Index Vakbarát Hírportál

David Beckhamé lehet minden idők egyik legjobb szerződése – és befektetése

2023. február 25., szombat 15:24

Magyar idő szerint szombaton 22.30-kor a Keleti konferenciába visszaköltöztetett Nashville FC New York City FC elleni mérkőzésével elrajtol a tengerentúli profi labdarúgó-bajnokság, az MLS 2023-as idénye. A ligához köthetően kitérünk minden idők egyik, ha nem a legjobb játékosszerződésére!

Az MLS-ben a St. Louis City SC megalakulásával immár 29 együttes viaskodik két konferenciában azért, hogy 34 mérkőzést lejátszva bejusson a 18 csapatos rájátszásba, és az év végén bajnoki címet ünnepelhessen.

Az elmúlt években a népszerűség növekedésével rendre alakultak meg új franchise-ok, csak 2020 óta öt új együttesnek drukkolhatnak a szurkolók.

Közülük most az Inter Miamival foglalkozunk tüzetesebben, mivel nemrégiben látott napvilágot egy 16 évvel ezelőtt megkötött szerződés számos részlete. Ami igencsak előrelátó gondolkodásmódról tesz tanúbizonyságot!

Meglepő átigazolások

A nemzetközi köztudatba igazán az 1999-es BL-győzelem során bemutatott teljesítményével berobbanó David Beckham manchesteri pályája húsz évvel ezelőtt siklott ki: hat bajnoki cím, két FA-kupa, valamint egy-egy Bajnokok Ligája-győzelem, európai Szuperkupa- és Interkontinentális Kupa-elsőség után a Real Madridhoz szerződött. Érdekesség, hogy 2003-ban a nagy rivális FC Barcelonánál éppen elnökválasztási kampány zajlott, és a később trónra emelt – majd 2010-es dicstelen távozását követően 2021-ben visszatért – Joan Laporta aduásza pont Bekcham volt. A katalánok végül lemaradtak ugyan az angolról, és „meg kellett elégedniük” Ronaldinho érkezésével.

De vissza Beckhamhez, aki a Realnál sem teljesített éppen rosszul. Ráadásul nem csupán a pályán, hanem a bevételek területén is alaposan megdolgozott a pénzéért: a királyi gárdánál töltött négy éve alatt több mint 600 millió dollárral ugrottak meg a merchandise-bevételek – elsősorban az angol válogatott csapatkapitányának köszönhetően.

A Real Madridnál az első két meccse a Spanyol Szuperkupa volt, amit az együttes 4–2-es összesítéssel hódított el a Mallorcával szemben. A középpályás az első meccsen gólpasszt adott, a másodikon maga is betalált. A bajnokság is remekül indult, négy meccsét követően két gólja és három gólpassza volt, de hiába a négy év alatt termelt 72 kanadai pont (20 + 52), a csapatsikerek csak nem akartak sorakozni.

A klub éléről 2006-ban távozott Florentino Pérez, az edzők sorra váltották egymást, 2007 januárjában pedig a nyáron lejáró szerződésű Beckham 31 évesen bejelentette, hogy a Los Angeles Galaxyhoz igazol.

Két napra rá Fabio Capello arról beszélt, hogy az angol futballista lejátszotta az utolsó meccsét a klub színeiben, ugyanakkor továbbra is részt vett az edzéseken, és egy hónapra rá visszatérhetett a pályára – egy remek szabadrúgásgóllal. Március 4. és április 21. között megint hiába várta, hogy bajnokin szóhoz jusson, a királyi gárda pedig csak a negyedik, majd harmadik helyen állt ebben az időszakban.

A Valencia (4.) elleni rangadóra visszatért, vele együtt pedig a sikerek is, az utolsó nyolc fordulóban hét győzelem és egy döntetlen volt a mérleg, Beckham hét meccsén négy gólpasszal járult hozzá a meneteléshez, melynek végén jobb egymás elleni eredményének köszönhetően a Real Madrid lett az aranyérmes, megelőzve a Barcelonát.

70 százalékos fizetéscsökkentés – brutális megtérülés!

Spanyol bajnokként érkezett tehát az Egyesült Államokba, ahol kezdetben óriási pénzekről beszéltek, majd kiderült, hogy Beckham fizetése a madridi béréhez képest elenyésző 6,5 millió dollár lesz évente. Öt évre 32,5 millióért írt alá, ez esetében hetvenszázalékos csökkentést jelentett!

Persze, már akkor sem kellett sajnálni a celebként, brandként és üzletemberként legalább akkora formátumú Beckset, ugyanis rendkívül okos szerződést kötött a Galaxyvel.

Az itt töltött évei alatt két bajnoki címet szerző középpályás (aki kölcsönben a Milant is erősítette, majd a PSG-vel nyert aranyat Európába visszaérkezését követően 2013-ban) visszanézve konkrétan bankot robbantott Los Angelesben!

Egyrészt ugyanis sikerült elérnie, hogy részesüljön a klub minden bevételéből.

Ezt most úgy kell elképzelni, hogy konkrétan mindenből, ha valaki jegyet vett a meccsre, szponzori szerződést kötött a klubbal, vagy csak vett valami ételt a stadion büféjében a meccs során.

Beckham érkezésével mindegyik bevételi tétel masszív növekedésnek indult, ezzel együtt a kiváló rúgótechnikájú futballista juttatása is:

ha a fizetését és a bevételekből származó részesedést is figyelembe vesszük, akkor a Galaxynál töltött öt éve alatt már 255 millió dollárt keresett!

