Pünkösd van, és Cesena csendes – nagyon csendes. Kedd este viszont aligha marad ilyen. Úti riport és esélylatolgatás Olaszországból a magyar labdarúgó-válogatott idei második Nemzetek Ligája-meccsét megelőző napon.
Dunaújváros, Paks, Szár, Szekszárd és Szolnok.
Csak néhány kiindulási pont, ahonnan útra keltek azok a magyar drukkerek, akikkel hétfő kora reggel a ferihegyi reptér terminálján összefuthatott az ember. Óvatos optimizmus – így jellemezhetnénk a hangulatot, elvégre akadt olyan szurkoló, aki a szombati, Anglia elleni győzelem láttán döntött úgy, felkerekedik, és így vagy úgy, jegyet szerez az olaszok elleni idegenbeli meccsre.
A kihívás adott volt, ugyanis a Magyar Labdarúgó-szövetség honlapja szerint már hetekkel ezelőtt elkelt az összes hivatalos úton megszerezhető vendégjegy a Cesenában rendezett Nemzetek Ligája-meccsre.
„Bújtuk a Facebook-csoportokat, és szerencsére lett jegy” – mesélték, hozzátéve, nemcsak az angolok elleni jó teljesítmény, de a szintén szombaton játszott Olaszország–Németország-mérkőzés képe is arra sarkallta őket, tegyenek próbát. Hátha „olyat látnak, amit egy életben csak egyszer lehet”.
Ha a két csapat közös történetét vesszük alapul, nem tévednek nagyot, mivel a magyar válogatott közel hetven éve nem tudott nyerni az olasz vendégeként. A legutóbbi alkalommal, 1953 májusában Rómában Hidegkuti Nándor egy és Puskás Ferenc két góljával 3:0-ra győztünk. Azóta a döntetlen is csak egyszer, 1959-ben jött össze: Tichy Lajos találatára a Juventus hátvédje, Sergio Cervato büntetőből válaszolt azon a meccsen.
Érdekesség, hogy a két csapat több mint húsz éve nem találkozott tétmérkőzésen: 2001-ben Parmában világbajnoki selejtezőn Alessandro Del Piero góljával 1–0-ra nyertek a hazaiak. A legutóbbi emlék viszont számunkra lehet édes, 2007-ben Budapesten, a Puskás Ferenc Stadionban a Várhidi Péter vezette magyar csapat 3–1-re győzött. Nálunk Juhász Roland, Gera Zoltán és Feczesin Róbert volt eredményes, az olaszok találatát Antonio Di Natale szerezte.
Az út felesleges feszültségektől sem volt mentes, miután a személyzet és az utasok egy része kisebb szóváltásba került, mert az egyik stewardess azzal vádolta meg az egyik magyart, hogy megpróbált hozzáérni (vélhetően illetlennek számító testrészén, bár ez a kijelentés az angol párbeszédben nem hangzott el). Az élet úgy hozta, hogy a férfi épp sortársam lett a helyek kiosztásánál, így első helyről nézhettem végig a nehezen érthető jelenetet. Miközben a személyzet két tagja az ilyen repülőutakon szokásos snackes, üdítős kocsit tolta, továbbgördültek az adott sor mellett. Útitársunk egy
stop!
felkiáltás kíséretében kisiskolásokat idéző jelentkezésbe tette fel a kezét, teljesen ösztönös mozdulatként – jegyezzük meg, a stewardess bármely testrészétől legalább fél méterre.
A mozdulat aztán a két nőből váratlan leteremtést váltott ki. Elsőre többen azt gondolták – én is –, csupán annak szól a „Nem otthon, a nappaliban van, viselkedjen!” angol nyelven elhangzó reakció, hogy nem volt az utas arcán maszk. (A társaság járatain jelenleg is kötelező az orr és a száj elfedése.) Alighanem ő maga is, ugyanis reflexből arcára húzta, majd megigazította.
