Index Vakbarát Hírportál

Negyedmilliárd eurónyi értéket vesztettek, mégis újra a csúcson

2023. április 10., hétfő 10:28

Az az európai labdarúgóklub, amelyik nem a topligák egyikében szerepel, legnagyobb értékeit ritkán tudja huzamosabb ideig megtartani, ezáltal a versenyt is nehezebben veszi fel a sportág meghatározó alakulataival. Persze (szerencsére) időről időre lehet tapasztalni kivételeket, tekintsünk csak a négy évvel ezelőtti Ajaxra vagy a mostani cikkünk apropóját szolgáltató Benficára.

Ehhez elengedhetetlen, hogy egy klub kiváló utánpótlással, valamint remek – és kiterjedt – játékosmegfigyelő hálózattal rendelkezzen, hogy az újabb és újabb csiszolatlan gyémántokra lecsapjon. Ezenfelül persze arra is szükség van, hogy az ígéretekből aztán kiemelkedően teljesítő játékosokat faragjon, majd legfőképpen a futballisták összességéből a szakemberek működő csapatot kovácsoljanak.

Mivel a legjobbakat az anyagilag sokkal jobban állók könnyedén el tudják csábítani, a hosszabb távon nyújtott magas teljesítményhez arra is szükség van, hogy mindezt megfelelő hatékonysággal mutassa be a gárda.

A Benfica esetében mindenképpen kalapot emelhetünk az elmúlt évek teljesítménye előtt. Úgy szakmai, mint gazdasági vonalon.

Nemzetközi porondon is remekelnek – akár újabb bravúrok is jöhetnek…

A 2013–2014 és a 2018–2019 közötti hat idényből ötször bajnoki aranyérmes együttes az újjáépítés után ismét az arany kapujába került (bár pénteken otthon kikapott a Portótól, hét fordulóval a zárás előtt még így is hét pont az előnye a nagy riválissal szemben), a Bajnokok Ligájában pedig egymás után másodszor jutott a legjobb nyolc közé – és az ágat tekintve nem is esélytelen a gárda a még ennél is nagyobb dobásra.

A mostani kiírásban a selejtező 3. fordulójában két sima győzelmet arattak Goncalo Ramosék, 7–2-es összesítéssel jutottak a playoffba, ahol a Dinamo Kijev sem jelentett akadályt (2–0, 3–0).

A sorsolásnál úgy festett, hogy nem mosolygott a klubra Fortuna, hiszen a Maccabi Haifa mellett a PSG és a Juventus is a H jelű négyesbe került, hogy aztán mindenki a Benfica hátát nézze a végén!

Az olaszokat és az izraelieket oda-vissza legyőzték, a franciákkal kétszer is 1–1-re végeztek, és végül azonos pontszámmal, egymás elleni eredménnyel, gólkülönbséggel és szerzett góllal (16–7) álltak, végül az idegenben összesen lőtt találatok számában (9 és 6) kerekedtek a párizsiak fölé.

Ennek köszönhetően a bőven verhető FC Bruges (2–0, 5–1) érkezett a legjobb 16 között, miközben a PSG elvérzett a Bayern Münchennel szemben (0–1, 0–2).

A kieséses szakasz további részére sem panaszkodhatnak a lisszaboniak, hiszen az Interrel, a Milannal és a Napolival kerültek egy ágra, elkerülve a Bayern München, Chelsea, Manchester City, Real Madrid négyest.

Bár a papírforma innentől már nem a portugálok mellett szól, ezen az ágon akár újabb bravúrok is összejöhetnek – pedig csak ebben az idényben több mint 260 millió euró értékben veszítettek játékosokat!

Házon belül érkezett pótlás a gólvágóra – kilenc év alatt 700 millió eurós profit

Kapásból még a nyáron távozott az előző idény házi gólkirálya: a 41 tétmeccsen 34-szer eredményes Darwin Núnez 80 millió euróért lett a Liverpool futballistája. Viszonyításképp: őt a Benfica rangsorában a 12 gólos (és 18 gólpasszos) Rafa követte.

