A Chelsea-vel, az Arsenallal és a Tottenhammel példálózva a londoniakhoz hasonló sztárcsapatot ígért Berlinnek 2019-es színre lépésekor Lars Windhorst, a Hertha BSC nagytőkés befektetője. Ám az építkezésről szóló grandiózus tervek helyett három év alatt csaknem a teljes szétesésig sodródott a klub. Az előző húsz év meghatározó vezetői és az új befektető emberei a nyilvánosságot sem kerülve mutogatnak egymásra a koncepciótlan költekezés miatt, miközben három idény alatt hét különböző edző ült a csapat kispadján. A kiesést ugyan csodával határos módon sikerült elkerülni, a 2021–2022-es vergődés okaira ez önmagában nem jelent gyógyírt.
„Egyértelműen ez volt a legnehezebb feladat”– jelentette ki hétfő este Felix Magath, amikor arról kérdezték, hol helyezkedik el három évtizedes edzői karrierjében a Hertha Berlin benntartása a német élvonalban. A diktatórikus módszereiről ismert, dörzskefe stílusú, ám Bundesliga-szerte jó motivátornak tartott tréner március közepén vette át a csapatot, az idény előtt még nemzetközi kupaindulásról ábrándozó fővárosi együttes ekkor mindössze a 16. helyen állt, és egyetlen pont választotta el a biztos kiesést jelentő 17. pozíciótól.
Magath érkezésekor a FiveThirthyEight valószínűségszámítással foglalkozó amerikai statisztikai oldal 49 százalékos esélyt látott a Hertha kiesésére. Ezen a 68 esztendős tréner munkája sem tudott sokat javítani: a berliniek az idényből visszamaradt hét bajnokiból mindössze kettőt, a kiesés elkerüléséért folytatott csatában közvetlen riválisnak számító Stuttgart, valamint az Augsburg ellenit tudták megnyerni. A szintén az életben maradásért küzdő Arminia Bielefeld ellen döntetlent játszottak, miközben az idényhajrában kikaptak a Dortmundtól, a Mainztól, korábban pedig a Leverkusentől, illetve a szurkolók nagy szívfájdalmára a városi rivális – szárnyaló, végül 5., így Európa-liga-indulást érő helyet szerző – Union Berlintől is (1–4).
A Hamburg elleni osztályozónak is úgy ment neki a csapat, hogy a berlini Olimpiastadion közvetlen környékét leszámítva mindenhol a HSV-t tartották favoritnak. „Sok hasonló próbatételt átéltem, és úgy értékelem, egész jók a kilátásaink”– mondta finoman szólva is visszafogott optimizmussal Magath. Az első meccs igazolta is a berlini óvatosságát (0–1); a visszavágó viszont rácáfolt az előzetes esélyekre. A BSC már a 4. percben megszerezte a vezetést, onnantól pedig dominálta a fejben teljesen széthulló hazaiakat. Beszédes, hogy a hétfői találkozó első félidejében a hamburgiaknak mindössze egy gólszerzési kísérletük volt (az sem találta el a kaput), a vendégeknek tíz. Hiába nézett ki szünet után sokkal jobban a HSV, elsöprő dominanciáról ekkor sem volt szó, a Dedryck Boyata gólját is előkészítő Marvin Plattenhardt találata pedig döntőnek bizonyult (2–0).
Ez egy átkozottul kemény kihívás volt, nem szabadultunk fel a nyomás alól egészen az utolsó pillanatig. Végül elégedettek lehetünk: az volt a feladatom, hogy fenn tartsam a csapatot az első osztályban, és ez sikerült
– mondta a kamerák kereszttüzében a kissé elcsigázott edző, aki akkor még arról beszélt, nem tudja, folytatja-e a munkát a fővárosban vagy sem. Azóta már tudjuk, nem.
Hogy a bennmaradás mennyiben Magath sikere, és mennyiben múlt a HSV visszavágón mutatott megdöbbentően gyenge első félidei játékán, azt hosszasan lehetne elemezni. Annyi biztos, kevés olyan elemet találni a berliniek teljes idényben mutatott játékában, amely alapján ne szolgáltak volna rá a kiesésre.
Csak a már három fordulóval a vége előtt elvérző Greuther Fürth (82) kapott náluk több gólt (71). A gólkülönbségük is a második leggyengébb volt a ligában (–34).
