Nem fogunk vitát nyitni abban a kérdésben, hogy ki (volt) minden idők legjobb futballistája, de olyan rangsor aligha képzelhető el, amelyben Diego Armando Maradona neve ne bukkanna fel, hiszen óriási formátumú játékosa és egyénisége volt a sportágnak. A 2020. november 25-én elhunyt sportági ikon elképesztő örökséget hagyott maga mögött – és bizony nagyon sok időbe telt, amíg felnőttek ahhoz az utódok.
Mert nézzük csak a szikár tényeket. Az argentin labdarúgó-válogatottban 91 találkozón 34-szer eredményes irányító/támadó 1986-ban világbajnoki címig vezette hazáját, négy évre rá a döntőig, majd miután drogügyek miatt eltiltották, 1991-ben és 1993-ban nélküle nyert Copa Américát az albiceleste. Az Eb-győztes dánokat már az „isteni Diegóval” verték meg a „címegyesítő” meccsen: az Artemio Franchi Kupa 1–1-es rendes játékideje után épp ő értékesítette az első tizenegyest az 5–4-re megnyert párbajban.
A dél-amerikai és az Európa-bajnok ütközetére amúgy egészen 2022-ig nem került ismét sor, erre mindjárt vissza is térünk.
Maradonát 1994-ben ismét eltiltották, ezután pedig már nem is volt többet válogatott.
Nézzük az argentin nemzeti tizenegy azóta mutatott teljesítményét!
Az együttes természetesen mindegyik világbajnokságra kvalifikálta magát, ám az 1990-es ezüstérem után 2014-ig három negyeddöntős búcsú mellett egy nyolcaddöntő és egy csoportkörös kiesés volt a mérleg.
Brazíliában már Lionel Messi vezérletével döntőig meneteltek, ott aztán a németek ráadásban múlták felül 1986-os és 1990-es riválisukat. Négy évvel később és Oroszországban már a nyolcaddöntő végállomást jelentett: a végül aranyérmes franciák élükön a klasszisából már fiatalon felvillantó Kylian Mbappéval szétfutották az öregedő védelmet.
A Copa Américát picit ad hocabb jelleggel rendezték meg, mint az Eb-t, a vb-t és az olimpiát, ahol lehet számolni azzal, hogy négyévente követik egymást a rendezvények. Az 1993-as argentin aranyérem után dél-amerikai kontinensbajnokság 1995-ben, 1997-ben, 1999-ben, 2001-ben, 2004-ben, 2007-ben, 2011-ben, 2015-ben, 2016-ban és 2019-ben volt, míg a 2021-est majd 2024-es követi amúgy…
argentin szempontból Három negyeddöntős búcsú után egy visszalépés következett, majd egy elképesztő ezüstkorszak: 2004 és 2016 között az öt kiírásból négyszer is a döntőben maradt alul Argentína (2011-ben otthon veretlenül a negyeddöntőben esett ki).
Ennél is nagyobb bravúr, hogy a 2007-es brazil–argentin 3–0-s finálét követően a rendes játékidőben 2019-ben kapott ki legközelebb! Ezen a tornán az elődöntőben Gabriel Jesus és Roberto Firmino találatával a rendező brazilok az elődöntőben 2–0-ra ugyancsak nyertek, az argentinoknak maradt a bronz. A legutóbbi, 2021-es tornán aztán csak összejött a visszavágás, de erről majd egy kicsit később.
Az 1926-ban alapított S. S. C. Napoli nem nyeretlen kétéves volt, amikor 1984-ben akkori világrekordot jelentő nagyjából 10 millió dollárért megszerezte a Barcelona kiválóságát, de azért azt sem lehet állítani, hogy halomra nyerte volna magát a klub:
volt két Olasz Kupa-győzelme, az 1976-os sikert követően pedig a rövid ideig (csupán öt kiírást megélő) angol–olasz Ligakupát is elhódította az FA Kupát megnyerő Southampton ellen. A Serie A-ban 1968-ban a Milan, 1975-ben a Juventus mögött lett ezüstérmes az együttes.
