Index Vakbarát Hírportál

Még a német szövetségi kapitány is Szalai Ádámot dicsérte

2022. szeptember 22., csütörtök 13:38 | egy éve frissítve

„Marco Rossi fantasztikus csapatot rakott össze” – fogalmazott Hans-Dieter Flick, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Magyarország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzést megelőző hivatalos sajtótájékoztatón. A németek edzőtáborában a hét elején ütötte fel a fejét a koronavírus-fertőzés, a Bayern két sztárjátékosának, Manuel Neuernek és Leon Goretzkának haza is kellett utaznia emiatt. A sajtótájékoztató másik német résztvevője a Chelsea-től az RB Leipzighez visszaszerződött Timo Werner volt, aki elárulta, három magyar válogatott csapattársa nem felejtette el jó előre emlékeztetni, melyik csapat is várja majd a csoport éléről a péntek esti összecsapást…

A két csapat az elmúlt szűk másfél évben két emlékezetes mérkőzést is vívott egymással: előbb a 2021 nyarára halasztott Európa-bajnokság csoportkörében kétszer is vezetett, végül 2–2-re végzett a magyar válogatott Münchenben, majd idehaza, a Nemzetek Ligája júniusi csoportmeccseinek egyikén Nagy Zsolt korai góljára Jonas Hofmann válaszolt, és lett 1–1 a Puskásban. Utóbbi találkozón már Hans-Dieter – avagy ahogyan a német sajtóban emlegetik, Hansi – Flick ült a német válogatott kispadján…

„Nem egyszerű, amikor egyetlen hetünk van felkészülni két ennyire komoly meccsre. Kedden például két edzést terveztünk, végül a másodikat lemondtuk, mert nagyobb szükségét láttuk a regenerációnak. A védekezésre és a pontrúgásokra igyekeztünk nagyobb hangsúlyt helyezni. No meg a nyomásgyakorlásra, mert szeretnénk presszingelni az ellenfelet – mondta a szakvezető a felkészülés elmúlt napjairól. – Ilyenkor már nem az a fontos, hogy minél több időt legyünk a pályán, hanem az, hogy minél tudatosabb, intenzívebb edzések legyenek mögöttünk.”

A magyar csapat négy fordulót követően hét pontot szerezve vezeti az A ligás csoportját a hatpontos németek, az ötpontos olaszok és a kétpontos angolok előtt, így reális esélye van a bennmaradás kiharcolása mellett akár a négyes döntőt érő első hely megszerzésére is. Ám egy győzelemmel a németek nagyot fordíthatnak a sorsukon és az utolsó kör előtt az élre is ugorhatnak.

„A magyarok fantasztikus munkát végeznek Marco Rossi vezetésével. Egy nagyon taktikus, az ellenfeleknek kevés helyet hagyó csapatot rakott össze, amely ellen muszáj bátran játszani, területeket nyitni, és – ha ez sikerül – minél határozottabban kihasználni a helyzeteket. Megvan bennünk a kellő minőség, szeretnénk a final fourba jutni, és hiszem, hogy megfelelően felkészültünk arra, hogy megverjük a magyarokat, majd sikerrel lezárjuk ezt a csoportot.”

Reakciók a koronavírusra

A német válogatott keretét két müncheninek, Manuel Neuernek és Leon Goretzkának pozitív koronavírusteszt miatt kellett elhagynia. Azóta kiderült, a dortmundi Julian Brandt sem állhat Flick rendelkezésére, utóbbi szintén betegeskedik, ám állítólag nem a Covid, hanem egyszerű influenza áll a kidőlése mögött. Az előzetes hírek arról szóltak, az egyik edzésen kisebb sérülést összeszedett Jamal Musiala is hiányozhat a bayernes kontingensből, utóbbit azonban Flick cáfolta.

Marc-André ter Stegen áll majd a kapuba, összességében pedig azt mondom, a váratlan eseményekkel együtt is jó felkészülés volt ez a pár nap. Katarban is megeshet valami hasonló, kell a tapasztalat, azért is van ilyen nagy keretünk, hogy tudjunk reagálni a rendkívüli eseményekre” – mondta Flick azzal kapcsolatban, hogy a betegségek, sérülések nem befolyásolták jelentősen a terveit. Elmondta, viszonylag könnyű volt új embereket behívni a kiesők helyére, mert a Bundesliga-csapatok nem álltak le teljesen a válogatott szünet alatt sem, sőt a hét elején még szinte normál menetrend szerint edzettek, csupán hétvégére kaptak volna nagyobb pihenőt a be nem válogatott klubjátékosok.

„Jamal esete eltérő, a mai edzésen már nem láttam nyomát, hogy bármi problémája lenne – ő is egy nagyon jó opció számunkra a magyarok elleni meccsre.”

