Index Vakbarát Hírportál

A Man. United a Real sztárja után a Barcelona támadóját is szerződtetné

2022. augusztus 24., szerda 10:39

Angol sajtóinformációk szerint a Manchester United újra bejelentkezett korábbi játékosa, Memphis Depay játékjogáért. A manchesteriek szívesen látnák újra csapatukban a Barcelona kegyvesztett sztárját.

Mindössze egy év telt el azóta, hogy a holland válogatott támadója, Memphis Depay a katalán fővárosba szerződött. Egy szezon alatt azonban korántsem tudta letenni úgy a névjegyét a Barcelonánál, hogy hosszú távon is számítsanak rá, sőt amióta igen nehéz pénzügyi helyzetben van a csapat, szívesen megszabadulnának hatalmas fizetésétől is.

Így régóta beszédtéma már Depay klubváltása, akivel kapcsolatban sokáig a Juventus tűnt befutónak, de most szigetországi hírek szerint a Manchester United is komolyan fontolóra vette a holland leigazolását. Depay 2015 és 2017 között játszott már az Old Traffordon, de maradandót akkor sem tudott alkotni. A hírek szerint a manchesteriek 8 millió fontos ajánlatot készülnek tenni Depay játékjogáért, továbbá a játékos is nyitott lenne a váltásra, mivel nyártól honfitársa, Erik Ten Hag irányítja a csapatot.

A Manchester United a napokban már elhappolt egy játékost a másik spanyol óriástól, akkor Casemiro tette át székhelyét Manchesterbe, ahol madridi fizetése duplájáért futballozhat majd. Az átigazolási piac augusztus utolsó napján, éjfélkor zárul. 

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok