Erik ten Hag vezetőedző szerint kiábrándító volt a Manchester United első két mérkőzése az angol labdarúgó-bajnokság új idényében.
A nyári szünetben az Ajaxtól érkezett holland szakvezető csapata előbb hazai pályán 2-1-re kikapott a Brightontól, majd szombaton 4-0-s vereséget szenvedett a Brentford otthonában. Legutóbb John Chapman rajtolt két vereséggel a Manchester United vezetőedzőjeként, de az 1921-ben történt – idézte fel a Magyar Távirati Iroda.
„Reménykedtem a jobb kezdésben, és bár a hitemet nem veszítettem el, mert láttam jó dolgokat, de ez a két meccs kiábrándító volt. A mi szintünkön nem lehet ilyen hibákat elkövetni” – értékelt Ten Hag.
Hozzátette, mindig meglepő számára, ha egy csapat ilyen rosszul kezd egy mérkőzést, hiszen szombaton a Brentford a 35. percen már 4–0-ra vezetett. Meglátása szerint egyéni hibákból kapták a gólokat, másrészt ellenfelük éhesebb volt a sikerre.
„Jó játékosaink vannak, akiknek felelősséget kell vállalniuk a pályán csapatként és egyénileg is, de ezt nem tették meg. Megkértem őket, hogy játsszanak hittel és vállalják a felelősséget a teljesítményükért, de ezt sem tették meg” – magyarázta az MTI által idézett Ten Hag.
Megjegyezte, a történteknek semmi közük a taktikához, mert a játékosai követik az utasításait, de rossz döntéseket hoztak, márpedig „a futball a hibák játéka, és aki hibázik, azt megbüntetik.”
Hangsúlyozta, csak akkor tudnak kilábalni a jelenlegi helyzetükből, ha összetartanak és keményen dolgoznak.
„Félreértés ne essék, a vezetőedző is felelős, sőt az övé a legfőbb felelősség, és ezt vállalom is. Hitet kell adnom nekik, de nekik is hinniük kell saját magukban” – mondta a játékosairól.
A United sorozatban a hetedik idegenbeli mérkőzését veszítette el a Premier League-ben, és hatodik alkalommal kapott négy vagy több gólt vendégként az előző szezon kezdete óta – tette hozzá az MTI.
Az MU 30 éve nem volt sereghajtó az angol élvonalban, most újra megtörtént...
(Borítókép: Erik ten Hag 2022. augusztus 13-án. Fotó: Ian Kington / AFP)