Az fbref.com adatai alapján nemcsak kevés helyzetet alakított ki (371 gólszerzési kísérlet, 15. a ligában), hanem az ötödik legpontatlanabbul célzó csapat is volt a HBSC (a próbálkozásaik 32,1 százaléka találta el a kaput). Ez azt jelenti, hogy meccsenként mindössze 3,5 kaput eltaláló lövést, fejest átlagoltak; miközben az ő kapujukat átlagosan majd öt (4,92) találat érte.
A helyzetminőség-mutató (xG) alapján hátulról a harmadik leggyengébb támadógépezet volt az övék (34,1 gólt értek volna az Opta számítási módszere szerint a játékosok által kidolgozott helyzetek), eközben az ötödik legsebezhetőbb volt a védelmük (55,3-as xGA).
Árulkodó, hogy már a kapusposzttal is óriási gondok voltak: az ellenfelek tizenhattal több gólt értek el, mint az a helyzeteikből következett volna (55,3 vs. 71 kapott gól). A két éve óriási reményekkel igazolt U20-as válogatott kapus, Alexander Schwolow 25 meccsen 51-szer nyúlhatott a háta mögé, a 2020–2021-es évadhoz képest 7,3 százalékot rontva, mindössze 61,7 százalékos védési hatékonyság mellett. Ez messze a leggyengébb azon kapusok között, akik – az idény felét jelentő – legalább 17 bajnokin szerepeltek.
Ha a formahanyatlás nem lett volna elég, előbb koronavírus-fertőzés, majd izomsérülés miatt az idény végére ki is került a kapuból. De a helyére álló Marcel Lotkával sem lett jobb a helyzet: kilenc meccs, 20 kapott gól, 61,4 százalékos védési hatékonyság jellemezte az ifjú lengyelt. Ezek után aligha légből kapott kijelentés, hogy a Herthával kevés jobb dolog történhetett, mint hogy a 20 éves hálóőr sérülése miatt a tavaly augusztusban az Odensétől 3 millió euróért vásárolt, az idényben az első csapatnál addig egyetlen percet sem kapó Oliver Christensennel kezdődött az osztályozón az összeállítása.
Nem a „magyarkodás” beszél belőlünk, amikor megjegyezzük, a Hertha idénye markánsan két részre bontható. A kiírást még Dárdai Pállal kezdő csapat a 14. helyen állt, amikor 13 fordulót követően a klubvezetés leváltotta a trénert. A csapat Dárdai irányításával 1,08 pontot átlagolt, 1,00 gólt szerzett, és 2,08-cat kapott; utána 0,90 pont, 1,14 lőtt és 2,1 kapott gól jellemezte egy átlagos 90 percét.
A Hertha kispadján mindössze négy és fél hónapot és 14 tétmeccset kapó Tayfun Korkut ugyan minimálisan attraktívabbá tette a támadójátékot, de még annyira sem találta meg az egyensúlyt a csapatrészek között, mint Dárdai, ennek eredménye pedig egy kiábrándító 0,69-es pontátlag, 13 bajnokin mindössze két győzelem és három döntetlen, az adott periódusban pedig tök utolsó hely lett. A szintén pocsék késő őszi és kora tavaszi etapot kifogó Stuttgart 10, a Wolfsburg 11, a végül csont nélkül kizuhanó Fürth 13 pontot szerzett a Korkut-időszakkal párhuzamosan. A számok alapján nemhogy nem fejlődött, jelentősen vissza is esett a berlini klub a korábbi magyar szövetségi kapitány nélkül.
Ez egészen kiábrándító szereplés volt annak fényében, hogy a sportigazgató, Fredi Bobic a magyar szakember leváltásakor úgy fogalmazott: a Hertha célja változatlanul a nemzetközi kupaindulás kiharcolása.
Az addigi passzív játékstíluson szerettünk volna változtatni a jobb eredmények érdekében. Dárdai tavasszal nagyszerű munkát végzett, de utána nem éreztük azt, hogy a csapat fejlődött volna vele.
Nem véletlen, hogy az idény hajrájára a sportigazgató is össztűz alá került Berlinben. A Sport Bild „elhamarkodottnak” nevezte Dárdai menesztését, a 90plus.de a magyar sajtót is bejárt véleménycikkében pedig egészen odáig ment, hogy kijelentse, „Fredi Bobic legnagyobb problémája Berlinben Fredi Bobic.”
