Index Vakbarát Hírportál

Ancelotti nem kertelt: Rosszul játszottunk

2022. október 12., szerda 10:00

Elismerte, hogy együttese rosszul játszott, ugyanakkor kiemelte a küzdeni tudást és a továbbjutás fontosságát Carlo Ancelotti, miután a Real Madrid kedden 1–1-es döntetlent harcolt ki a Sahtar Doneckkel szemben a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában.

A címvédő királyi gárda szenvedett ugyan a Varsóban rendezett mérkőzésen, a második félidő elején hátrányba is került, de a hosszabbítás ötödik percében Antonio Rüdiger a kapuba fejelt honfitársa, Toni Kroos pontos ívelése után. A német középhátvéd ugyanakkor összefejelt a kapujából késve elinduló Anatolij Trubinnal, az ütközés után pedig percekig kellett ápolni mindkettőjüket.

Rüdiger később a közösségi médiában osztott meg egy képet, ahogy vérző fejjel, véres mezben sétál le a pályáról, miközben homlokához kötést szorítanak.

„Ami nem öl meg, az megerősít. Jól vagyok” – írta a képhez a védő.

A pontszerzéssel a Real Madrid már biztosította helyét a nyolcaddöntőben.

„Csak a legjobb 16 közé jutott csapatok nyerhetik meg a Bajnokok Ligáját” – mutatott rá Carlo Ancelotti, aki ötödik BL-győzelméért hajt, korábban az AC Milannal (2003, 2007) és a Reallal is (2014, 2022) kétszer diadalmaskodott. A vezetőedző ugyanakkor elismerte: együttese rosszul játszott.

Ez olykor megesik a futballban. A fontos az, hogy ha nem mennek jól a dolgok, akkor se add fel. Mi a végsőkig küzdöttünk

– fejtette ki az olasz tréner.

A Real játéka mellett a védekezése hatékonyságával sem lehetett maradéktalanul elégedett Ancelotti, és ez vonatkozhat az elmúlt időszak mérkőzéseire is. Amint azt a statisztikákkal foglalkozó Opta spanyol oldala kiemelte, a madridi csapat az elmúlt 12 tétmérkőzéséből kilencen kapott gólt.

Az F csoportban a tízpontos Real Madridot az RB Leipzig követi hattal, míg a Sahtarnak öt, a Celticnek pedig egy pontja van.

Rose: Aki Glasgow-ban nyer, sok helyen tud nyerni

Örömmel fogadta csapata hosszú idő utáni első idegenbeli győzelmét Marco Rose, az RB Leipzig vezetőedzője, akinek együttese kedden 2–0-ra nyert a Celtic vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában.

A magyarok közül Szoboszlai Dominikot a 76. percben lecserélték, Willi Orbán viszont végigjátszotta a skóciai találkozót, melyen a lipcseiek fél év után az első idegenbeli sikerüket aratták.

„Hűha, erről nem tudtam, de ezt a statisztikát most félretesszük. Aki Glasgow-ban nyer, az sok helyen tud nyerni. Két vereséggel kezdtük a BL-szezont, de most már valóban belelendültünk, persze messze még a vége. Két meccsünk még hátravan, másodikok vagyunk a Real Madrid mögött” – fogalmazott a tréner.

A német gárda előzőleg április 17-én nyert vendégként, akkor Leverkusenből hozta el a három pontot egy 1–0-s sikerrel.

A sérült Gulácsi Pétert nélkülöző Leipzig akár már a következő körben kiharcolhatja a BL-nyolcaddöntőt, ehhez otthon le kell győznie a címvédő Realt, miközben a Sahtar Donecknek nem szabad nyernie Glasgow-ban. Az F csoportban a tízpontos Real Madridot az RB Leipzig követi hattal, míg a Sahtarnak öt, a Celticnek pedig egy pontja van.

Rovatok