A szövetségi kapitányt arról is kérdezték, a vb előtt tervezik-e tiltani a játékosoknak, hogy nagyobb közösségekbe, rendezvényekre menjenek, annak érdekében, hogy csökkenteni tudják a Covid-fertőzések esélyét. „Bosszantó, amikor valaki megfertőződik, de mára már egy normális szituáció. Ha az ember megfázik, akkor is próbál otthon maradni, hogy minél hamarabb meggyógyuljon, és lehetőleg ne betegítsen meg mást. A koronavírus is hasonló, csak picit agresszívebb. Nehéz megtalálni a megfelelő korlátozást, hiszen az életünknek mennie kell tovább. Meg kell találnunk az egészséges kompromisszumokat.”

Ismét téma a karszalag

Azt is elárulta, tervei szerint a pénteki meccsen kihasználja mind az öt cserelehetőséget, annak érdekében, hogy minél több futballistát tudjon kipróbálni a katari vb előtt. Téma volt a csapatkapitány személye is, Neuer hiányában várhatóan a legtöbb válogatottsággal bíró kerettag viseli majd a karszalagot – árulta el. Ez egyébként Thomas Müller lehet, már ha kezdeni fog a müncheni…

A trénert faggatták az új kapitányi karszalagról is, amely az elmúlt időszakkal szemben nem tisztán szivárványszínekben pompázik majd. A felvetés konkrétan arra vonatkozott, hogy a katari világbajnokság miatt döntöttek-e úgy, hogy változtatnak a szimbólumon (helyette egyébként egy színes szívecske, benne az egyes számmal, mellette pedig a love, azaz a szerelem felirattal kap majd helyet az elméletileg Neuer karjára tervezett felszerelésen). Flick kifejtette, ők nem döntéshozók, de szerettek volna továbbra is kiállni az értékeik mellett, emiatt több másik válogatottal is egyeztettek, és egy közös új jelképet akartak megalkotni, amit a vb-n is viselhetnek, anélkül, hogy ütközne a rendező ország, valamint a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) iránymutatásaival és kéréseivel. 

Visszakanyarodva a sportszakmai témákra, azt is felvetették Flicknek, kitől várja majd leginkább a gólokat a következő két meccsen. „Nem szabad egyetlen játékosra koncentrálni, elég sok olyan futballistánk van, aki be tudja fejezni a helyzeteket. Az edzéseken mindenki jól mozgott, gólra éhesek, de ez a minimum egy válogatott meccs előtt. Meglátjuk, hogy holnap ki kezd majd csatárként, megvannak a lehetőségeink bőséggel.” A német újságírók nem hagyták ennyiben a kérdést, és Flick újabb válaszából azért ki lehetett következtetni, hogy jó eséllyel Timo Werner lesz majd az, aki a támadók közül az első perctől a pályán lesz majd.

Olyan kulisszatitkokat is elárult, mint hogy bő 50 fős játékosállományban gondolkodnak a koronavírus miatt, ezt a listát szűkítik a stábbal minél tovább, a katari vb-re az új szabályoknak megfelelően 26 főre, illetve a meccsek kezdő tizenegyére.

Fantasztikus mentalitás: Szalai

Kitértek a Bayern-játékosok esetleges frusztrációjára is, hiszen a bajor sztárcsapat hiába kezdte jól az idényt, a legutóbbi négy bajnokiján nyeretlen maradt. „A minőség megvan bennük, nagyon motiváltak, hogy olyan teljesítményt nyújtsanak, olyan eredményt érjenek el, amely segít nekik a klubcsapatuknál megélt gödörből is kilépni” – felelte diplomatikusan.

„Tudjuk, hogy még nem vagyunk azon a szinten, ami egy világbajnokság egyenes kieséses szakaszában szükséges. Ezért nagyon fontos, hogy mindenki személyesen is dolgozzon azon, hogy javulni tudjon még néhány százalékot. Legyen szó itt fizikai, szellemi dolgokról, gólszerzésről, pontrúgásról, ez egy folyamat. Ez a két meccs jó irányjelző lehet, ahogyan a Bundesliga-meccsek is a következő hat-nyolc hétben azok lesznek majd” – tekintett előre.

A sajtótájékoztató jelentős részében egyébként nem is a Nemzetek Ligáján, hanem már a világbajnokságon volt a fókusz, a németek ezzel kapcsolatban nagyon szerették volna megtudni azt is, Flick tudja-e már, milyen alapcsapattal kezdené a katari tornát, hogy akar-e klasszikus középcsatárt vinni majd, és ha akarna, lenne-e egyáltalán valós alternatívája a posztra, hiszen Miroslav Klose (a válogatottól való) 2014-es visszavonulásával mintha teljesen kiveszett volna ez a poszt a német focikultúrából, legalábbis a legmagasabb szintet illetően. Ezen felvetésekre viszont túl sok konkrétummal nem tudott válaszolni, jobb híján Wernert dicsérte.

