban is megkapta.
A 2007-es klubvilágbajnokság Aranylabdája is az övé lett, valamint a legtöbb gólpassz a tornán, volt az UEFA-nál az év középpályása (2005), az év támadója (2007) és az év futballistája (2007) is.
Egyike azon nyolc futballistának, aki világbajnok, BL-győztes és aranylabdás is lett pályafutása során, rajta kívül ez Bobby Charltonnak, Gerd Müllernek, Franz Beckenbauernek, Paolo Rossinak, Zinédine Zidane-nak, Rivaldónak és Ronaldinhónak jött össze.
A 2009-es Konföderációs Kupán is ő lett a torna legjobbja, 2010-ben senki sem adott nála több gólpasszt a vb-n, ebben az évben bekerült a Milan Hírességeinek Csarnokába, a tengerentúlon 2015 és 2017 között háromszor választották be az All-Star-gálára, az elsőn a meccs legértékesebb játékosa is ő lett.
Hogy csak néhányat emeljünk ki…
Talán csak a Copa América-siker elmaradását bánhatja – illetve azt, hogy alapemberként nem tudott Brazíliával újra a világ csúcsára jutni.
De azért alighanem ilyen pályafutást bárki gond nélkül előre aláírna, pláne úgy, ha 18 éves korában még azt sem tudja az ember, hogy valaha pályára léphet még egyáltalán a gerincsérülése után…
(Borítókép: Alessandro Sabattini/Getty Images)