Már ott tartunk a vb-hősök tetteinek felidézésében, hogy akad olyan is közöttük, aki még ma is rúgja a labdát. Segítünk: a Manchester Unitedben. Amúgy Zinédine Zidane fejesei foglalják keretbe az 1998 és 2006 közötti időszakot; ezekből kettő góllal végződött az 1998-as döntőben, egy pedig kiállítással a 2006-os fináléban.
Az 1998-as hazai rendezésű világbajnokság előtt a franciák nem tartoztak a sportág legszűkebb elitjébe. Igaz, 1984-ben megnyerték az Európa-bajnokságot, ’58-ban Just Fontane és Raymond Kopa vezérletével harmadikok lettek a vb-n, ’86-ban Michel Platini és társai megismételték ezt a dobogós helyezést, de valahogy sohasem emlegettük őket egy napon a brazilokkal, a németekkel, az olaszokkal vagy az argentinokkal. De még velünk, magyarokkal sem. Az a pici többlet mindig hiányzott belőlük, ami elegendő az igazán nagy sikerhez.
De 24 évvel ezelőtt Aimé Jacquet nagyon jó csapatot rakott össze. Mondjuk Fabien Barthez a kapuban nem volt világklasszis, de előtte Thuram, Desailly és Lizarazu az volt a javából, a középpályán Karembeu, Deschamps, Petit és olykor Vieira takarított, elöl pedig azt is elbírták, hogy nem volt klassziscsatáruk.
De volt egy Zinédine Zidane-juk.
A középpálya és a csatársor közötti terület ura, akiről még cselt is elneveztek, pedig Johan Cruyffot leszámítva nem ismerünk olyan labdarúgót, aki efféle szabadalommal rendelkezne.
A híres csel 0:11-nél.
A 16. világbajnokságon igazából már az elődöntőben el kellett volna véreznie Franciaországnak, mert Horvátország lefocizta a házigazdát, és a vb gólkirálya, Davor Suker révén a 46. percben meg is szerezte a vezetést. Lilian Thuram egy percre rá egyenlített, majd a 70. percben ugyanő berúgta a győztes – vb-döntőt érő – gólt is.
Thuram 142 alkalommal szerepelt a francia válogatottban, de se azelőtt, se az után nem szerzett gólt a gall kakasos mezben!
Szóval annak a meccsnek még nem Zizou volt a hőse, a megdicsőülésre a döntőig kellett várnia.
Mi tagadás, Zidane vb-je igencsak feledhető volt az elődöntőig. A Szaúd-Arábia elleni csoportmeccsen kiállították, mert rátaposott Fuad Aminra, és emiatt nem léphetett pályára a Dánia elleni győzelem közben. (Zizounak mindig is volt egy sötét oldala, fékezhetetlen természete olykor felülkerekedett veleszületett eleganciáján, a tip-top úriemberből előbújt a marseille-i kikötő utcagyereke.)
Kétmeccses eltiltása miatt nem játszott a Paraguay elleni nyolcaddöntőn, és az olaszok ellen sem tűnt ki a negyeddöntőben. Az elődöntő pedig egyértelműen Lilian Thuramról szólt.
No de a döntő!
Amelyre július 12-én került sor a Stade de France-ban, a nagy esélyes Brazília volt az ellenfél.
Minden elő volt készítve Ronaldo mennybemeneteléhez. A 22 éves brazil aranyfiú a döntőig négy gólt lőtt és hármat készített elő, senki sem tudta elképzelni, hogy ne ő legyen a 17. világbajnokság hőse. (Végül is az lett: a tragikus hőse.) 1997-ben ő kapta az Aranylabdát, továbbá a World Soccer és a FIFA World Player of the Year díját. Előző évben igazolt át a Barcelonából az Interbe, egyszerűen nem volt párja a világfutballban.
Csakhogy a döntő napján beütött a krach, mindmáig nem tisztázott formában. Epilepsziás roham tört rá, és bár valahogyan összedrótozták a kezdő sípszóig, csak árnyéka volt önmagának, ahogy a brazil válogatott is.
Ekkor jött el Zidane nagy napja. Kétszer is a hálóba fejelte Djorkaeff szögletét, a harmadikat Petit rúgta a hosszabbítás pillanataiban, és Franciaország máris világbajnok volt, először – de nem utoljára – a történelemben. A döntőig egyetlen gólt sem szerző és teljességgel észrevehetetlen Zizouból pedig egy csapásra, egy mérkőzés alapján nemzeti hős lett. A Diadalív Zidane dicsőségét hirdette: „Merci Zizou”.
Ez nem egy olyan komplett, egész tornára kiterjedő remeklés volt, mint Maradonáé 1986-ban vagy Ronaldóé négy évvel később, amikor Brazília ötödször is világbajnok lett. Viszont ez a július 12. fordulópont lett Zizou pályafutásában. Addig is jó kis játékosnak tartották, ettől kezdve azonban nyolc éven át megasztár, a világ egyik – ha nem a – legjobb futballistája volt. 1998-ban megkapta az Aranylabdát, majd 2001-ben világrekordot jelentő 77,5 millió euróért az Interből a Real Madridba igazolt, megalakítva a Galaktikusok csapatát.
A mai napig is sokan vannak olyanok, akik Ronaldo Luís Nazário de Limát, a fenomént tartják az „igazi” Ronaldónak. Pedig a számok a portugál Ronaldo mellett vannak. A brazil „csak” 98-szoros válogatott 62 góllal, a portugálnál ezek a mutatók lényegesen jobbak: 191/117. Aranylabdákat tekintve Cristiano 5:2-re vezet. A portugál összesen hétszeres bajnok a topligákban, a brazil mindössze kétszeres.
És mégis. Nazario ugyanis született zseni volt, míg Cristiano verejtékes melóval tanulta a futballt.
De mindegy, ez csak egy röpke kitérő, nem is tartozik a tárgyhoz. Jelen írásnak nem az a célja, hogy összehasonlítsuk a két Ronaldót. (Akiknek egyébként volt is átfedés a karrierjükben, a 2006-os németországi világbajnokság, ahol a brazil 30 éves volt, a portugál 21.)
De étvágygerjesztőnek nézzük meg ezt a kis videót, amelyen Ronaldo, a Fenomén öt gólt rúg Libertadores Kupa-mérkőzésen (bocsánat, az ötből egyet fejel) az uruguayi Bahiának, amelynek kapuját a válogatott Rodolfo Rodríguez védi.
Csak nagyon halkan jegyezzük meg: Ronaldo ezen a videón még nem töltötte be a tizenhetet...
Aztán a Cruzeiro után jött a PSV, a Barcelona és az Inter, és máris elérkeztünk a 2022-es távol-keleti világbajnoksághoz, négy évvel az 1998-as epilepsziaroham, a totális összeomlás után.
És két évvel a végzetesnek tűnő térdsérülését követően, ami nyolc hónapra ledöntötte a lábáról. 2000. április 12-ét írtunk, és hosszas sérülését követően Ronaldo az Inter színeiben a Lazio ellen tért vissza a pályára, az 59. percben cserélte be Marcello Lippi. Hét perc telt még csak el, amikor a 23 éves Fenomén a jobb térdét fogva jajgatva a gyepre zuhant. Senki sem tartózkodott a közelében, szó sem lehetett szabálytalanságról. Gyakorlatilag felrobbant a jobb térde. Mindez négy hónapos rehabilitációt követően történt a korábbi térdsérülése után.
Úgy tűnt, Ronaldo pályafutásának vége. Mindenesetre megoperálták a párizsi Salpetriere kórházban, majd megkezdődött a hosszas felépülés. Tizenhét hónappal később játszott legközelebb tétmeccsen. Úgy tűnt, nem játszhat a 2002-es vb-n. Soha többé nem lett a régi. Kis pocakot eresztett, nehézkesebb lett, de még így, értékcsökkent Ronaldóként is jobb volt, mint bárki a világon. Győzelemre vezette Brazíliát a 2002-es vb-n, remek szezonokat futott Madridban, a világ a lábai előtt hevert.
Képzeljük el, mi lett volna, ha nincsenek azok a fránya térdsérülések.
Volt egy csele, az elastico, amelyet még a nagy Pelé sem tudott igazán megtanulni. Ez Ronaldónak tökéletesen ment. Így:
Mintha a bokájához pillanatragasztózták volna a labdát.
No de beszéljünk a 2002-es vb-ről. Az első csoportmeccsen Törökország az ellenfél, és Ronaldo góllal ünnepli visszatérését.
A bevetődés 1:12-nél.
A gólok csak jönnek és jönnek és jönnek. Nyolc gólt szerez a világbajnokságon, annyit, mint Pelé a négy vb-jén együttvéve. A vb kieséses szakaszára már új frizurát csináltat magának. Zsírkopaszra borotváltatja a fejét, csak a homloka fölött hagy meg egy kis hajpamacsot. Sokan azt hiszik, elment az esze. Pedig dehogy, ellenkezőleg. Íme a magyarázata:
Addig mindenki a sérülésemről kérdezősködött. Már nagyon untam. Miután elmentem a fodrászhoz, mindenkit a frizurám kezdett érdekelni.
Jokohama, 2022. június 30. Brazília–Németország-döntő. Ez az első eset, hogy Brazília és Németország, a világfutball két csúcsterméke összecsap világbajnokságon. (Nem az utolsó, jön majd 2014 brazil könnyekkel. De most ez még a mosoly országa.)
Nagyon erős a német válogatott. Nem a valaha volt legerősebb, de nagyon jó, a kaput pedig Oliver Kahn élete formájában védi. Eddig a pillanatig összesen egy gólt kapott a vb-n.
Vele szemben a három R betűs zseni: Ronaldo, Ronaldinho, Rivaldo.
A 67. percig állja a sarat Kahn. Ekkor Ronaldo ellopja a labdát Hamanntól, Rivaldóhoz játszik, és a Barca sztárja rábombázza. Kahn kiejti, a Fenomén ott terem, 1–0.
79. perc. Kleberson hozza fel a labdát a jobb szélen, befelé kanyarodik, majd Rivaldóhoz passzol, aki a tizenhatos előtt helyezkedik. Rivaldo átveszi... várjunk csak! Nem veszi át, az utolsó pillanatban átengedi a labdát a lábai között. Hogy az ördögbe látja Ronaldót, aki mögötte érkezik? Nem tudjuk, valószínűleg mágia. A Fenomén megszelídíti, és Asamoah hiába zuhan rá, 16 méterről jobbal a bal sarokba vágja. 2–0. Game over.
Brazília a világbajnok, ötödször, és eddig utoljára. Ronaldo hét meccsen nyolc gólt szerzett, gólkirály, MVP, minden, amit csak akartok.
Ő a világbajnokság hőse.
A 2006-os németországi világbajnokság aranylabdáját Zinédine Zidane kapta. Ő volt a vb legjobbja, ez nem is vitás. A brazilokat gyakorlatilag egymaga verte meg minden idők legnagyobb világbajnoki játékával. De hát hogyan legyen a vb legjobbja az a játékos, aki nem az aranyérmes csapat tagja? Aki ikonikus fejesével – amellyel ráadásul nem a labdát, hanem Materazzi mellkasát találta telibe – alaposan lerontotta a teljesítményét.
Úgy, hogy nálunk Gianluigi Buffon a 2006-os vb – szerény véleményem szerint szervezését és talán színvonalát is tekintve minden idők legjobb futball-világbajnoksága – hőse.
Ez volt az én második világbajnokságom, és élemedett koromat tekintve valószínűleg az utolsó is. Túlzás nélkül mondhatom, minden percét élveztem. Dortmundban volt a bázisunk, a Ruhr-vidék kellős közepén, idilli környezetben. Egy euró volt egy pohár sör. Több kérdés? Tűzött a nap, lubickoltunk a kristálytiszta csatornákban, az akkreditációs kártyánk ingyenes utazást biztosított a DBB szerelvényein. Az eperföldeken szedd magad akció keretében eurocentekért a világ legfinomabb szamócáját tömhettük magunkba kilószámra. Állandóan utazgattam. Például Duisburgba, az olaszok szállására. A Hotel Landhaus Milserben laktak, és itt tartották a sajtótájékoztatóikat. Az elsőt mindjárt Gianluigi Buffon, a Juventus kapusa.
Tudni kell, hogy a Calciopoli, az olasz fogadási botrány május 12-én robbant ki, alig egy hónappal a világbajnokság kezdete előtt. Buffont is beidézte a rendőrség, bár június 27-én tisztázták minden vád alól. A Calciopoli ennek ellenére megrázta a bajnok Juventust, az egész olasz labdarúgást és személy szerint Buffont is, akit eredetileg nem is akartak kivinni a vb-re, és csak Marcello Lippi szövetségi kapitány határozott fellépésére válogatták be a keretbe.
Mármost az olaszok nyitó sajtótájékoztatójára elutaztam Duisburgba. Nem bántam meg. Buffon beszélt, miközben lobogott a tűz a szemében.
Meghurcoltak bennünket, meghurcoltak engem is – kezdte. – Nem tudtunk tisztességesen felkészülni a világbajnokságra, folyton máshol járt az eszünk, talán érthető módon. De itt vagyunk, és Itáliát képviseljük, márpedig aki Itáliát képviseli, annak meg kell halnia a pályán! És ha kell, mi meg is halunk! Ígérni nem tudok semmit, de azt bátran kijelenthetem, a célunk a világbajnokság megnyerése!
A végén már könnyben úszott a 28 éves kapus szeme . A végén tapsvihar közepette lépett le a mikrofon mögül, majd elkezdődött a világbajnokság.
A többit tudjuk. Olaszország lett a világbajnok.
Buffon pedig a torna legjobb kapusa, az Aranykesztyű tulajdonosa, az All-Star csapat az ő nevével kezdődött. Gigi mindössze két gólt kapott az egész vb-n – a tizenegyespárbajt leszámítva –, abból is az egyik Zaccardo öngólja volt az Egyesült Államok elleni meccsen. A második Zidane büntetője a döntő hetedik percében. Ellenféltől akciógólt egyet sem kapott! A Zaccardótól benyelt öngól és a Zidane-büntető között 460 perc telt el, öt teljes meccs anélkül, hogy megrezzent volna a hálója. A csehek ellen például klubtársa, Pavel Nedved három akkora bombáját hatástalanította, hogy attól tartottam, letörik a keze. Íme egy válogatás Gigi védéseiből a 2006-os vb-n:
Giginek egyetlen komoly fájdalma van, hogy nem sikerült Bajnokok Ligáját nyernie. De hát ez a mostani sorozat a világbajnokságokról szól, nem igaz?
(Borítókép: Zinedine Zidane a labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjében Frankfurtban, Németországban 2006. július 1-jén. Fotó: Eddy LEMAISTRE / Corbis via Getty Images)