Index Vakbarát Hírportál

Szerenáddal köszöntötték játékosai a 60 éves José Mourinhót

2023. január 27., péntek 11:25

Megható kis ünnepség keretében köszöntötték fel az AS Roma játékosai a hatvanadik születésnapját ünneplő edzőjüket, José Mourinhót. A trénerkirály szemmel láthatóan elérzékenyült, de amikor arra kérték, mondjon egy beszédet, ő a rá jellemző módon rövidre zárta a bulit azzal, hogy kezdődik az edzés!

Ahogy arról az Index is megemlékezett, José Mourinho csütörtökön töltötte be a hatvanat. A jeles évfordulóról klubja, az AS Roma játékosai sem feledkeztek meg, a csütörtöki edzés előtt az öltözőben egy tortával és megható szerenáddal várták, a Happy birthday to you! szövegű dalt énekelték a mesternek. 

A tortán ott díszelgett az a három trófea, amit Mourinhón kívül még senki sem nyert meg együtt a karrierje alatt: a Bajnokok Ligája, az Európa-liga és az Európa-konferencia-liga serlege. 

Mourinho szemmel láthatóan megilletődötten toporgott, elfújta a gyertyát, majd vágott egy szeletet a tortából, amit csapatkapitányának, Lorenzo Pellegrininek nyújtott át. 

Ezután arra kérték, hogy mondjon egy beszédet. 

Milyen beszédet? Kezdődik az edzés, vasárnap már bajnokit játszunk, gyerünk a pályára, andiamo!

– hangzott a Míster válasza.

Egyébként nemcsak a játékosok, hanem a klub is megemlékezett a jubileumról, kedves videót állított össze Mourinho megérkezéséről és a diadalmas római napokról, fókuszban a tavalyi Európa-konferencia-liga-győzelemmel, ami az egyesület történetének első és eddig egyetlen UEFA-sorozatban elért nemzetközi trófeája. 

(Borítókép: José Mourinhó 2023. január 15-én. Fotó: Matteo Ciambelli/DeFodi Images via Getty Images)

Rovatok