Zárásként beszélt a magyar válogatottól búcsúzni készülő Szalai Ádámról is: „Ismerem még a hoffenheimi időkből. Minőségi játékos, aki fantasztikus dolgokat mutatott a válogatottban. Fantasztikus mentalitása van, remekül tartja a labdát, és ehhez képest gólveszélyes is. Kár érte, hogy befejezi, de ennek előbb utóbb mindenkinél eljön az ideje. Abszolút profi: nagyra becsültem mindig is, a pályán és a pályán kívül is igazi karakter. A legjobbakat kívánom neki, azzal együtt, hogy a három pont pénteken azért legyen a miénk” – felelt Hansi Flick a Nemzeti Sport újságírója által feltett kérdésre. 

Flick bizalmából táplálkozva

A két, Angliában töltött idény után nyáron ismét az RB Leipzig kötelékébe igazolt Wernernek jelenleg három magyar válogatott csapattársa is akad, nem meglepő, hogy számára emiatt még különlegesebbnek ígérkezik a pénteki összecsapás.

„Sokat emlegették, hogy ők állnak a tabella első helyén. Tényleg sokat hallottam tőlük… Ha Magyarországról hallunk, nem biztos, hogy mindenki erre gondol először, de az a helyzet, egyéni szinten is nagyon jó játékosaik vannak. Elég csak hármukra, Szoboszlai Dominikra, Willi Orbánra és Gulácsi Péterre gondolni. Emellett nagyon kompaktak, kevés területet hagynak az ellenfeleknek, és amikor megszerzik a labdát, nagyon gyorsan mennek át támadásba. Magas színvonalat képviselnek, mindenki fut, küzd a másikért” – dicsérte a magyar válogatottat. 

„Nem csak én, az egész válogatott nagyon várja már a mérkőzést, de annyi biztos, a legutóbbi lipcsei válogatottbeli fellépésem nem sikerült rosszul, két gólt is szereztem” – emlékezett vissza.

„Hogy milyen volt a Chelsea-nél töltött időszakom? Tanulságos. Lehetett volna sikeresebb, eredményesebb, de amikor odaigazoltam, azzal a céllal mentem, hogy új kihívásokat éljek át, minél több tapasztalatot szerezzek, és ez megtörtént, játszottam az angol élvonalban, rendszeresen játszottam a Bajnokok Ligájában, és ez hasznos volt. Szerettem Londont, de ugyanúgy örülök most annak, hogy visszatérhettem Lipcsébe, és most megint új kihívások várnak rám. A csapat stílusa sokat változott az elmúlt két évben, rengeteget presszingelünk, rengeteg futást, melót kell a meccsekbe tenni. Ez az idény elején nem hozott annyi sikert, mint reméltük, de az új edző kinevezésével úgy érzem, a megfelelő irányba haladunk.”

„Ha a Chelsea-nél kevesebbet is játszottam, Hansi mindig biztatott, ez sokat számított. Ha úgy volt, telefonon keresett, igyekezett megvilágítani az edzői perspektívát, tippeket adni, ami segít kezelni a helyzetet, hogy nem vagyok annyit a pályán. Segített, hogy meglegyen az önbizalmam, hogy készen álljak a feladatra, ha mégis lehetőséget kapok, ha válogatotthoz jöhetek, vagy ha nyáron megadatik az esély, hogy másik klubhoz igazoljak. Nem csak dicsért, ha úgy volt, kérdőre is vont, motivált, hogy próbáljak többet dolgozni, igyekezzek minél fittebb lenni. Erre nagy szükségem volt” – mondta Flick bizalmának szerepéről.

Arról, hogy miért lehetne rendkívül különleges bravúr egy újabb, németek elleni pontszerzés, itt írtunk bővebben.

A MAGYAR LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Szappanos Péter (Budapest Honvéd)
Védők: Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár), Kecskés Ákos (LASK – Ausztria), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Mocsi Attila (ZTE), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahçe – Törökország)
Középpályások: Baráth Péter (DVSC), Kerkez Milos (AZ Alkmaar – Hollandia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (AC Pisa – Olaszország), Loic Nego (MOL Fehérvár), Schäfer András (FC Union Berlin – Németország), Callum Styles (Millwall FC – Anglia), Vécsei Bálint (Ferencváros)
Támadók:
Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Szalai Ádám (FC Basel – Svájc), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Vancsa Zalán (Lommel SK – Belgium), Varga Kevin (Hatayspor – Törökország)

NEMZETEK LIGÁJA
A LIGA, 3. CSOPORT
5. FORDULÓ (SZEPTEMBER 23.)
20.45: Németország–Magyarország
20.45: Olaszország–Anglia

6. FORDULÓ (SZEPTEMBER 26.)
20.45: Magyarország–Olaszország
20.45: Anglia–Németország

A csoport állása: 1. Magyarország 7 pont (7–3), 2. Németország 6 (8–5), 3. Olaszország 5 (5–7), 4. Anglia 2 (1–6)

(Borítókép: Hans-Dieter Flick. Fotó: Alexander Hassenstein / Getty Images)

Rovatok