Carlo Ancelotti szombaton ismét történelmet írt, tovább javítva egyedülálló rekordját: már 2017-ben, amikor a Bayern München kispadján megnyerte a német bajnokságot, az egyetlen edzővé vált, aki a top öt liga trófeájából négyet sikerrel elhódított. A Real Madriddal a hiányzó ötödik pontvadászatot, a La Ligát is kipipálta, így az első szakember lett a történelem során, aki az angol, a francia, a német, az olasz és a spanyol első osztályban is diadalmaskodott. Marco Rossival, a magyar labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitányával – Ancelotti nagy tisztelőjével – hasonlítottuk össze az aranyérmes alakulatokat, és próbáltuk rangsorolni őket.
Ancelotti első bajnoki címét még az AC Milan kispadján nyerte a 2003/2004-es szezonban. A Premier League-elsőséget a Chelsea edzőjeként érte el a 2009/2010-es idényben, majd három évvel később a Paris Saint-Germain trénereként a francia első osztályban is a tabella élén végzett. A 2016/17-es szezon során Pep Guardiolát váltotta a Bayern München kispadján, és természetesen első évében megnyerte a Bundesligát. Az egyetlen hiányzó bajnoki cím a La Liga volt, amelyet első időszaka alatt (2013–2015) nem sikerült megnyernie a Real Madriddal. Ez idáig.
Don Carletto azon szakemberek közé tartozik, aki előbb alkotott maradandót a nemzetközi porondon, mint a bajnoki pontvadászatban: 1999-ben a Juventust irányítva nyert UEFA Intertotó-kupát, a 2002/2003-as idényben pedig éppen a torinóiak ellen húzta be a Bajnokok Ligáját, immár a Milan edzőjeként.
A Rossoneri honi sikere sem váratott azonban sokáig magára, a következő Serie A-idényt meggyőző magabiztossággal nyerte a Milan, 11 pontot verve a második AS Romára. A gólkirályi címet szerző Andrij Sevcsenko vezérelte Milan kezdője nagyjából így nézett ki akkortájt, a legendás 4-4-2-es, gyémántalakzatban:
Dida – Cafú, Nesta, Maldini, Costacurta – Gattuso, Seedorf, Pirlo, KAká – Tomasson, Sevcsenko.
Veretes névsor, éppen ezért némileg érdekesség, hogy csak ez az egyetlen bajnoki cím jött össze ennek az együttesnek, amelyre azonban alighanem mindig örömmel emlékszik majd vissza Ancelotti, mint mindenki más arra a bizonyos elsőre…
Olaszországból a Premier League-be vezetett Ancelotti útja, 2009 nyarán vette át a Chelsea irányítását. Nem éppen a legideálisabb körülmények között, elődje, a brazil Luiz Felipe Scolari az elbocsátása után ugyanis egy interjúban figyelmeztette az olasz mestert: darázsfészekbe nyúl a londoni klubbal, ahol a játékosok kezében van az irányítás, Didier Drogba, Michael Ballack vagy Petr Cech állítása szerint soha nem fogadta el az edzésmódszereit vagy amit kért tőlük.
Scolari és Ancelotti azonban teljesen más stílusú edző, utóbbi pedig ezt hamar bizonyította is a Stamford Bridge-en. Barátságos és megértő hozzáállásával hamar megnyerte magának a kulcsembereket, a remek hangulat pedig azonnal eredményekkel párosult.
Megszakította a Manchester United három éve tartó dominanciáját, első szezonjában bajnoki címet nyert a kékekkel, sőt az FA-kupában is diadalmaskodott, így a duplával kezdte szigetországi karrierjét.
A már említett klasszisok mellett akkora nevekre számíthatott még, mint Frank Lampard, John Terry vagy Michael Essien, akik Ancelottival karöltve ismét Anglia csúcsára repítették a Chelsea-t.
