Index Vakbarát Hírportál

Magyar légiósoktól hemzseg az európai kupaporond

2022. augusztus 26., péntek 10:27

Csütörtök este lejátszották az utolsó Európa-liga és Európa-konferencialiga selejtezőmérkőzéseit, tizenegy külföldön futballozó magyar játékos jutott a főtáblára. A Bajnokok Ligájában az RB Leipzig színeiben három magyar válogatott játékos léphet pályára, a kispadon pedig ott lesz Lőw Zsolt is, a Chelsea másodedzője.

Európa-liga

Az Union Berlinnél futballozó Schäfer András, és a Freiburg csapatában játszó Sallai Roland már korábban kvalifikálta magát az Európa-ligába. Ám csütörtök este a Szalai Attilát foglalkoztató Fenerbahce, valamint Lang Ádám csapata, az Omonia Nicosia is kettős győzelemmel jutott be a labdarúgó Európa-liga csoportkörébe, miután győzött az utolsó fordulós párharcának csütörtöki visszavágóján. 

Mindkét magyar válogatott védő a kispadon kezdett, Szalait aztán a 80. percben becserélték, de a Fener akkor már 4–1-re vezetett a vendég Austria Wien ellen, melyet magabiztosan, kettős sikerrel és 6–1-es összesítéssel ejtett ki. Lang nem lépett pályára Nicosiában, ahol a belga Gent a hazai 2–0-s vereség után ugyanilyen arányban kapott ki, s így a Konferencialiga főtábláján folytathatja szereplését. 

A ciprusi AEK Larnaca Gyurcsó Ádám góljának is köszönhetően 3–0-ra legyőzte a vendég ukrán Dnyipro együttesét az Európa-liga selejtezőjének utolsó fordulójában, a párharc csütörtöki visszavágóján, ezzel főtáblára jutott. A magyar szélső kezdőként kapott lehetőséget, ő szerezte a hazaiak vezető találatát, a 83. percben pedig lecserélték. A Dnyipro a párharc veszteseként a Konferencia-liga csoportkörébe jutott. Az Európa-liga sorsolását pénteken, magyar idő szerint 13:00-kor Isztambulban, a döntőjét pedig május 31-én a Puskás Arénában rendezik.

Egy magyar csapat jutott mindössze az európai kupaporondra, nem más, mint a Ferencváros. A Fradi a budapesti 4–0-s sikerével ugyan formalitássá tette a Shamrock Rovers elleni El-rájátszás visszavágót, ettől függetlenül el kellett utaznia a Fradinak Dublinba. Csütörtök este egy alacsony színvonalú mérkőzésen bár végül 1–0-ra kikapott, 4–1-es összesítéssel így is a budapesti zöld-fehérek jutottak a csoportkörbe.

Európa-konferencialiga 

A Szalai Ádámot is foglalkoztató FC Basel 2–0-ra legyőzte a vendég CSZKA Szófia együttesét az Európa-konferencialiga selejtezőjének negyedik fordulójában csütörtökön, a párharc visszavágóján, ezzel bejutott a sorozat csoportkörébe. A magyar válogatott csapatkapitánya csereként állt be a 65. percben.

Lovrencsics Gergőt csapata, a Hajduk Split 2–0-ra kikapott a vendég Villarrealtól, így kettős vereséggel kiesett. A Kerkez Milossal felálló Alkmaar viszont idegenben nyert 2–1-re, és kettős sikerrel, 6–1-es összesítéssel búcsúztatta a portugál Gil Vicente együttesét, így főtáblára jutott. Lovrencsics a kispadon kezdett, majd a 60. percben állították be, míg Kerkez a holland csapatának kezdőjében kapott lehetőséget, aztán a 72. percben lecserélték.

Holman Dávid a Slovan Bratislava csapatával jutott a főtáblára, bár a feljutásért zajló mérkőzésen nem volt a keret tagja. A Konferencialiga főtáblájának sorsolását pénteken rendezik Nyonban, a sorozat döntőjére pedig június 7-én kerül sor Prágában.

Bajnokok Ligája

A legnagyobbak számára már rég lezárult a kvalifikáció, csütörtök este pedig a csoportokat is kisorsolták. A három magyar válogatott játékost foglalkoztató RB Leipzig többek között a címvédő Real Madriddal került azonos négyesbe a labdarúgó Bajnokok Ligája 2022/23-as csoportkörében. Gulácsi Péter, Szoboszlai Dominik és Willi Orbán német együttese a második kalapból várta a csoportkör isztambuli sorsolását, és a címvédő madridiak mellett az ukrán Sahtar Donyeckkel, valamint a skót Celtickel csaphat össze a továbbjutásért. 

A Lőw Zsoltot másodedzőként alkalmazó Chelsea az olasz bajnok AC Milannal, az idén tavasszal nyolcaddöntős Salzburggal, valamint a Dinamo Zagrebbel került egy csoportba.

MTI 

(Borítókép: Szalai Ádám az Európa-konferencialiga selejtezőkörében. Fotó: Liam McBurney / Getty Images)

Rovatok