Minden várakozást felülmúló eredményt hozott a kedd esti angol–magyar Nemzetek Ligája-mérkőzés: a magyar labdarúgó-válogatott sporttörténelmi, négygólos győzelmét közel 850 ezren követték a közmédia sportcsatornáján – közölte szerdán az MTVA Sajtó és Marketing Irodája.
A közleményben emlékeztetnek, hogy 2015-ös elindulása óta a szurkolók az M4 Sporton követhették figyelemmel a válogatott összes mérkőzését. A csatorna 2021 tavaszán bejelentette, hogy 2028-ig – a magyar válogatott otthonaként – közvetíti a nemzeti együttes összes találkozóját.
E rendkívül fontos sportjogi szerződés biztosítja, hogy a közmédia továbbra is a nemzeti csapat mellett állhat. A csapat mellett, amely sporttörténelmi győzelmet aratott kedden este az angolok felett, akik 94 éve nem szenvedtek ekkora különbségű vereséget otthon, és hazai pályán csak egyszer kaptak négy gólt vagy annál többet: a 6:3-as mérkőzésen az Aranycsapattól
– emelte ki az MTVA.
„Amikor az UEFA-val megállapodtunk, hogy a 2024-es és a 2028-as Európa-bajnokságot és az összes válogatott mérkőzést is az M4 Sport közvetíti, fontos szerepet szántunk a Nemzetek Ligája-találkozóknak is, erre külön ki is tértünk a szerződésben. Ezért is fogalmaztunk már akkor úgy, hogy a magyar válogatott otthona lesz az M4 Sport 2028-ig. Büszkeséggel tölt el, hogy a válogatott sikerei tovább erősítették a csatorna piacvezető szerepét. Az pedig különösen nagy siker, hogy ezeket a sporttörténelmi találkozókat a külhoni magyarok számára is sikerült elérhetővé tennünk: a magyar labdarúgó-válogatott összes mérkőzését Erdélyben és Felvidéken is kódolatlanul követheti a magyarság” – mondta el Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója.
A közleményből kiderül, hogy a kedd esti sporttörténelmi győzelem nézettsége túlszárnyalta a német válogatott elleni szombati mérkőzését is. Marco Rossi együttesének sikerét több mint 849 ezren követték a csatornán, és 132 ezren az m4sport.hu-n. A mérkőzés idejében a televíziónézők 22,8 százaléka választotta a közmédia sportcsatornáját.
„Hétről hétre egyre több néző követi a magyar válogatott találkozóit, és dönti meg ezzel az M4 Sport csatorna a nézettségi rekordokat” – áll a közleményben.
A 2022-es Nemzetek Ligája-csoportkör legnézettebb mérkőzései:
849 ezer néző: Anglia–Magyarország, 0–4
801 ezer néző: Magyarország–Németország, 1–1
682 ezer néző: Olaszország–Magyarország, 2–1
(MTI)
(Borítókép: Szalai Ádám a szögletzászlóval ünnepli a győzelmet. Fotó: Catherine Ivill / Getty Images)