Index Vakbarát Hírportál

A brit sajtó szerint gusztustalan dolgok történtek Budapesten

2022. június 5., vasárnap 09:20

Sallai Roland állta a szavát, Szoboszlai Dominik pedig nem okozott csalódást az angolok ellen értékesített büntetővel. A magyar labdarúgó-válogatott szombat este 1–0-ra verte Angliát a Nemzetek Ligája 2022–2023-as kiírásának első fordulójában, ezzel 60 év után először tudott felülkerekedni a szigetországiakon. A sikert követően a fő letéteményesekkel, Sallaival, Szoboszlaival, valamint a védelemben vezérszerepet betöltő Szalai Attilával beszélgettünk. Miközben az angolok hozzáállásáról megoszlott a véleményük, közös pont, hogy mindannyian kiemelték a lelátón helyet foglalt több mint 30 ezer 14 évnél fiatalabb gyermek buzdítását. Azt a szurkolást, amely az angol sajtóban egészen más kontextusban, de szintén középpontba került...

Minőségi helyettest kapott a „Fekete sereg”

„Hasonló volt a hangulat, mint amikor a kapu mögött a fekete sereg, a felnőttek vannak kinn, ezért pedig rendkívül hálásak vagyunk. Reméljük, nagyon-nagy élmény volt számukra is ez a meccs” – mondta a győztes gólt szerző Szoboszlai Dominik a Puskás Aréna folyosóján állva, bő egy órával a lefújást követően. A magyar válogatott az angolok 22 meccses veretlenségi szériáját zárták le a Puskás Arénában elért 1–0-s sikerrel.

A csapat előbb a pályán, majd az öltözőben is alaposan megünnepelte a sikert, a stadion földszintjén kijelölt interjúzónában is tisztán lehetett hallani, ahogy a „Budapest várhat, míg vége van a nyárnak" strófa zeng néhány fallal odébb. Ám szerencsére nemcsak a Balatoni láz örökbecsű refrénjétől volt hangos az este a Stefánia úton...

„Kicsit talán vékonyabb hangon szólt a buzdítás, de belülről nem érződött markánsan másnak a hangulat – ezt már Sallai Roland mondta a jégkádból érkezve. – Sokkal jobb megoldás ez annál, mintha üres lelátók előtt kellene futballoznunk. Jó volt a hangulat, de a németek ellen, a tábor visszatértével remélhetőleg ennél is jobb lesz majd. Nagy szükségünk lesz a támogatásra minden szinten, viszont ez a mai is emlékezetes lesz. Minőségi helyettesítést kaptunk. Főleg az ünnepléssel a végén.”

A két futballista a tizenegyes elvégzése előtti pillanatokról is mesélt. Emlékezetes, múlt ősszel, a Wembley-ben Sallai állt oda elvégezni a büntetőt, amit aztán értékesített is. A 37-szeres válogatott szélső már akkor megígérte Szoboszlainak, hogy a következő tizenegyest ő végezheti majd el – mit ad isten, ez is egy Anglia elleni meccsen jött össze.

„Ahogyan a múltkor, most is megbeszéltük. Ádám (Szalai – a szerk.) a harmadik, akivel ilyenkor általában átbeszéljük, ki érzi a legbiztosabbnak magát – idézte fel a Freiburg támadója. – Akkor én rúgtam, most Dominik, a személy mindegy is, a lényeg, hogy mind a kettő bement. A legfontosabb, hogy ezúttal még győzelmet is ért, ezzel pedig óriási dolgot vittünk véghez. Döbbenetes, hogy a magyar válogatott több mint hatvan éve nem nyert az angol ellen – mindenki előtt le a kalappal, akinek ebben a mostani sikerben a legapróbb része is volt.”

„Az angolok közül nem jött oda senki ahhoz hasonlóan, mint ősszel Neymar tette, de nem is számított volna – vette át a szót Szoboszlai, felidézve a Bajnokok Ligája-idény világsajtót is bejárt pillanatát, amikor a PSG ellen az RB Leipzig színeiben értékesített büntetője előtt a brazil klasszis próbálta néhány szóval elvonni a figyelmét és kissé elbizonytalanítani őt. – Magabiztos voltam, nem járt semmi különös a lövés előtt a fejemben, az pedig már előre megvolt, hová akarom rúgni. Sokat gyakorlom ezt a fajta lövést, általában jól szokott működni, örülök, hogy ezt a jó szokást ma is megtartottam.”