Franciaországban, azon belül is Párizsban következett az újabb kaland, ahová Ancelotti 2011 decemberében érkezett meg, tavasszal viszont nagy meglepetésre elbukta a bajnoki címért zajló küzdelmet a Montpellier-vel szemben.
Nyáron aztán már az ő kívánságai szerint zajlottak a PSG erősítései Ezequiel Lavezzi, Zlatan Ibrahimović és Thiago Silva érkezett a többi sztár, többek között Marco Verratti, Blaise Matuidi és David Beckham mellé.
Az első teljes szezonjában aztán meg is lett az aranyérem a Ligue 1-ben is, méghozzá játszi könnyedséggel, 12 pontos előnnyel a Marseille előtt.
Párizs után madridi kitérő következett, ahol azonban a La Ligában nem termett babér a Realnak. A hőn áhított tizedik BL-győzelmet, a La Décimát viszont megnyerte a madridiakkal Ancelotti, aki ennek ellenére 2016 nyarán a bajorokhoz távozott.
A közelmúltban kis túlzással bárki leülhetett volna a bajorok kispadjára, a Bayern keretének erőssége, valamint a riválisok folyamatos botladozása miatt a Bundesligában gyakorlatilag az első fordulótól csak a második helyért megy a harc, az elsőt immár tíz éve kibérelte a rekordbajnok.
Nem volt ez másként tehát Ancelotti idején sem, aki ezt a félszezont a PSG-nél eltöltöttel ellentétben sikerrel abszolválta, és végül 15 pontot verve az ezüstérmes RB Leipzigre elhódította a salátástálat.
A mostani kulcsemberek közül már akkor is tagja volt a csapatnak Manuel Neuer, Robert Lewandowski, Joshua Kimmich és Thomas Müller, de a Bayernt erősítette még Arjen Robben, Franck Ribéry, Arturo Vidal és Xabi Alonso is.
Az egyetlen hiányzó trófea tehát a topligák közül a La Liga maradt Ancelottinak, elképzelhető, hogy éppen ezért afféle befejezetlen ügyként tekintett a korábbi spanyolországi munkavállalására és döntött a visszatérés mellett 2021 júniusában.
Arra azonban talán még ő sem számított, hogy a királyiak ennyire bántóan simán húzzák majd be pontvadászatot: egyrészt Vinícius Jr., de főleg Karim Benzema egészen elképesztő bombaformájának, másrészt a két legfőbb rivális, az Atlético Madrid és a Barcelona pocsék szezonjának köszönhetően.
„Mindig igyekeztem objektív kritériumok alapján ítéletet mondani, legyen szó játékosokról vagy edzőkről – fogalmazott az Indexnek Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, amikor Carlo Ancelotti került szóba. – Márpedig a számokkal nem lehet vitatkozni; Ancelotti az egyetlen futballedző a világon, aki mind az öt topligában bajnokságot tudott nyerni a csapatával, nem is beszélve olyan apróságról, mint a három Bajnokok Ligája-trófea.”
Rossi nem szereti elgaloppírozni magát, rendszerint kerüli a szélsőséges véleményeket, Ancelottit sem kiáltja ki minden idők vagy a jelenkor legnagyobb edzőegyéniségének, de hogy ott van a top háromban Pep Guardiola és Jürgen Klopp mellett, azt nem kérdőjelezi meg.
„Fantasztikus alkalmazkodókészség jellemzi, az a tény, hogy egymástól annyira különböző futballkultúrákban sikeres tudott lenni, mint az angol, a spanyol, a német vagy bizonyos tekintetben mind közül a leginkább embert próbáló, az olasz, nos, ennél ékesebb bizonyíték nem kell arra, hogy képes kilépni a komfortzónájából. És nálam talán ez a legnagyobb erény, amivel egy játékos vagy edző rendelkezhet.”
Persze a futball világa már csak olyan, hogy az elvakult szurkolónak vagy játékosnak senki és semmi sem elég jó. Ha létezik olyan közeg, ahol senki sem lehet elég okos vagy szép, az Nápoly.