Bár a mai labdarúgásban egyre elborultabb összegekről lehet hallani, az akkori, több mint 50 millió dollár éves bevétel a világ legjobban fizetett játékosává tette – nem rossz ahhoz képest, hogy onnan indult, hogy a fizetését hetven százalékkal megcsapolják.

Szenzációs kiskapu – hatalmas értékugrás

És még csak nem is ez volt a legnagyobb okosság a szerződésében!

A tárgyalások során ugyanis sikerült egyezségre jutni abban, hogy a visszavonulását követően alig 25 millió dollárért lehetősége legyen egy MLS-franchise alapítására – és pontosan ezt is tette később.

A 2013-as visszavonulás után a liga Beckham tanácsadóival közösen több piacot is megvizsgált, és végül Miamira esett a választás, ahol az MLS 25. együtteseként 2018-ban alakult meg végül az Inter Miami CF.

Ez a befektetés sem alakult rosszul, hiszen a Forbes néhány hetes kimutatása szerint az Inter Miami már a liga 11. legértékesebb franchise-a, értékét 600 millió dollárra teszik. 

Hozzá kell tenni, hogy az ugyancsak korábbi „vörös ördög” Phil Neville által irányított gárda tulajdonosi köre Beckhamen kívül még két üzletembert, Jorge és Jose Mast is érinti, de ez így sem éppen rossz biznisz.

Beckham hatása és a win-win szituáció

Napjainkban egyre vonzóbb perspektívát nyújt az MLS a karrierjük végéhez közelítő játékosok számára, most épp Gareth Bale vonult innen vissza – bajnoki címmel a zsebben. Beckham klubjából Gonzalo Higuaín tette meg ugyanezt, de játszottak olyan sztárok itt a közelmúltban rajtuk kívül is, mint Steven Gerrard, Zlatan Ibrahimovic és Kaká.

Beckham átigazolásakor azonban ez még messze nem így volt. Népszerűségének köszönhetően ugrott meg a labdarúgás ázsiója a tengerentúlon, ami mára azt eredményezi, hogy kiugróak a nézettségi adatok, és az Apple nemrégiben tízéves szerződést kötött. A felfutásban nyilván szerepe van annak is, hogy 2026-ban az Egyesült Államok – 1994 után ismét – labdarúgó-világbajnokságot rendezhet, bár ezúttal nem szólóban, hanem Mexikóval és Kanadával közösen.

Lehet, hogy anno a Beckham-szerződésben mindkét fél kockáztatott, de végül egyikük sem járt éppen rosszul, sőt!

Végső soron a számok nem hazudnak. David Beckham nagy kockázatot vállalt, de bőségesen megtérült, 6,5 millió dolláros éves fizetése több mint 500 millió dollárt eredményezett. Ugyanakkor az MLS ugyancsak jól járt, a nézőszámok, a televíziós jogok és a franchise-ok értékei is mind óriási ugrást mutatnak be, úgyhogy ez mindkét fél számára győztes helyzet

– mondta a futballista szerződését átnéző sport- és üzleti vállalkozó Joe Pompliano a Daily Mirrornak.

Kik a legnagyobb sztárok, kik a bajnokesélyesek?

A legutóbbi kiírásban épp Gareth Bale vezette sikerre a Los Angeles FC-t, amely a Forbesnál elsőként lépte át MLS-csapatként az egymilliárd dolláros küszöböt.

A fináléra talán olvasóink is jól emlékezhetnek, hiszen a parádés idényt futó Gazdag Dánielék ellen a walesi szélső a 128. percben harcolta ki a büntetőpárbaj lehetőségét – ott pedig alulmaradt a Philadelphia Union. 

A walesi visszavonulása ellenére a futballisták piaci értékeit tekintve még mindig remekül áll az LAFC, 52,86 millió eurós keretével csak az Atlanta United (53,53) mögé szorul a rangsorban.

Egyénileg nézve négy játékos éri el a 15 millió eurós összeget, két fiatal dél-amerikai, a 20 éves brazil szélső, Talles Magno és a 21 éves argentin irányító, Thiago Almada. Rajtuk kívül az argentin–olasz kettős állampolgár Sebastián Driussi és az Európából is ismerős Lorenzo Insigne (Toronto FC) a legértékesebb.

Sallói Dániel 6,5 milliós értékével pont befér a top 20-ba, A sporting kansas city válogatott támadóját rögvest követi hetes holtversenyben Gazdag Dániel (6).

A korábban kontinensünkön megfordult futballisták közül mindenképpen érdemes szót ejteni Giorgio Chielliniről (LAFC), Christian Bentekéről (DC United), Federico Bernardeschiről (Toronto), Javier Chicharito Hernándezről (LA Galaxy), Douglas Costáról (LA Galaxy) vagy éppen Xherdan Shaqiriről (Chicago).

Ami a végső esélyeket illeti, a fogadóirodáknál az LAFC címvédése a legvalószínűbb, rajta kívül a másik döntős Philadelphia és a New York City FC győzelme bír egy számjegyű szorzóval – őket holtversenyben a New York Red Bull, Montreal, LA Galaxy hármasa követi.

Beckham csapata a 9. legesélyesebb jelenleg, a legnagyobb meglepetést pedig az újonc St. Louis vagy a Houston végső sikere jelentené.

(Borítókép: David Beckham 2007 nyarán szerződött a tengerentúlra – Robert Mora / Getty Images Hungary)

Rovatok