Index Vakbarát Hírportál

Eldőlt, mi lett a sorsa a szivárványos zászlóval pályára rohanó aktivistának

2022. november 29., kedd 11:02 | aznap frissítve

A világbajnokság hétfői napján az utolsó meccsen a pályára rohant egy aktivista, aki pólóján Ukrajnára és az iráni nők helyzetére, szivárványszínű zászlójával a katari LMBTQ+-közösségek elnyomására próbálta felhívni a figyelmet. Volt olyan játékos a mérkőzésen, aki kiállt mellette, azóta pedig kiderült, egy tapasztalt aktivistáról van szó. Kedden délután a katari hatóságok szabadon engedték, végül semmilyen büntetésben nem részesült. Instagramon bővebben beszámolt tettéről.

 A Portugália–Uruguay-mérkőzés második félidejének elején hirtelen leállt a játék, mert egy aktivista a pályára rohant. A tévénézőknek ebből szokás szerint megpróbáltak semmit sem mutatni, hogy ne reklámozzák az ilyen tevékenységet. Jellemzően kétféle ember szokott a pályára szaladni: az egyik csak simán magának akar figyelmet vagy egy jó sztorit szerezni, a másik pedig valamire fel szeretné hívni a figyelmet.

Utóbbit is két csoportra oszthatjuk, például ott van Kinsey Wolanski, aki a 2019-es Bajnokok Ligája-döntőre szaladt be nem sokat takaró öltözékében, hogy a párja bizniszét reklámozza. Mellette pedig ott vannak az aktivisták, akik sokakat érintő problémáknak próbálnak némi figyelmet generálni. Környezetvédelem, társadalmi csoportok elnyomása, háború, és hát Katarban nagyjából minden adva van, hogy valaki megpróbáljon nagyot húzni: a lokális és globális problémák egyaránt súlyosak, a stadionokban pedig ott van 40-80 ezer ember és a fotósok, így bár a tévében nem mutatják, a neten garantáltan sok emberhez elér egy ilyen akció – nem véletlenül olvas ön is egy erről szóló cikket.

Ráadásul a meccset követően Rúben Neves, a portugál válogatott alappillérének számító középpályása azt nyilatkozta, hogy egyetért a rendbontó által megfogalmazott üzenetekkel, és reméli, nem esik baja a pályára rohanónak. 

Mind velük vagyunk, és támogatjuk a pólón látott üzeneteket. Reméljük, semmi sem történik a sráccal, mert megértjük az üzenetét, és szerintem a világ is megértette, mire gondol

– mondta az újságíróknak Neves. Arról, hogy milyen büntetés várhat a bátor aktivistára, egyelőre nem szólnak a hírek. Ami viszont biztos, hogy a homoszexualitás propagálása egyértelműen tiltott a katari törvények szerint, akár egytől három évig terjedő börtönbüntetést is kaphat. 

A portugál–uruguayi mérkőzés amúgy sem túl izgalmas játékát megzavaró aktivista elég kompakt módon nagyjából minden, most köztudatban levő problémára megpróbálta felhívni a figyelmet. Kék, Superman-logós pólójának elején a „Save Ukraine” (Mentsék meg Ukrajnát!), hátulján a „Respect for Iranian Women” (Tiszteletet az iráni nőknek!) felirat díszelgett, a kezében pedig ott lobogott egy szivárványszínű zászló. Az akció a szokásosnál jobban sikerült, mert egy pillanatra a zászló látszott a tévés közvetítésben is, amikor az iráni játékvezető felvette a földről, hogy kivigye a pályáról. 

Oroszország február vége óta véres háborút vív Ukrajnában, Iránban hosszú, több száz áldozatot követelő tüntetéssorozat zajlik a kormány ellen, amelyet egy 22 éves nő halála robbantott ki, akit a helyi erkölcsrendészet bántalmazott, mert nem megfelelően viselte a hidzsábot. A homoszexualitás pedig tiltott Katarban, emellett a vb kezdetén a stadionokban sem volt engedélyezett semmilyen ezt jelképező szimbólum, mint a szivárványszínű zászló, karszalag vagy póló. 