„Antonio Cassano, a világfutball fenegyereke is Ancelotti nápolyi időszakát pécézte ki, amikor a minap beleállt a mesterbe – említi Rossi. – Azt találta mondani az összeférhetetlen, másfél évtizede a Real Madridnál is leszereplő ösztönös zseni, hogy Ancelottinak folyton szerencséje van, a Paris Saint-Germain, a Chelsea és a múlt héten a Manchester City ellen is mázlival jutott tovább, illetve kapaszkodott vissza már totálisan vesztett pozícióból.”
„De ez ostobaság, nem lehet valakinek húsz éven keresztül mindig mindenhol szerencséje, a sikerek mögött megalapozott tudásnak kell állnia.”
„2006-ban még Marcello Lippinek, a friss világbajnok olasz válogatott szövetségi kapitányának is nekimentek a kritikusok, szóval senki sem lehet próféta a saját hazájában.”
Ha már szóba került a túlságosan is igényes, olykor kukacoskodó itáliai közeg, nem lehetett megkerülni Rossi személyes jó barátja, egykori játékostársa, Roberto Mancini személyét, már csak azért sem, mert júniusban a Nemzetek Ligájában a magyar válogatott összecsap a Mancini vezérelte Squadra Azzurrával.
„Természetesen sokan támadták Robertót azok után, hogy a frissen Európa-bajnokságot nyerő válogatottal kiesett a világbajnoki selejtezőkön, de én nem gondolnám, hogy ő most rosszabb edző lenne, mint tíz hónappal ezelőtt volt” – védte meg kollégáját Rossi.
Ám ha mégis úgy döntene, hogy távozik a kapitányi posztról, akkor egyetlen szakembert tudnék elképzelni a helyén, és az Carlo Ancelotti. Ő a legméltóbb erre a pozícióra.
Amikor Rossi 2004-ben Covercianóban, az olasz szövetség világhírű edzőközpontjában a pro licences tanfolyamot végezte, Ancelotti éppen a Milannal nyerte el a Scudettót és lett az előző idényben a Bajnokok Ligája győztese.
„Élvezettel figyeltem Ancelotti edzéseit, rengeteget tanultam tőle – idézte fel Rossi két évtizeddel korábbi élményeit. – Lenyűgözött a nyugalma, a megfontolt habitusa és az, hogy vérbeli úriember, szerény és barátkozó, cseppet sem éreztette velünk, kezdő szakemberekkel, hogy ő már akkor az edzői társadalom arisztokratája volt, s lett később még inkább az.”
Végül szó esett a szerdai BL-elődöntőről, a Real Madrid–Manchester City-párharcról, amelynek második felvonását egygólos előnyről kezdik az angolok.
„Botorság lenne leírni a Real Madridot, és amikor ezt mondom, akkor nem csupán a Santiago Bernabéu félelmetes hangulatára és olyan extraklasszisokra gondolok, mint Karim Benzema vagy Vinícius Jr, akik egy villanásukkal el tudják dönteni a továbbjutás kérdését. Ancelotti személye, a belőle áradó nyugalom és a mögötte álló páratlan eredménylista olyan erőt kölcsönözhet Luka Modrićéknak, amely akár még a világ legerősebb csapata, a City ellen is elég lehet a sikerhez” – szögezte le Marco Rossi.
Hogy az első mérkőzés manchesteri dominanciája és ellenére valóban sikerül-e 4–3-ról megfordítania a párharcot a Real Madridnak, vagy az előző szezonhoz hasonlóan ezúttal is az elődöntő jelenti-e a végállomást a rekordbajnoknak, az ma 21.00 órától kiderül!
(Borítókép: Carlo Ancelottit felemelik a játékosai, miután a Real Madrid CF és az RCD Espanyol közötti La Liga Santander-mérkőzésen megnyerték a 35. La Liga bajnoki címet 2022. április 30-án. Madridban, Spanyolországban. Fotó: Gonzalo Arroyo Moreno / Getty Images)