Busai Attila és klubja, a BKV Előre közleményt ígér, míg a kisvárdai labdarúgóklub szerint a két csapat tavalyi összecsapásán történtekért akartak törleszteni a fővárosiak. A vasárnapi meccsen sok baj volt, akad olyan, aki szerint ezek közül az egyik, hogy a játékvezető túlságosan ragaszkodott a szabálykönyv betűjéhez.
Azt mondják, régi bűnnek hosszú az árnyéka.
Valamilyen szinten igaz lehet a mondás a vasárnap botrányos körülmények között lezajlott BKV Előre–Kisvárda Master Good II. harmadosztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzésre is, amelyet 2–1-re a szabolcsiak nyertek meg. Merthogy az okokat a múltban kell keresni.
De haladjunk sorjában. A szóban forgó mérkőzést ötpercnyi hosszabbítást követően a vendég Kisvárda nyerte meg 2–1-re, de úgy, hogy a szabolcsiak mindkét gólt a ráadásban lőtték. Amennyiben a játékvezető a 90. percben lefújta volna a meccset, hazai győzelem születik, botrány pedig nincs.
A találkozón a fővárosiak szereztek vezetést, de a szünet után felpörögtek az események. A 48. percben a hazaiak játékosa, Kubó Gábor kapott azonnali piros lapot, majd az 58. percben Girán Máté hagyta el idő előtt a játékteret, miután megkapta aznap a második sárga lapját. Aztán a 70. percben a BKV Előre vezetőedzőjét, Albert Flóriánt is kiállították, majd a 75. percben Busai Attila is megkapta a második sárgáját, miután egy hazaadásnál beleszállt a vendégek kapusába. Így összesen három játékost és a vezetőedzőt is kiállította a bíró a BKV-tól, azaz a vendéglátó nyolc játékossal fejezte be a meccset. A találkozó 25 éves játékvezetője, Büki Gábor további hat sárga lapot osztott ki, valamint befújt három tizenegyest – kettőt a vendégek, egyet a hazaiak javára –, de mindhárom büntető kimaradt.
Miután végre Büki lefújta a mérkőzést, a már kiállított Busai Attila lefejelte és megütötte a bírót, mielőtt a szereplők bevonultak volna az öltözőbe. Az eset még odakint történt, tehát a nézők szeme láttára. Busait kedden az MLSZ fegyelmi bizottsága hat évre eltiltotta a labdarúgástól.
Szerdán beszéltünk Mátyás Tiborral, a BKV Előre szakosztályelnökével, aki nem kívánta részletezni a mérkőzésen történteket, bár azt azért leszögezte, hogy ő is elítéli Busai cselekedetét.
A klubtól ugyan kaptunk ígéretet, hogy segítenek összekötni minket Busaival, a botrány immár eltiltott főszereplőjével végül a közösségi médián keresztül sikerült kapcsolatot létesíteni. A sárga-kékek 34 éves csapatkapitány – becsületére legyen mondva – reagált is megkeresésünkre, az interjúra azonban már nem állt kötélnek. Busai azzal érvelt, hogy „rosszabbul már úgysem járhat”, mint a hatéves, nyilvánvalóan pályafutása végét jelentő eltiltással. Amelyhez még annyit fűzött hozzá röviden:
Majd a napokban megjelenik egy közlemény, Ott minden le lesz írva.
Miután a BKV honlapjáról sem sikerült érdemi híreket beszerezni, az ellenfél kisvárdai csapatnál kérdezősködtünk, ahol bennfentes, de neve elhallgatását kérő informátorunk érdekes háttérrel szolgált a történtekről.
mindenekelőtt arra hívta fel a figyelmet, hogy szerinte a tavalyi BKV–Kisvárda-meccs miatt volt annyira feszült a hangulat vasárnap.
Az akkor is vendég szabolcsiak 4–0-ra győztek, mindezt úgy, hogy Girán és Albert Flórián edző akkor is a kiállítás sorsára jutott.
Ami pedig a minősíthetetlenül viselkedő Busait illeti, informátorunk azzal a kiegészítéssel szolgált, hogy szerinte a hazai csapatkapitányt nem a 75. percben, hanem már korábban ki kellett volna állítani. A kihagyott kisvárdai büntető után ugyanis hátulról, holt térből érkezve valósággal letaglózta a tizenegyest elhibázó vendégjátékost. Az eset a videón jól látható 3:30-nál:
Ismerősünk azért azt is megemlítette, hogy bizonyos mértékig Büki Gábor játékvezető is tehet a történtekről.
Paradox módon azért, mert betű szerint ragaszkodott a szabályokhoz.
Tudniillik a legelső, komolyabb szabálytalanságnál azonnal felmutatta a sárga lapot, pedig ilyen esetekben bevett az a gyakorlat idehaza, hogy előbb jön a szóbeli figyelmeztetés, a játékvezető csupán az érintett tudomására hozza, hogy nem tűri el a továbbiakban az ilyesmit. Ez persze rutin, fellépés és tisztelet kérdése. Büki ezzel szemben azonnal büntetett, és a továbbiakban is szórta a lapokat. Ennek következményeként pedig elszabadult a pokol.
Informátorunk arról is beszélt, hogy még meccs közben közölte a találkozó MLSZ-ellenőrével: amennyiben a játékvezető 90 perc elteltével lefújja a meccset, nem lesz botrány, ha viszont hosszabbít, bármi előfordulhat.
a próféta szólt belőle, hiszen a valóságban ez történt. a Kisvárda a 91. és a 94. percben szerzett góllal fordított, és ezt már képtelenek voltak megemészteni az addig nyolc emberrel hősiesen kitartó fővárosiak.
Illetve Busai volt képtelen megemészteni, mert a hazaiak közül ő folyamodott tettlegességhez a játékvezetővel szemben. Miközben fél órával korábban már kiállították…
Harmadosztályú klub esetében talán még soha nem vártak akkora érdeklődéssel közleményt a sportbarátok, mint most, amikor a BKV Előre és Busai ad majd számot a történtekről, és fejti ki a maga álláspontját az esetről, illetve a következményeiről.
Bár az már korábban napvilágot látott, hogy Busaia tettét követően bement a játékvezetői öltözőbe, és elnézést kért Bükitől, míg Mátyás Tibor a Nemzeti Sport megkeresésére azt mondta: „A BKV Előre vezetősége elhatárolódik minden olyan cselekedettől, ami nem a sportpályára való. Az esetet kivizsgáljuk, és amelyik játékos viselkedésével, cselekedetével árt az egyesület jóhírnevének, attól megválunk!”