Az ezt követően kibontakozó újabb és újabb párbeszéd burleszkbe illett volna. Első körben a stewardess még érintésről beszélt, később már csak az „intencion, intencion” kifejezés, azaz „szándék” hangzott el. Szerinte „rá akartak csapni”. Harmadik körben – immár a vezető stewardess-szel beszélgetve – nem is az esetleges mozdulat, hanem a stílus kritikája fogalmazódott meg: a személyzet tagjai szerint ugyanis méltatlan, a munkájuk végzésében számukra zavaró megnyilvánulás volt a „Stop!” felkiáltás...
Ezek után a gép szárnyától hátrébb eső traktusban már nem is nagyon volt dolguk, nem sok olyan utas akadt a magyarok között, akinek lett volna bátorsága jelezni, hogy bármit is vásárolna.
A környező széksorokból hiába próbálták többen is elmagyarázni, mi volt a valódi szándék – akadt, aki olaszul igyekezett segíteni, magyarázattal szolgálni vagy tolmácsolni –, alkalmi útitársunk csak egy jegyzőkönyv felvétele után kapta vissza az iratait. Hogy a mozdulat a stewardess szempontjából mennyire volt félreérthető vagy sem, nem tisztem eldönteni, az események sűrűjében teljesen objektívnek maradni szintén nehéz, de fejben újra és újra végigpörgetve a szituációt, élek a gyanúperrel: épp a légitársaság munkatársa volt, aki jelen esetben – még ha ijedtségből is, de – előítéletesen cselekedett.
A magyar drukkerek többsége egyébként Bolognában átszállva Riminibe vonatozott tovább. Az olasz üdülőváros az Adriai-tenger partján akkor is szép emlékké varázsolhatja a két-három napos kiruccanást, ha a magyar válogatott – és valljuk meg, ennek ellenkezője továbbra is óriási bravúr lenne – nem tud pontot csenni a regnáló Európa-bajnok otthonában.
A bolognai központi vasútállomás kisebb útvesztő, a történelmi csomópontot úgy bővítették, ahogy az időről időre Budapest és a Nyugati pályaudvar esetében is elhangzik a tervek közt: a sínpárok egy részét metrószerűen a föld alá telepítették, így pedig egy több mint húszvágányos, háromszintes állomás alakult ki, ahol ide-oda mozgólépcsőzve lépten-nyomon Olaszország csodáinak felfedezésére hívogató plakátokba botlik az ember. Legyen szó Rómáról, Milánóról, Torinóról vagy lefelé Nápolyról, minden irányba 9 euró 90 centért hirdetik a jegyeket – ékes tanújelét adva annak, hogy a pandémiás két szűk esztendő után az olaszok is igyekszenek alaposan felpörgetni a belföldi turizmust.
Rimini vonattal és autóval is mintegy félórányira fekszik a keddi mérkőzésnek otthont adó Cesenától. A nem sokkal kevesebb mint százezer fő által lakott település története egészen a Római Birodalom idejéig, a III. századig nyúlik vissza. Ami azonban számunkra most még fontosabb: ez az 1940-ben alapított AC Cesena, az 2018-as gazdasági csőd bejelentése és az újraalapítás óta Cesena FC– otthona.
A klub korábbi elnöke után elnevezett Stadio Dino Manuzzit épp 2018-ban újították fel kívül-belül, jelenleg 23 ezer néző befogadására alkalmas, és a hírek szerint közel telt ház várható benne kedd este.
Bolognából Cesenába jó egyórás vonatút vezet, amely többek között Faenzát is érinti. Utóbbi település a Formula–1-rajongók számára könnyen ismerős lehet: itt működik az AlphaTauri-versenyistálló központja. A kalauz szerint az éles szeműek a vasútállomásról kigördülve élesen jobbra nézve a távolban még ki is szúrhatják az átlag faenzai épületeknél valamivel magasabb, szürkébb és kockásabb épületegyüttest.
Nekem nem sikerült.
