Index Vakbarát Hírportál

A 25 évesen meghalt magyar labdarúgót beválasztották a forduló álomcsapatába

2023. május 3., szerda 14:51

Hétfőn tragikus körülmények között, motorbalesetben vesztette életét Fujsz Richárd, a PMFC és a Zalaegerszeg korábbi játékosa. A 25 évesen meghalt labdarúgó korábban a PMFC és a Zalaegerszeg csapatait erősítette, legutóbb az ASKÖ Markt Neuhodis kötelékében játszott a burgenlandi másodosztály déli csoportjában, amely az osztrák hetedosztálynak felel.

A Zala Vármegyei Hírportál értesülése szerint a motorkerékpárral közlekedő sportoló egy traktorral ütközött hétfőn Hahóton, a Csányi László utcában. A baleset következtében a motoros a helyszínen életét vesztette. 

A tragikus események után Fujsz Richárdot beválasztották az aktuális forduló álomcsapatába, ezzel tisztelegve emléke előtt.

A Markt Neuhodisból három játékos is bekerült a forduló válogatottjába, Fujsz mellett Michael Dorner és Horváth Dániel is ott van a tizenegyben.

A fiatal sportoló halálhíre lesújtotta a magyar futballtársadalmat is, korábbi csapata, a PMFC azt írta, emlékét örökké megőrzik.

Klubunk megrendülten értesült róla, hogy tragikus körülmények között, 25 esztendős korában elhunyt egykori támadónk, Fujsz Richárd, aki egy nehéz időszakban, a 2018/2019-es NB III-as szezonban erősítette a PMFC-t. Emlékedet örökké megőrizzük! Nyugodj békében, Ricsi!

– írták Facebook-oldalukon.

Rovatok