„Meccs előtt és közben nem gondoltam a hatvanéves nyeretlenségre, de most, hogy többen is szóba hozták, csak még édesebbnek tűnik a siker. Angliát legyőzni óriási dolog, így pedig még nagyobb tettnek tűnik. Remek kezdete ez ennek a sorozatnak. Remélem, hasonló folytatás vár ránk” – tette hozzá a 21. felnőttválogatott mérkőzésén a hatodik, egyúttal az első büntetőből jegyzett gólját szerző Szoboszlai.

Nem mindenki élte meg ugyanolyannak az angol hozzáállást

Bár Harry Kane-nel egyszer-kétszer meggyűlt a baja, nagyot küzdött és remek teljesítményt nyújtott a magyar védelemben Szalai Attila. A Fenerbahce bekkje március közepe, az Alanyaspor elleni bajnoki óta először játszott végig 90 percet, ami csak még értékesebbé teszi számára a sikert.

Nem volt könnyű a tavasz, két sérülés is hátráltatott, ez a győzelem valamennyire kárpótlás is a nehézségek után. Ha csak az egyéneket nézzük, elképzelhetetlen lenne, de a csapategységünk segített, hogy kapott gól nélkül tudjuk lehozni ezt a meccset. Mindannyiunkat vitt a szívünk és az az erő, támogatás, amit a lelátóról kaptunk a gyerekektől. Nagyon boldogok vagyunk.

„Nem éreztem, hogy az angolok félvállról vették volna a dolgot, sőt, szerintem kifejezetten sokszor tudták bizonyítani, hogy egyénileg és taktikailag is mennyire jó játékosok. Egy percig nem lepett meg, hogy a hajrában még volt bennük erő ahhoz, hogy megpróbáljanak beszorítani bennünket. Miután megszereztük a vezetést, egyértelmű volt, hogy megpróbálnak még jobban ránk jönni. A végére már fáradtunk, nem tudtuk annyit birtokolni a labdát, ami esélyt kínált nekik, de szerencsére állni tudtuk a sarat végig” – adott teljesebb képet a meccsről Szalai Attila.

Sallai nem értett maradéktalanul egyet a védővel: „Belülről néha olyan volt, mintha barátságos meccsként állnának hozzá. Nekünk viszont nincsenek barátságos meccseink, a Nemzetek Ligája is óriási esély lehet egy későbbi Európa-bajnoki kvalifikációra. Úgy álltunk oda, minden áron jó eredményt szeretnénk elérni” – mondta az angolok „élességét” firtató újságírói kérdésre.

„Persze, hogy jó lenne az olaszok ellen is meglepetést szerezni” – bizakodott Sallai Roland.

„Ez mentálisan és lelkileg is óriási lökést adhat a másik három júniusi meccsre. Nagyon hosszú idény végén vagyunk mindannyian, a szív, a lelkület különösen fontos lehet most. Bízom abban, hogy a most megkezdett úton megyünk majd tovább” – tekintett előre Szalai Attila.

A magyar válogatott legközelebb jövő hét kedden, Cesenában lép pályára. A házigazda a 2021-es Európa-bajnoki döntő győztese, ám a világbajnoki kvalifikációról lemaradt Olaszország lesz.

Az angolokat a vereség és a hangulat is meghökkentette

Nemcsak a játékosok, a brit média is értékelte a Budapesten történteket.

A The Guardian a „foghíjas angol válogatott” budapesti vereségéről írt, „a hangszín enyhén szólva is szokatlan volt, amikor Anglia megkezdte a bemelegítést, a szokásosnál nyikorgóbb pfujolás miatt” – írták a stadion meccs előtti hangulatáról. A lap a Sky Sportshoz hasonlóan felteszi a kérdést, mennyire hiteles az UEFA rasszizmus elleni harca.

