Időhúzásért.
A Vidi szélsője a 16-os előteréből, jobbról ível középre, ott Szalai Á. és Sallai feje fölött is elmegy picivel a labda, a hosszún viszont veszélyesen érkezik Nagy Zs., aki Alexander-Arnold szorításában nem tudja már irányítani a lövést.
Nego kap remek keresztlabdát a jobb szélre, centerez laposan, a védők mögé Szoboszlai fut be, Pickford kivetődik, beleér a labdába, de az átcsúszik még így is a hóna alatt – viszont le is lassul annyira, hogy a visszazáró Coady kivágja még a gólvonal elől! Nagy esély volt!
Arnold adja be a labdát a 16-os jobb oldalától, az ötös előterében a röviden Bowen próbálkozik egy félollózó mozdulattal kapunak háttal, a labdát Gulácsi fogja biztos kézzel.
Az első tíz percben mindössze 31 százalékban volt nálunk a labda, és csupán 62(!) százalékos passzpontosság jellemezte a mieinket.
Hátul passzolgatunk, majd Lang megpróbálja előreemelni a labdát, ezt Rice a kapunktól 40 méterre megszerzi, azonnal indítja Kane-t, aki Bowen elé teszi, utóbbi az átvétellel kissé kisodródik, éles szögből, balról, de még mindig jó helyzetből lő, viszont odaér az egyik magyar védő, és blokkolni tud!
A bal sarokból középre tekert labda érintés nélkül szállt el a fejek felett, és ment el a hosszúnál. Kifejezetten gyenge szöglet volt.
A City támadója a 16-os jobb szélénél indult meg, kapta is a labdát, ám Orbán jó ütemben állt be elé, ezzel nem hagyva neki lövést az ötös előteréből. Az angol földre huppant, közben Gulácsi kivetődött, és megszerezte a labdát.
A Tottenham támadója a 16-os bal oldalánál kap kiugratást, kissé balról befelé húzva rávezeti Orbánra, majd részben takarásból jobb lábbal megcélozza a hosszú felsőt, de méterekkel a ficak mellé nyesi a labdát!
Sallai gyorsít fel a kezdőkör szélénél, jó 30 métert vezeti, jobbal 23 méterről lő, a lapos, pattogós próbálkozás kipattant elsőre Pickfordról, de nem elég távolra ahhoz, hogy a berobbanó Szalai Ádám lövéshez jusson.
A magyar válogatott indította útjára a labdát!
A mérkőzés előtt felsorakoztak a kezdőkörhöz a csapatok, a június 1-jén elhunyt Fradi-legenda, Szőke István emléke előtt adózva.
Szól az angol himnusz.
A mieink meggypiros felsőben, fehér nadrágban és zöld sportszárban, az angolok fehér mezben, sötét kék nadrágban és fehér sportszárban futballoznak majd.
Artur Días lesz a bíró, a segítője szintén két portugál, Rui Tavares és Paulo Soares. A VAR-szobában Tiago Martins működik közre.
A két csapat 2021. október 12-én a Wembleyben randevúzott legutóbb, akkor a mieink Sallai Roland büntetőjével szereztek vezetést Londonban, majd John Stones egyenlített. A Puskás Arénában kevésbé szép a legutóbbi emlékünk az angolokról: a második félidőben szerzett találatokkal 4–0-ra nyertek a vendégek.
Eddig 12 olyan meccse volt válogatottunknak, amelyre nem árusíthatott belépőket az MLSZ zárt kapus büntetés miatt, ezeken hétszer győzött, háromszor pedig döntetlent játszott a csapat, mindössze két kudarc mellett.
A magyar válogatott eddig 24 mérkőzést vívott az angol ellen, ezek közül öt volt tétmérkőzés. A teljes mérleg, a mi szempontunkból: 5 győzelem, 3 döntetlen, 16 vereség. Tétmeccseken: 1 győzelem, 4 vereség, 3–10-es gólkülönbség.
Nem kérdés, hogy a legemlékeztesebb meccs melyik a két csapat múltjából: 1953. november 25-én a magyar válogatott 6:3-ra nyert a Wembleyben. Egy évvel később a budapesti „visszavágón” 7:1-re nyertek a mieink.
Az angol válogatott az 5., a mieink a 41. helyen állnak az aktuális világranglistán.
A helyi műsormagazin „Jó szurkolást, gyerekek!" szlogennel indít.
A Puskás Arénában mintegy 30 ezer diák és kísérőik követhetik figyelemmel a meccset, miután a Magyar Labdarúgó-szövetség korábban – épp az angolokkal szemben elbukott 4–0-s vb-selejtező miatt – zárt kapus büntetést kapott az európai szövetségtől (UEFA). A hangulat biztosan különleges lesz így...
Hamarosan kezdődik a Magyarország–Anglia mérkőzés a Nemzetek Ligája 2022–2023-as kiírásának első fordulójában.