Ha egy szurkoló LMBTQ-zászlót lobogtat a lelátón, és elvesszük tőle, az nem azért lesz, mert meg akarjuk sérteni őket, éppen ellenkezőleg. Ha ezt nem tennénk meg, egy másik néző bármikor megtámadhatja. Aki jegyet vált egy meccsre, az azért teszi ezt, hogy futballt lásson, nem azért, hogy tüntessen

vélekedett korábban Abdullah Al Nasari, a katari világbajnokság biztonsági főnöke. Ezt a szabályt azóta megváltoztatták, a szurkolók már bevihetik a stadionba a szivárványmintás cuccokat, de a játékosok továbbra sem viselhetik a OneLove karszalagokat. Emiatt a dán és az angol labdarúgó-szövetség már azt is fontolóra vette, hogy kilép a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségből (FIFA). A német játékosok ezért takarták el a szájukat a Japán elleni nyitómérkőzésen, a válogatott csapatkapitánya, Manuel Neuer pedig azt mondta, így szerették volna felhívni a figyelmet a sokszínűségre és a tiszteletre. 

Ez nem egy politikai állásfoglalás volt, az emberi jogok kérdése nem vitatéma

– taglalta Neuer.  

Ki futott a pályára? 

Az olasz média hamar felismerte, hogy a Superman-pólós, pályára rohanó Mario Ferri egy 35 éves aktivista és labdarúgó, aki a Sólyom becenévre hallgat. Ferri Transfermarkt-oldala szerint legutóbb az indiai másodosztályú United SC-ből tért haza Olaszországba, mert a koronavírus miatt felfüggesztették a bajnokságot. Az Evening Standard szerint nem ez volt az első pályára rohanása a Sólyomnak. Először 2009-ben, az Olaszország–Hollandia-mérkőzésen amiatt szaladt pályára, hogy Antonio Cassanót hívják be az olasz keretbe a 2010-es vb-re. A projekt nem járt sikerrel, a csatár kimaradt a Dél-Afrikába utazók közül. Ferri egyébként elutazott a vb-re, hogy ott a csoportkörben kieső olaszok edzője, Marcello Lippi fejéhez vágja, hogy ő egyébként megmondta, hogy Cassanót vinni kell a mundialra. 

Úgy tűnik, ezt követően nőtt be Ferri feje lágya.

2010-ben a Klubvilágbajnokság döntőjében – melyet Abu-Dzabiban rendeztek –, az Internazionale–Mazembe-meccsen egy „Free Sakineh” feliratú pólóban szaladt a pályára, amivel az iráni nő, Sakineh Mohammadi Ashtiani ügyére próbálta felhívni a figyelmet, akit halálra ítéltek házasságtörésért. Sakineh-t egyébként 2014-ben szabadon engedték, miután kilenc évet töltött a siralomházban. 

A 2014-es vb-n a Belgium–Egyesült Államok csoportkörbeli mérkőzést szakította félbe, akkor mélyszegénységben élő brazil gyerekek helyzetét próbálta eljuttatni a köztudatba. De Ferri nemcsak mondja, hanem tesz is a szerinte fontos dolgokért. Miután február 24-én Oroszország megtámadta Ukrajnát, Ferri autót bérelt, amivel nőket és gyerekeket szállított Lengyelországba. A Sólyom karjára a háromágú szigony és a pajzs, azaz az ukrán címer is rá van tetováltatva. 

Frissítés 12:46-kor!

Mario Ferri Instagramon jelentkezett, hogy mindenféle büntetés nélkül szabadon engedték. Posztjában azt írja, ez volt számára az utolsó tánc, és ezért szeretett volna üzenni a világnak – olyan dolgokkal kapcsolatban is, amiket a saját bőrén tapasztalt az elmúlt időben: 

Köszönöm a támogató üzeneteket a világ minden tájáról. Ha jó ügyért teszed, a szabályok megsértése nem bűn – írja Ferri az Instagram-posztjában. 

(Borítókép: Egy aktivista rohan be a pályára szivárványszínű zászlóval a Portugália–Uruguay-mérkőzésen Katarban 2022. november 28-án. Fotó:  DeFodi Images via Getty Images)

Rovatok