Index Vakbarát Hírportál

Daganatot diagnosztizáltak Erling Haaland dortmundi utódjánál

2022. július 19., kedd 07:25

A Borussia Dortmund hivatalos honlapján jelentette be, hogy a júliusban szerződtetett Sébastian Hallernél hererákot diagnosztizáltak. A 28 éves támadó elhagyta a BVB edzőtáborát.

A Borussia hivatalos közleményéből kiderült, az elefántcsontparti válogatott Haller Dortmundba utazott, ahol újabb vizsgálatokon esik át a napokban, illetve megkezdik a gyógykezelését.

„A hír sokként ért mindenkit a klubnál. A BVB teljes családja reméli, hogy Sébastian mihamarabb teljesen felépül és hamarosan ismét az öltözőnkben üdvözölhetjük. Mindent megteszünk azért, hogy támogassuk a visszatérésben” – mondta a klub sportigazgatója, Sebastian Kehl.

Haller júliusban írt alá a Borussiánál, a csapatban a Manchester Cityhez szerződött Erling Haaland helyetteseként számoltak volna vele, ahogyan azt a mezszáma, a korábban a norvég által viselt kilences is mutatja. Az előző idényben 34 gólig jutó – a Bajnokok Ligájában nyolc meccsen tizenegy találatot szerző – csatárért 31 millió eurót fizetett ki a BVB.

Az utánpótlás-válogatottként még francia színekben szereplő játékos 2019 után tért vissza a német élvonalba, amelyben korábban az Eintracht Frankfurt színeiben szerepelt, s Németországban kupát is nyert.

Ezt követően Angliába szerződött, ám a West Ham Unitednél nem találta meg a számításait. Nem úgy az Ajaxnál, amely másfél évvel ezelőtt szavazott neki bizalmat és végül 66 tétmeccsen 47 gólt „kapott vissza” Hallertől.

A támadó az előző BL-idényben debütálóként négy gólt szerzett, amire Marco van Basten óta senki nem volt képes a sorozatban, de ezt követően sem állt le, sorra döntötte a rekordokat, ő lett az első, aki

Az elefántcsontparti felnőttválogatottban 12 fellépésen négyszer volt eddig eredményes.

Rovatok