Utóbbi portál riportere, Rob Dorsett „gusztustalannak” nevezte, hogy a Puskás Aréna két karéja is majdnem megtelt gyerekekkel, amely szerinte „nem megfelelő üzenetet közvetít”, „nem valódi büntetés”. Érdekesség, hogy a sportportálon a fütyülésről majdnem olyan hosszú cikk jelent meg – mintegy 4300 karakter –, mint eredetileg magáról a mérkőzésről – 5300 karakter. Igaz, utóbbi cikk később Southgate gondolataival, és néhány, az Opta által összegyűjtött meccsstatisztikával gazdagodott.

A Sky egyébként címében megkérdőjelezhetőnek titulálta a magyar válogatott javára megítélt tizenegyest, ám beszámolójában hozzátette, koránt sem érdemtelen, hogy Szoboszlai Dominikék megnyerték a meccset. Ezt a lap osztályzatai is megerősítik, a mieink közül négyen is hetest kaptak, az angoloknál viszont csak egy játékos, a nemzeti csapatban szombaton este debütált Jarrod Bowen.

A The Sun is inkább az angol válogatottat ekézte: „úgy játszottak a magyar diákok előtt, mintha ők maguk is iskolások lennének.”

A BBC-n az olvasók osztályozhattak, az angol drukkerek pedig kifejezetten kritikusak voltak sajátjaikkal szemben: a legjobbnak Bowent látták itt is, 5.71-es átlagot ért el, minden más futballista ötös alatt zárt. A magyarok közül – így pedig a meccsen is – Szoboszlait látták a legjobbnak (6.64), és még a leggyengébb pontátlagot kapó Vécsei Bálint (6.02) is jobb osztályzatot hozott össze, mint amott a West Ham szélsője.

„Szürreális jelenetek Budapesten” – írta tudósítása egyik köztes címében a brit közszolgálati média honlapja. „Bár ez egy zárt kapuk mögött lejátszott meccs volt, hogy megbüntesse a magyar válogatottat és szurkolóit az Európa-bajnokságon tanúsított viselkedésük miatt, de az utolsó sípszó után így is fülsiketítő ordítások közepette született meg” – fejti ki a szürrealitást, mielőtt a történtek hátterét is leírná, „Magyarország az UEFA 73. cikkelye alapján 14 éven aluli gyermekeket hívott meg a meccsre, akiket felnőttek kísértek.”

Érdekesség, hogy a gyermekek beengedése már a meccs előtti sajtótájékoztatón is téma volt – a brit újságírók kérdésére azonban a szövetségi kapitány Gareth Southgate is csak annyit tudott reagálni, bár személy szerint meglepte őt, hogy ilyen sokan lesznek a stadionban (akkor még 30 000 regisztrált iskolásról lehetett tudni), nem tartja ezt problémának, sőt, a kedélyek csitítására azt is hozzátette, úgy tudja, a jövő hétvégi, Wolverhamptonban rendezendő, Olaszország elleni – az Eb-döntőn történt rendbontások miatt kapott – zárt kapus büntetés alkalmával az angol szövetség (FA) is élni fog a lehetőséggel.

MAGYARORSZÁG–ANGLIA 1–0 (0–0)
Puskás Aréna, 
zárt kapuk mögött. V: Dias (portugál)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Nego, Nagy Á. (Styles, 82.), Szoboszlai (Fiola, 82.), Schäfer, Nagy Zs. (Vécsei, 88.) – Sallai (Kleinheisler, 71.), Szalai Á. (Ádám M., 88.) Szövetségi kapitány: Marco Rossi
ANGLIA: Pickford – Walker (Stones, 62.), Coady (K. Phillips, 79.), Maguire – Alexander-Arnold (James, 62.), Bellingham, Rice, Justin (Saka, a szünetben) – Bowen, Kane, Mount (Grealish, 62.). Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
Gólszerző: Szoboszlai (66. – 11-esből)

Olaszország–Németország 1–1

(Borítókép: Szoboszlai Dominik az UEFA Nemzetek Ligája A3-as mérkőzésén a Puskás Arénában 2022. június 4-én Budapesten. Fotó: Szaniszló Róbert / NurPhoto / Getty Images)

Rovatok