A Le Parisien információja szerint befejezi válogatott pályafutását Raphaël Varane, a Manchester United világbajnok védője. Nem sokkal később a futballista maga is megerősítette a távozás tényét.
A 29 éves védő 2013-ban mutatkozott be a „kékeknél”, eddig 93-szor lépett pályára a nemzeti együttesben.
Alapembere volt a 2018-ban vb-aranyérmes gárdának, ahogyan a 2021-ben Nemzetek Ligáját nyerő együttesnek is.
A katari viadalon sérüléséből felépülve Ausztrália ellen még padozott, a további hat összecsapáson viszont ismét kezdőnek számított.
A Le Parisien információja szerint a védő fizikai és mentális okok miatt dönt a visszavonulás mellett, és hogy több időt tudjon tölteni a családjával.
A lap hozzáteszi, hogy az argentinok ellen büntetőpárbajban elveszített döntő (amelyen a 113. percben a tizenegyesek előtt lecserélték) okozta csalódás ugyancsak felerősíthette távozási szándékát.
Varane nem sokkal később a közösségi oldalán osztotta meg, hogy valóban felhagy a válogatott futballal.
Életem egyik legnagyobb megtiszteltetése volt, hogy egy évtizeden át képviselhettem hazánkat. Minden alkalommal hatalmas büszkeséggel viseltem ezt a különleges mezt, kötelességemnek éreztem, hogy teljes szívvel játsszak, és győzelmet arassunk. Hónapok óta gondolkodom, és úgy döntöttem, hogy ez a megfelelő idő, hogy visszavonuljak a válogatottól
– írta Instagram-oldalán a Manchester United védője, aki felidézte az 1998-as vb-arany gyerekkori átélését, és azt is, hogy mekkora dicsőség volt számára, amikor 20 évvel később maga is megnyerhette a trófeát.
A katari világbajnokság után a csapatkapitány Hugo Lloris és Steve Mandanda már bejelentette, hogy nem lép többet pályára a francia válogatottban.
(Borítókép: Marvin Ibo Guengoer – GES Sportfoto/Getty Images)