Index Vakbarát Hírportál

Többhetes kényszerpihenő vár a Real Madrid alapemberére

2023. április 19., szerda 10:35

A Bajnokok Ligája elődöntőjébe jutott Real Madrid labdarúgócsapata hetekig nem számíthat David Alabára, aki a Chelsea ellen 2–0-ra megnyert negyeddöntős visszavágón sérült meg kedden este – írja az MTI.

A 99-szeres osztrák válogatott védő a londoni mérkőzésen kezdőként lépett pályára, de a szünetben az öltözőben maradt, a lefújás után pedig Carlo Ancelotti, a Real olasz vezetőedzője azt mondta, Alabának a combhajlító izma lett túlterhelve. A tréner ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a 30 éves futballista a BL elődöntőjében már újra bevethető lesz.

A fináléba kerülésért sorra kerülő párharc első mérkőzését május 9-én vagy 10-én játssza a Real, vélhetően az angol bajnoki címvédő Manchester Cityvel, amely 3–0-s előnyről vág neki szerdán (ma) este a Bayern München elleni visszavágónak Németországban. A Real Madrid május 6-án Király-kupa-döntőt vív az Osasunával.

Alabának ebben a naptári évben ez már a harmadik kényszerszünete, izomproblémák miatt január elejétől február elejéig, majd február végétől március végéig sem volt bevethető.

(Borítókép: Michael Regan/Getty Images)

Rovatok