Aztán ott volt harmadikként Roman Jaremcsuk (9 + 6), aki 17 millió euróért távozott az FC Bruges-höz, a 7 + 7-ig jutó Évertonért 14 milliót fizetett a Flamengo, de még ők is eltörpültek Enzo Fernández mellett.

Az argentin válogatottal decemberben világbajnoki címet szerző középpályás alig fél évet töltött a klubnál, a továbbadásából származó százalék miatt összességében 44,25 milliót adott érte a Benfica a River Plate-nek, de ez az összeg azért lett ilyen magas, mert a Chelsea 121 millióért vitte a télen.

Núnez helyére finoman szólva is jól lépett fel a saját nevelésű Goncalo Ramos. A Portugália–Svájc vb-negyeddöntőn mesterhármast jegyző csatár ebben az idényben 38 tétmeccsen 35 gólból (25+10) vállalt szerepet a Benficánál, ahogyan az Intertől két éve ingyen érkező középpályás Joao Mário is 42 fellépésen (23+12). A 2016-ban 16 millióért megszerzett Rafa sem lassít (12 + 9), a Sahtar Donecktől 15,3 millióért megkaparintott David Neres is eljutott már 24 kanadai pontig (12 + 12), és a Barca-nevelés Alejandro Grimaldóról is ejtsünk szót, a 27 éves balhátvéd öt találat mellett már 13 gólpassznál tart a szezonban.

Ami a piszkos anyagiakat illeti, az egymás után másodszor is BL-negyeddöntőbe jutó gárda az előző kilenc idényben 700 millió euróval többet keresett a játékosok eladásából, mint amennyit a vásárlásra költött.

A Benfica elmúlt tíz idényének átigazolásai
évad kiadás bevétel +/
2022–2023 114,05 261,85 147,80
2021–2022 25,50 50,50 25,00
2020–2021 115,00 81,72 −33,28
2019–2020 64,75 240,04 175,29
2018–2019 27,21 72,78 45,57
2017–2018 9,95 132,70 122,75
2016–2017 43,77 124,75 80,98
2015–2016 35,35 104,30 68,95
2014–2015 38,65 104,65 66,00
2013–2014 55,75 45,70 −10,05
   529,98 1218,99 689,01
Az összeg millió euróban értendők – forrás: transfermarkt.de

Átlagosan több mint ötvenmillió eurós profit a top tíz játékosnál

Arra is kíváncsiak voltunk, melyek voltak a klub történetének legnagyobb, játékoseladásból származó bevételei.

A tíz legmagasabb összegért értékesített játékjogból összesen 623,5 millió euró bevétel érkezett, miközben ezen játékosok megvételére nem egészen 113 milliót költött a klub, vagyis átlagosan 51 milliós profitot termelt ezeken a futballistákon.

Ehhez persze nem ártott az sem, hogy csak három futballistáért kellett relatíve magas összeget kifizetni, négyen gyakorlatilag az utánpótlásból érkeztek – Nélson Semedo anno a Sinistrenséből ingyen jött a Benfica B-hez. Rajtuk kívül Edersonért alig 500 ezer eurót fizettek, míg Victor Lindelöföt több mint tízszeres áron értékesítették később.

A Benfica történetének 10 legdrágább eladása      
játékos hová mennyiért honnan mennyiért +/
Joao Félix Atlético Madrid 127,20 0,00 127,20
Enzo Fernández Chelsea 121,00 River Plate 44,25 76,75
Darwin Núnez Liverpool 80,00 Almería 34,00 46,00
Rúben Dias Manchester City 71,60 0,00 71,60
Ederson Manchester City 40,00 Rio Ave 0,50 39,50
Axel Witsel Zenit 40,00 Standard Liege 9,00 31,00
Raúl Jiménez Wolverhampton 38,00 Atlético Madrid 22,00 16,00
Nélson Semedo Barcelona 35,70 Sintrense 0,00 35,70
Victor Lindelöf Manchester United 35,00 Västeras 3,06 31,94
Renato Sanches Bayern München 35,00 0,00 35,00
      623,50    112,81 510,69
Az összeg millió euróban értendők – forrás: transfermarkt.de      

(Borítókép: Gualter Fatia / Getty Images)

Rovatok