Index Vakbarát Hírportál

A Fradinak megfelelő játékosai vannak a pozsonyi fordításhoz

2022. július 27., szerda 11:16

Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző szerint a Ferencvárosnak megfelelő labdarúgói vannak ahhoz, hogy megfordítsa a Slovan Bratislava elleni Bajnokok Ligája-selejtezőt – derül ki az MTI összefoglalójából.

Ez amúgy sporttörténelmi teljesítmény lenne a magyar bajnoktól, hiszen az eddigi 15 alkalomból egyszer sem tudott vendégként fordítani a hazai vereséget követően. 

Elsőre sem számítottunk könnyű meccsre, de az előny birtokában talán a Slovan az esélyesebb. Viszont megvannak a játékosaink ahhoz, hogy a magunk javára fordítsuk a párharcot. Ehhez megfelelő mentalitással és tökéletes koncentrációval kell pályára lépni, mert az első meccsen kiderült, mit eredményezhet öt perc kihagyás

– latolgatta az esélyeket az MTI érdeklődésére az orosz szakember, aki azt viszont nem árulta el, hogy az egygólos hátrány tudatában azonnal támadó szellemben vagy esetleg türelmesebb taktikával küldi pályára a tanítványait.

Csercseszov újságírói kérdésre kifejtette, tisztában vannak azzal, milyen atmoszféra várható. Szerinte a szlovák fővárosban ugyanúgy felfokozott hangulat és telt ház lesz, ami érdekessé teszi a párharcot.

Remélem, mindkét szurkolótábor korrekt módon buzdítja majd a csapatát. Biztos vannak, akik revánsot akarnak venni, de egy új nap, új mérkőzés vár ránk, nem szabad, hogy a történelem befolyásolja ezt a párharcot

– jelentette ki Csercseszov.

Fortune Bassey az MTI kérdésére arról beszélt, hogy bár nincsenek könnyű helyzetben, mégsem érzik a nyomást, egyszerűen csak azért jöttek ide, hogy győzzenek és továbbjussanak.

A nigériai támadó szerint nehéz meccs lesz, amely mindkét gárda számára kiemelt fontosságú. Úgy vélte, a Ferencváros készen áll a feladatra, amelyet akkor tud végrehajtani, ha jó lesz a helyzetkihasználása, amire nagy hangsúlyt fektettek az elmúlt edzéseken.

Csercseszov kifejezetten örült, hogy Bassey nem érzi magán a nyomást, mert ahogy fogalmazott, akkor sikerült levenni ezt a pluszterhet a játékosok válláról. Azt viszont hozzátette, az mindenki számára nyilvánvaló, hogy ez nem a bajnokság, ahol 33 meccse van a csapatának, hogy elérje a célját, hanem a BL, ahol két meccsen dől el a továbbjutás, ilyen esetben pedig a nyomás hozzátartozik a futballhoz.

A Slovan nem csak a védekezésre akar összpontosítani

A Slovan Bratislava vezetőedzője azt ígérte, hogy csapata a Budapesten megszerzett egygólos előny ellenére nem csak a védekezésre összpontosít majd a Ferencváros elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóján.

Nem csak védekezni szeretnénk, gólt akarunk szerezni. Több taktikával is készültünk. Remek ellenfelünk van, de nincs bennünk félsz

– jelentette ki Vladimir Weiss, aki szerint ezúttal különösen fontos lesz, melyik együttes talál be először, mert ha a Ferencváros, akkor nemcsak matematikailag, hanem taktikailag is kiegyenlítődik a párharc.

A szlovák válogatott korábbi szövetségi kapitánya az MTI érdeklődésére úgy jellemezte csapata javuló formáját, hogy két hete még nem álltak készen, ezért szenvedtek meg a Dinamo Batumival a BL-selejtező első körében, melyet végül hosszabbításban múltak felül, illetve kaptak ki a szlovák bajnokság nyitányán. Ugyanakkor szerinte a Ferencváros legyőzése szárnyakat adott, ami érezhető volt a múlt hétvégén a Trencin 4–0-s legyőzésekor.

Weiss egyetértett Sztanyiszlav Csercseszovval, hogy az első meccs eredményének tudatában matematikailag a Slovan az esélyesebb, ugyanakkor a jó barátját nagyszerű taktikusnak és pszichológusnak nevezte a kijelentése kapcsán. Azt hangsúlyozta, hogy játékosainak pszichésen is erősnek kell lenniük.

Ez egy másik mérkőzés lesz, amely 00-ról indul. A saját játékunkra, feladatunkra és taktikánkra koncentrálunk. Nyomás állandóan van rajtunk, de nincs bennünk félelem, csak összpontosítunk

– jelentette ki Myenty Abena, a Slovan suriname-i védője arra utalva, hogy nem bízták el magukat az idegenbeli siker nyomán.

Abena a várható telt házzal kapcsolatban kifejtette, hogy az ilyen mérkőzésekért futballozik, és bárcsak mindig az lenne a stadionban.

A biztos csoportkör a tét

A tét hatalmas, hiszen ha ezt a kört sikerrel venné a Fradi, az nem csupán a harmadik körbe jutást, hanem a már biztos őszi csoportkörös folytatást is jelentené.

Ha a zöld-fehérek nem nyernek több párharcot, akkor az Európa-konferencialigában, ha egyet nyernek, akkor az Európa-ligában, ha pedig mindkettőt megnyerik, akkor a Bajnokok Ligájában lesznek főtáblások.

Ha a Ferencváros nem jut túl a szlovák bajnokon, akkor az Európa-liga harmadik selejtezőkörébe kerülne, ez esetben a Maccabi Haifa (izraeli)–Olympiakosz (görög)-párharc vesztesével (az első meccsen 1–1) találkozna a magyar rekordelső, az első meccset idegenben játszanák.

Ebben a forgatókönyvben a győztes az Európa-liga-, a vesztes az Európa-konferencialiga playoffkörébe jut. Az El-rájátszásban felülkerekedő együttes a főtáblára kerül, a vesztes ugyanúgy az Ekl-csoportkörbe kerül, mint az utóbbi sorozat playoffkörében diadalmaskodó együttes.

ÖSSZEFOGLALVA TEHÁT: A FERENCVÁROS CSAK ABBAN AZ EGY ESETBEN NEM SZEREPEL ŐSSZEL CSOPORTKÖRBEN, HA KIESIK A SLOVAN BRATISLAVÁVAL SZEMBEN A BL-BŐL, MAJD A MACCABI HAIFA–OLYMPIAKOSZ-PÁRHARC VESZTESÉVEL SZEMBEN AZ EL-BŐL, VÉGÜL PEDIG AZ EKL-PLAYOFFKÖRÉBEN IS ALULMARADNA MÉG NEM ISMERT ELLENFELÉVEL SZEMBEN.

Persze azért jó lenne, ha a 16. nekifutásra megszakadna a rossz széria, és még a BL-ben szoríthatnánk a magyar bajnoknak…

Ön szerint a Fradi melyik csoportkörbe jut be?

  • 5724
    Az El-be
  • 1938
    Az Ekl-be

BAJNOKOK LIGÁJA
2. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
20.30:  Slovan Bratislava (szlovák)–Ferencváros
Az első mérkőzésen:2–1

(Borítókép:  Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában játszott Ferencváros–Slovan Bratislava-mérkőzésen a Groupama Arénában 2022. július 20-án.  Fotó:  Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok