Index Vakbarát Hírportál

Rémálomszerű kezdés után gálázott a címvédő francia válogatott

2022. november 22., kedd 22:00

Remek játékkal és 4–1-es győzelemmel mutatkozott be a címvédő francia labdarúgó-válogatott a katari világbajnokságon, Didier Deschamps csapatát az sem törte meg, hogy korán vezetést szereztek az ausztrálok, és egy kényszerű cserére is sor került a találkozó elején.

Nem mondhatni, hogy mostanában sok jó várt volna a címvédőkre, hiszen az 1994-es világbajnokság óta mintha elátkozták volna őket – egyedül a brazilok tudtak ezzel valamelyest dacolni, hiszen 1998-ban döntőztek, 2006-ban pedig a negyeddöntőig jutottak – mindkétszer Zinédine Zidane volt a végállomás... A többiek? A franciák 2002-ben Dánia, Szenegál és Uruguay mögött csoportutolsók lettek, az olaszokat 2010-ben Paraguay, Szlovákia és Új-Zéland is megelőzte, a spanyolokat 2014-ben Hollandia és Chile, a németeket pedig 2018-ban Svédország, Mexikó és Dél-Korea is.

A babona mellett az idei gyenge NL-forma és kulcsemberek (N'Golo Kanté, Paul Pogba, Karim Benzema) sérülése sem volt kedvező hír a franciák számára.

Az viszont igen, hogy a nagy riválisnak várt dánok rögvest botlottak a papíron leggyengébbnek számító Tunézia ellen, de az ausztrál szurkolókat is rendkívül fellelkesítette ez az eredmény – vagy szimplán csak alapból annyira jó hangulatúak, mint most a metrón és a stadionhoz vezető buszút során.

Didier Deschamps szövetségi kapitány a Lloris – Pavard, Konaté, Upamecano, L. Hernández – Tchouaméni, Rabiot – Dembélé, Griezmann, Mbappé – Giroud kezdőnek szavazott bizalmat, fiai pedig villámgyorsan vetették magukat játékba, főleg a két szélső volt elemében, sorra viharoztak el.

A nagy nyomás ellenére a 9. percben az ausztrálok szerezték meg a vezetést, Mathew Leckie volt erőszakos a jobb szélen, beadására Craig Goodwin érkezett a hosszún, majd lőtt a léc alá (0–1).

Az ausztrálok pedig még jobban tomboltak, mint a meccs előtt!

A franciák bezzeg aggodalmaskodhattak, hiszen úgy tűnik, hogy súlyos sérülést szenvedett az esetnél Lucas Hernández, akit testvére, Théo váltott a balhátvéd posztján.

A címvédőt azért annyira nem fogta meg a gól, és továbbra is Dembélé és Mbappé volt a főszerepben, de átütőerő nélkül.

Sőt, a játékrész derekán centikre volt a második ausztrál gól! Mitchell Duke 22 méteres lökete alig kerülte el a bal felső sarkot.

No, ettől még magasabb fokozatra kapcsoltak a franciák, és a 27. percben össze is jött az egyenlítés: Antoine Griezmann lövése még szögletre pattant, Théo Hernández beadása után viszont a hosszún érkező Adrian Rabiot visszafejelte a kapu közepébe a labdát (1–1).

Ha egy üzlet beindul... Maradt támadásban a címvédő, és bár Griezmann beadását Olivier Giroud még fölé fejelte, a 32. percben megszületett a vezető találat is. A letámadás után labdát szerzett az európai együttes, Mbappé remek sarkazással hozta ziccerbe Rabiot-t, aki még tovább játszott, Giroud így az üres kapuba passzolhatott (2–1).

Kisebb népünnepély vette kezdetét, zúgott az „allez les bleus”, majd beindult a hullámzás is, amibe még a lelátón helyet foglaló hazaiak is becsatlakoztak!

A játékrész hajrájában az ihletett formában játszó Mbappé nem tudott estében a kapuba találni, majd a túloldalon Jackson Irvine fejesét hárította a kapufa – remek első félidő után mehettek pihenőre! 

Szerencsére a folytatásban sem vettek vissza a felek, Giroud szenzációs ollózással jelentkezett, de nem talált kaput, majd inkább beadásokkal és szögletekkel próbálkoztak a franciák, több-kevesebb sikerrel.

Amikor nem Lloris riogatta a szurkolóit, akkor azért az történt, amit az európai együttes szeretett volna, és a játékrész közepén a ritmusváltást újabb gól követte: Griezmann lövését a gólvonalon még blokkolták, pillanatokkal később viszont Dembélé jobb oldali beadását Mbappé már a kapufa segítségével a hálóba juttatta (3–1)

Ezzel nem volt vége, a PSG 23 éves támadójának sebességével egyszerűen nem lehetett mit kezdeni, a franciákon egyáltalán nem látszott semmi motiválatlanság, amitől tartani lehetett, ez pedig hamarosan újabb gólt eredményezett: Mbappé beadásából Giroud volt eredményes (4–1).

A hajrában egyedül Mbappé idegeskedett még egy kicsit egy rossz labdakezelés miatt elpackázott ziccer kapcsán, de a gallok gyors ünnepléssel biztosították kedvencüket, hogy így is bőven elégedettek a teljesítményével.

Az utolsó percekben Konaté és Théo Hernández került még helyzetbe, de újabb gólt már nem láthatott a kilátogató 40 875 néző.

A címvédő tehát – ahhoz képest, milyen pocsékul indult számára az este – remek játékkal nyomatékosította: bizony a fő esélyesek között kell vele számolni a továbbiakban is.

LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG
D CSOPORT, 1. FORDULÓ
Franciaország–Ausztrália 4–1
(Rabiot 27., Giroud 32., 71., Mbappé 68., ill. Goodwin 9.)
A csoport másik meccsén
Dánia–Tunézia 0–0

Ön szerint melyik csapat nyeri meg a világbajnokságot?

  • 22167
    Argentína
  • 21804
    Franciaország
  • 10096
    más
  • 5455
    Anglia

Ne maradjon le semmiről, böngéssze az Index világbajnoki mellékletét! Ide kattintva elérheti összes cikkünket, a menetrendet, a csoportállásokat, a kereteket, a helyszíneket és még sok minden mást.

(Borítókép: Franciaország–Ausztrália labdarúgó-mérkőzés az Al-Janoub Stadionban 2022. november 22-én. Fotó: Jewel Samad / AFP)

Rovatok