Erre a járatra már jóval kevesebb drukker szállt fel, mint a Bologna központi állomásáról 10-12 perccel korábban kigördülő emeletes vonatra. Akadt viszont két olasz újságíró, a Corriere dello Sport munkatársai, akikkel néhány percre szóba is elegyedtünk. A rövid diszkurzus alapján kijelenthető: a 2022-es katari világbajnokságról való lemaradás még mindig fáj az olaszoknak. Még a szakírók sem igazán tudják mire vélni válogatottjuk kétarcúságát, azt azonban nem tagadják, óriási kilengésekre képes az együttes, a tavaly nyári Európa-bajnoki győzelmet pedig épp úgy a csillagok szerencsés együttállásának tartják, mint ahogy a vb-selejtezős kudarcot a lehető legszerencsétlenebb forgatókönyv pechjének.
Szóba került a Nemzetek Ligája-sorozat és a németek elleni szombati nyitómeccsük, melynek kapcsán úgy fogalmaztak, kimondva-kimondatlanul új csapatépítési időszak jött el náluk.
Cesena utcáin korzózva kevés egyértelműen a meccsre érkezett és készülő olasz drukkert lehetett kiszúrni. A helyzetet nehezíti, hogy pünkösd miatt még a vendéglátóhelyek, éttermek, pubok egy része is zárva tart, így érzésre eleve kevesen mozognak a városban.
Bár szerencsére nem annyira kevesen, mint bő egy éve a magyar válogatott ide ötven kilométerre fekvő San Marinó-i látogatásakor volt. A tavaly márciusi vb-selejtező idején még Olaszországban és a miniállamban is alig-alig kezdték meg az enyhítéseket a koronavírus-járvány harmadik hulláma után. A határátlépéshez kötelező volt a PCR-teszt, és a kevés nyitva tartó kerthelyiségben időről időre – az olaszokról kialakult képhez képest meghökkentően – szigorúan rászóltak az emberre, ha két korty kávé között hosszabb szünetet tartva nem húzta vissza a maszkját az arcára. Ennek most, szerencsére, csak a tömegközlekedési eszközökön kötelezően viselendő FFP2-es maszkok látványában akad jele.
Az a cesenai utakat szegélyező dísztáblákból, sálakból, graffitikből rövid idő alatt is kiderült – félamatőr szintre süllyedt klubcsapat ide vagy oda –, nagy futballszerelem dúl a helyiekben.
Végül épp az első felfedezőkör végén, a szállodánál sikerült olasz focidrukkerekbe futni, akik igazat adtak a csapatépítésről szóló kijelentésnek. Sőt kifejezett szurkolói kívánságként jellemezték, mondván, Giorgio Chiellinivel, Leonardo Bonuccival, Ciro Immobilével és Lorenzo Insignével hiába gurított egy nagyot még az Eb-n nemzeti csapatuk, eljött az idő, hogy az aranygenerációt lecseréljék; a harminc feletti játékosokat fokozatosan kiforgassa a szövetségi kapitány a keretből, és a helyükre új arcokat, a következő évtized reményeik szerint meghatározó figuráit építse be. Ilyen játékos lehet a Sassuolo 22 éves középpályása, Davide Frattesi, vagy a nála két évvel idősebb, az Interben kifejezetten jó idényt futó Federico Dimarco.
Tény, Roberto Mancini több korábbi alapemberének is pihenőt adott, ráadásul a csapatot a sérülések sem kerülték el, így Németország ellen hat újoncot is avatott az azzurri.
Egyébként jó eséllyel kedden is fog: akad még a felnőttválogatottban való bemutatkozására váró játékos az olasz keretben. A tippelni bátorkodók szűk, egygólos hazai sikerre számítanak, de egy gól nélküli döntetlenen sem lepődnének meg.
Érdekesség, hogy a 0–0 nem először került szóba az út során: kora reggel, a Liszt Ferenc repülőtér várójában szintén ez volt a magyar drukkerek által legtöbbet emlegetett végeredmény.
Hogy valójában mit hoz a meccs, a jövő zenéje. Annyi biztos, hogy az Indexen élő eredménykövetővel, a mérkőzés után pedig helyszíni beszámolóval jelentkezünk a Stadio Dino Manuzziban történtekről.
A magyar válogatott második mérkőzése a 2022–2023-as Nemzetek Ligája-kiírásban 20 óra 45 perckor veszi kezdetét.
(Borítókép: Kocsmár-Tóth István / Index)