Az anyag több bekezdésen át boncolgatta: Dárdai hiába szeretett volna minimális játékosmozgást a keretben, és inkább több saját nevelésű fiatalt beépíteni, a sportigazgató a nagyobb fluktuáció mellett döntött. Ennek eredményeként négy saját nevelés mellett további 12 érkezőt regisztrált a Hertha az idényre. Eközben három – 2021 tavaszán nagyon is meghatározó – futballistát eladott, és további 14 főt kölcsönbe küldött. A gazdasági mérleg ugyan pozitív lett (a profit jelentős részét az Atlético Madridnak 26 millió euróért eladott Matheus Cunha és az FK Krasznodar által 20 millióért megvásárolt Jhon Córdoba játékjoga szolgáltatta), de a fél évvel korábban megkezdett csapatépítést jelentősen visszavetette a Bobic által keresztülvitt játékospolitika.
Ha a 90plus.de kijelentései igazak, különösen ironikus, hogy Bobic egy áprilisi, a Stuttgarter Zeitungnak adott interjúban pont a szisztematikus építkezés hiányát jelölte meg a klub egyik fő problémájaként. „A csapat a személyi változások ördögi körébe ragadt” – mondta az elődjeire mutogatva, de a jelek szerint ugyanazt a kapkodó utat követve.
A 37-szeres német válogatott ezzel persze nem értett egyet, az „állandó kihívást jelentő”, néhol túlzottan magas elvárásokat, a szurkolók örökös elégedetlenkedését jelölte meg a vergődés egyik okaként. „Az a hangszín, amit a klub körül tapasztalunk nem segíti, hogy új, valóban teljesítménycentrikus kultúrát honosítsunk meg a Herthánál” – sopánkodott a Frankfurtból egy éve elcsábított sportvezető.
Hiába a kritikatenger, Bobic Lars Windhorst „találmánya”, bizalmi embere, és mint ilyen, egyelőre bizonyos védettséget élvez. Windhortst 2019-ben lett a Hertha legnagyobb befektetője (többségi nem lehetett a Németországban érvényben lévő 50+1 százalékos szabály miatt), miután a Tennor nevű vagyonkezelő cégén keresztül 230 millió euróért 49,9 százalékos részesedést vásárolt a klubban. A Tennor fő profilja a gazdaságilag megfeneklett projektet átvétele és újraindítása: a paletta rendkívül széles, legyen szó óriás méretű ingatlanberuházásról vagy veszteséges, ám egyértelműen meghatározott fejlesztésekkel ismét virágzóvá tehető sportesemények jogdíjainak megszerzéséről. Ebbe a tevékenységi körbe pedig szegről-végre a Hertha is illeni látszott...
A 45 esztendős üzletember ígérete egy Berlin nagyságához méltó élcsapat felépítéséről szólt, amely rövid időn belül állandó résztvevője lehet az európai kupasorozatoknak is.
Olyan klubot szeretnénk adni Németország fővárosának, amilyenek Londonban és Madridban is működnek
– idézte a Spiegel a szerződés megkötése előtt. Az interjúban az évtizedek óta húzódó stadionprojekt tető alá hozataláról, jelentős infrastruktúra-fejlesztésről és a játékoskeret azonnali megerősítéséről beszélt. A kezdeti lendülettel nem is volt gond: a Transfermarkt adatai alapján a 2019–2020-as idényben 90 milliós mínuszt hozott össze a Hertha az átigazolási piacon. S bár a következő transzferablakokban ennél jóval szerényebb költekezés jellemezte a berlinieket, Windhorst személyes bevallása szerint így is elköltött több mint 375 millió eurót a projektre,
bármiféle megtérülés nélkül.
Windhorst cégvezetőként ahhoz szokott, hogy minden szál az ő kezében fut össze, és nemcsak átlátja a teljes képet, de az összes stratégiai döntést is ő hozhatja meg. Ez az, amire a német labdarúgás jelenlegi klubmodelljei mellett egy-egy kivételtől eltekintve – lásd Dietmar Hopp SAP-vezér és a Hoffenheim esetét – nincs lehetőség.
Ezért is volt vészjósló, amikor idén februárban kijelentette, nem hagyja, hogy „a vezetőséghez tartozó emberek gondatlansága miatt csak úgy kámforrá váljon egy majdnem 400 millió eurós befektetés”. „Racionális és előrelátó, a stratégiai gondolkodásra képes emberekre számítottam a Hertha élén, de most azt látom, néhányukat csak a hatalom megtartása és a haverkodás érdekli” – tette hozzá, azzal folytatva: ha előre látja ezt, sosem fektet a berlini klubba:
Csak hátrányát láttam eddig a beruházásnak, de már nem léphetek vissza
– osztotta ki a capital.de-nek adott interjúban az elnökséget.
