Index Vakbarát Hírportál

Haaland már Agüerót is lenyomta, a Citynél az elmúlt 50 évben nem láttak nála jobbat

2023. február 25., szombat 21:08

A Manchester City 4–1-re nyert a Bournemouth otthonában az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában, ezzel továbbra is lőtávon belül tartva a listavezető Arsenalt. A mérkőzésen Erling Haaland újabb gólt szerzett, így megdöntötte Sergio Agüero rekordját, s immár ő szerezte a City színeiben a legtöbb gólt egy PL-idényen belül.

A Manchester City Julián Álvarez révén már a 15. percben előnybe került, úgy, hogy több kulcsemberét is pihentette a Bajnokok Ligája-forduló után az együttes. A kisebb betegséggel küzdő Kevin De Bruyne mellett Rijad Mahrez és Bernardo Silva is csak a kispadon kapott helyet az elmúlt hetek kiemelkedő teljesítményt nyújtó futballistái közül.

Ott volt viszont a kezdőben Phil Foden, aki a világbajnokságot követően kisebb hullámvölgybe került, most viszont kétszer is villant, a 29. percben gólpasszt adott, a 45.-ben pedig maga is betalált.

A vendégek második gólját Erling Haaland szerezte, aki így már 27 találatnál jár a PL mostani idényében. A norvég csatár klubrekordot döntött az egy idényen belüli bajnoki találatokat tekintve. Az eddigi csúcsot az argentin Sergio Agüero tartotta a 2014–2015-ös szezonban elért 26 góllal.

A második félidőben a kieső helyen álló Bournemouth öngóllal „segítette” ellenfelét. Igaz, a visszajátszások alapján meglehet, Álvarez lövése a menteni igyekvő Chris Mepham érintése nélkül is veszélyes lett volna a kapura (0–4).

A hajrában legalább a szépítés összejött a hazaiaknak, Jefferson Lerma a City elleni idegenbeli mérkőzésen öngólt vétett, most szépségtapaszként a jó kaput is be tudta venni (1–4).

Legutóbb 1972-ben volt a norvégnál is termékenyebb támadója élvonalbeli idényben az égszínkékeknek Haalandnál: Francis Lee 33 találatig jutott. A norvégnak még tizenhárom bajnokija van arra, hogy megdöntse ezt a csúcsot is – hét gól kell hozzá.

A City hátránya ismét csak két pont a listavezető, délután 1–0-s sikert elért Arsenal mögött.

LABDARÚGÁS
ANGOL PREMIER LEAGUE
Bournemouth–Manchester City 1–4 (Lerma 83., ill. J. Álvarez 15., Haaland 29., Foden 45., Mepham 51. – öngól)

(MTI/Index)

(Borítókép: Bryn Lennon/Getty Images)

Rovatok