Index Vakbarát Hírportál

Könnyed City-siker, a kiesés szélén a Bayern a BL-ben

2023. április 11., kedd 22:53

Kedden este már az első negyeddöntőket rendezték a Bajnokok Ligájában, köztük a végső győzelemre két legesélyesebbnek tartott együttes rangadóját, a Manchester City–Bayern München-összecsapást. Az angol bajnok az egész meccsen jobb volt német riválisánál és végül a vártnál jóval könnyebben, ám korántsem érdemtelenül nyert 3–0-ra. Az Inter kétgólos előnyt szerzett a Benfica otthonában (0–2), így a portugáloknak is fel van adva a lecke a jövő heti visszavágót megelőzően.

Manchester City–Bayern München 3–0 (1–0)

Az előrehozott finálénak is beillő párosítás odavágóján – már csak azért is, mert az Index erősorrendjében ez a két csapat végzett az első két helyen… – egyik oldalon sem hiányoztak a legnagyobb sztárok; a hazaiaknál ott volt a kezdőben a gólokat futószalagon termelő Erling Haaland, a novemberi világbajnokság óta ihletett formában futballozó Jack Grealish, vagy éppen a belga játékmester, Kevin De Bruyne is. A vendégeknél a néhány héttel ezelőtt kinevezett Thomas Tuchel elöl a Kingsley  Coman, Leroy Sané, Serge Gnabry hármasnak szavazott bizalmat.

A rangadó első percei az ismerkedés jegyében teltek, az első komolyabb lehetőségre a hetedik minutumig kellett várni, ekkor De Bruyne ívelt középre a jobb szélről, Ilkay Gündogan azonban 7 méterről a kapu fölé fejelt. Az első negyedóra végén Yann Sommer hozta a frászt csapattársaira, aki nem vette komolyan a rátámadó Haalandot, a bajorok kapusa csak az utolsó utáni pillanatban szabadított fel a gólvonalról…

A 22. percben egy gyors hazai akció végén az első kaput eltaláló lövés is megszületett a találkozón, a norvég csatár 16 méteres, középre tartó próbálkozása azonban nem okozott gondot Sommernek. Nem sokkal később a vendégeknek is megvolt az addigi legnagyobb helyzetük: Sané gurított vissza az alapvonalról a második hullámban érkező Jamal Musialához, aki tisztán lőhetett, ám az ígéretes kísérletet John Stones önfeláldozóan blokkolta. A túloldalon pedig szinte az ellentámadásból megszerezte a vezetést a City: 

Rodri kapott jó labdát a kaputól nagyjából 21 méterre, egy szemtelen csellel lerázta magáról a védőjét, majd irgalmatlan nagy gól lőtt a jobb felső sarokba, 1–0!

A gól érezhetően megzavarta a vendégeket, ezt pedig kis híján újabb találattal büntették a manchesteriek, Sommer középre, éppen Gündogan elé ütötte De Bruyne beadását, a német középpályás azonban az üresen tátongó kapu helyett a földön fekvő hálóőrt lőtte telibe… A játékrész hosszabbításában még Sané lőtt nem sokkal mellé a kígyótérről, így több találat nem esett, 1–0-s City-vezetéssel mehettek pihenőre a csapatok.

A második félidő is egy Sané-lövéssel indult, ez ráadásul már kaput is talált, amely az első volt a meccsen müncheni oldalról, de Ederson hárított. Ahogyan a 49. percben is, pedig akkor már ziccerben lépett ki a német szélső, a brazil kapus bravúrral ért le a közeli lapos löketre. Az 50. percben hatalmas kavarodás alakult ki a Bayern kapuja előtt, leginkább a bajor védők ügyetlenkedése miatt, de sem Haaland, sem Grealish, sem De Bruyne lövése nem jutott el a kapuig a blokkok miatt.

A túloldalon megint a Bayern ezen az estén egyértelműen legjobbja, Sané lőtt 16-ról, kettejük sokadik csatáját azonban ismét Ederson nyerte, aki kitolta a léc alól Musiala egy védőn megpattanó jobb oldali beadását is. Két helyzettel válaszolt a City is a vendéglehetőségekre, Sommer azonban előbb Nathan Aké, majd Rúben Dias közeli lövését is hárította. A 70. percben viszont már ő is tehetetlen volt: 

Dayot Upamecano bizonytalankodott a 16-osának előterében, Grealish megszerezte tőle a labdát, majd Haalandhoz sarkalta, aki lövés helyett tökéletesen ívelt a hosszún érkező Bernardo Silva fejére, a mezőny egyik legalacsonyabb játékosa pedig a kapuba bólintott, 2–0!

És ha egy üzlet beindul… Nem elégedtek meg a kétgólos előnnyel a hazaiak, ez pedig nem sokkal később már a harmadik találatot eredményezte: Stones fejelt át egy ívelést a hosszún érkező Haalandhoz, aki kapásból a kapuba bombázott, 3–0!

A hajrában már nem voltak izgalmak, a City a vártnál jóval könnyebben, ám korántsem érdemtelenül nyert 3–0-ra, óriási lépést téve ezzel az elődöntő felé.

Benfica–Inter 0–2 (0–0)

Az olaszok kezdték jobban a nap másik negyeddöntőjét, a tizedik percig inkább a portugálok térfelén zajlott a játék, ám a meccs első komoly lehetőségét a hazaiak dolgozták ki: Álex Grimaldo ment el a bal szélen, akinek beadását Federico Dimarco éppen Rafa Silva elé fejelte, aki nyolc méterről a rövid alsó sarkot vette célba, André Onana azonban leért a próbálkozásra. Át is vette a játék irányítását a Benfica – amelyről ebben a cikkünkben írtunk részletesen , gólt azonban nem láthatott a lisszaboni közönség az első félidőben.

Fordulás után viszont igen, azt viszont a vendégek szerezték: 

Alessandro Bastoni mesteri beadását NicolO Barella fejelte közelről, a kapus mozgásával ellentétesen a kapu jobb oldalába.

A folytatásban mindent megtett az egyenlítésért Roger Schmidt alakulata, de csak helyzetekig jutott, a 83. percben viszont a vendégek a VAR-nak és egy kezezésnek köszönhetően büntetőhöz. 

Romelu Lukaku állt a labda mögé és bár Odiszéasz Vlahodímosz érezte, hogy balra kell vetődnie, túl erős és túl pontos volt a belga óriás lövése ahhoz, hogy háríthasson, 0–2!

Az eredmény a hajrában már nem változott, az Inter így több mint kényelmes helyzetből várhatja a jövő heti, hazai visszavágót. 

Melyik csapat nyeri meg a Bajnokok Ligája 2022–2023-as kiírását?

  • 12252
    Manchester City
  • 11793
    Real Madrid
  • 1472
    Milan
  • 513
    Inter

Bajnokok Ligája, negyeddöntő
1. mérkőzés

Manchester City–Bayern München 3–0 (1–0)
gólszerző: Rodri (27.), B. Silva (70.), Haaland (76.)

Benfica–Inter 0–2 (0–0)
gólszerző:  Barella (51.), Lukaku (83., 11-esből)

Rovatok