Hogy miért volt ilyen paprikás?
A csapat – a színre lépése előtti utolsó – 2018–2019-es idényt a 11. helyen zárta. Az első berlini vezetőedzői megbízása végére érő Dárdai Pál már korábban bejelentette: nem folytatja a felnőttek kispadján, egy rendkívül intenzív időszak végén a jól megérdemelt balatoni pihenésről ábrándozva adta át a stafétát Ante Covicnak.
A szintén ex-Hertha-játékosból lett edző azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, alig négy hónap után menesztették, ezzel pedig a világfutballban ritkán látható edzőkeringő vette kezdetét. A Windhorst által Berlinbe csábított, a felügyelőbizottságból tűzoltóként átültetett Jürgen Klinsmann újabb három hónapig húzta „Európa legizgalmasabb futballprojektjének” élén, majd „a bizalom hiányára” hivatkozva lemondott, miután összetűzésbe keveredett a csapat sportigazgatói posztját évtizede betöltő Michael Preetzcel. Segítője, Alexander Nouri négy meccsre vette át az irányítást, és még a 2019–2020-es kiírás vége előtt jött Bruno Labbadia, aki 28 bajnokin mindössze nyolc győzelemmel a háta mögött 2021 januárjában intett búcsút Berlinnek. Ebbe már Preetz is belebukott.
Dárdai első, 2015 februárjától 2019 júniusáig tartó regnálása óta nem volt olyan vezetőedző, aki akár egyetlen teljes idényt végigbírt volna. Három év, hét szakvezető, egy 10., egy 14., most pedig az osztályozót jelentő 16. hely a bajnokságban – aligha így néz ki egy tudatos klubépítés.
Ezt gondolja a Hertha-drukkerből lett médiaguru, Kay Bernstein is, aki néhány hete bejelentette, harcba száll a klubelnöki székért. Azért a székért, amelyből 14 évnyi regnálás után szintén Windhorst nyomására kényszerült felállni az osztályozó másnapján lemondó, a tagság szemében egyébként szintúgy megosztó (legutóbb mindössze 52 százalékos támogatottsággal választották újra) Werner Gegenbauer.
„Az elmúlt három évben annyiszor kezdtük újra, annyi új edzőt hoztunk, nem csoda, hogy az egész félrecsúszott. És legyünk őszinték, az elmúlt tíz év sem volt valami fényes. Ez az eredménytelenség a pandémiával kombinálva azt jelenti, hogy az emberek jó része még jobban eltávolodott a klubtól – kritizálta a vezetés döntéseit a The Athletic hasábjain. – Olyanok lettünk a Bundesligában, mint az Egy rém rendes család Peggy Bundyja. Nevetségesen öntörvényűek és lusták.”
A nagybefektető által vázolt víziót és az ahhoz képest megvalósult vergődést csak még kontrasztosabbá teszi, hogy ugyanebben a három évben az Union Berlin nemcsak feljutott a német élvonalba, és stabilizálta a helyét a legjobbak között, hanem túl is nőtt az egyre súlyosabb belső konfliktusoktól szenvedő HBSC-n.
„A feljutásuk motiválhatott is volna minket, de azóta szinte mindent rosszul csináltunk” – tette hozzá Bernstein, aki szerint egyértelmű, hogy komoly változásra van szükség a klubvezetés szintjén, ugyanakkor nem tartaná szerencsésnek, ha Windhorst saját jelöltjét, a keddig gazdasági igazgatóként dolgozó Ingo Schillert tudná megszavaztatni Gegenbauer helyére.
A szurkolók nagy része inkább a kiesést választaná, mint hogy Windhorst teljes kézi irányítás alá vonja a klubot
– ment ennél is tovább a csapat korábbi kapitánya, a Kicker által néhány hete megszólaltatott Axel Kruse.
A Hertha ugyan megnyerte a Hamburg elleni csatát a 2022–2023-as Bundesliga-tagságért, de a német sajtóban megjelent nyilatkozatokon át elénk táruló kép azt súgja, rövid időn belül egy még jelentősebb – ezúttal belső – harc vár a kék-fehérekre. Nehéz elképzelni, hogy ebből se a riválisok jöjjenek ki győztesül.
Például az Union Berlin, amely öles léptekkel halad afelé, hogy elhappolja az álmot, és Berlin igazán nagy – Európában is vitézkedő – csapata legyen a következő években...
A Hertha helyett.
(Borítókép: Boris Streubel / Bundesliga / Getty Images)