Nem egy olyan dicsőségfal, ami nehezen felülmúlható lenne.
Maradona pedig hamar neki is látott vételára törlesztésének, 1991-es utolsó meccséig két bajnoki címet, Olasz Kupát, Olasz Szuperkupát és UEFA-kupát is nyert az együttes.
Az eltiltás után a Sevillánál, a Newell's Old Boysnál és a Boca Juniorsnál töltött még el rövidebb-hosszabb időt 1998-as visszavonulásáig.
Nápolyi időszaka alatt 257 tétmérkőzésen 115 gól és 64 gólpassz volt a mérlege, az 1987–1988-as idényben a bajnokságban és a kupában is mesterlövész lett.
Hogy mekkora formátumú játékosa volt a csapatnak, azt mindennél jobban jelzi, hogy egyrészt csak az ő (tízes) mezét vonultatták vissza, másrészt 2020 decembere óta az ő nevét viseli a klub létesítménye: a Diego Armando Maradona Stadionban játssza hazai mérkőzéseit a Napoli.
A Maradona-éra utáni első idényben még összejött ugyan a negyedik hely, azt követően viszont már a középszerűségbe süllyedt a gárda, 1998-ban csupán két győzelmet szerzett és esett ki az élvonalból, a következő hat évből pedig csak egyet töltött el a Serie A-ban.
A gárda anyagi helyzete még a sportszakmainál is rosszabbra fordult, 2004-ben csődbe ment a Napoli, és kizárták a profi futball-ligákból.
A 2004-es újraalapítást követően a klub nagyszámú szurkolótábora biztosította a fő bevételi forrást, Aurelio De Laurentiis színre lépése óta pedig nem került újabb anyagi krízisbe a gárda.
Ettől függetlenül még a kizárás miatt a harmadosztályba került az együttes, ahol a Rimini és az Avellino is megelőzte, egy évvel később viszont a bronzérmet már arany követte – és a feljutás.
A Serie B-ben csak egy idényt töltött, a 2006–2007-es évadban ezüstérmes lett az élvonalból kizárt Juventus mögött, így a két együttes kéz a kézben jutott vissza az élvonalba, harmadikként a Genoa csatlakozott hozzájuk.
A feljutással olyan fiatalok is érkeztek, mint az akkor 19 éves Marek Hamsík vagy a 22 éves Ezequiel Lavezzi, a következő nagy durranást pedig Edinson Cavani 2010-es megkaparintása (először kölcsönbe, egy évre rá végleg) jelentette. Az uruguayi csatár a következő három idényben 33, 33 és 38 találattal lett házi gólkirály, az együttes pedig egyre nagyobb erőnek számított Olaszországon belül:
2011-ben bronzérmes, 2013-ban ezüstérmes lett, 2012-ben és 2014-ben Olasz Kupát nyert (utóbbival még egy bronz jött párban), és bár 2015-ben csak az ötödik volt a csapat, egy Szuperkupa így is bekerült a vitrinbe.
2013-ban érkezett egyébiránt 39 millió euróért Gonzalo Higuaín – miközben Cavani 64,5 millióért váltott a PSG mezére –, az uruguayi három év alatt szerzett 104 góljára az argentin 92-vel „felelt”.
A 2015–2016-os idényben visszakerült a dobogóra a gárda, ugyanúgy második lett, mint 2018-ban és 2019-ben, 2017-ben pedig egy újabb bronz érkezett.
A széria 2020-ban a hetedik hellyel szakadt meg, de a kupagyőzelemmel vigasztalódhattak cserébe a szurkolók, majd a sorminta pedig egyértelműen kedvező alakot öltött: 2021-ben az ötödik, 2022-ben pedig már ismét a harmadik volt a Napoli.
Minden adta magát, hogy idén jöjjön az újabb kéthelyes javítás, és az 1990 óta hiába várt harmadik arany!
Maradona nem egészen egy hónappal a 60. születésnapját követően hunyt el, álmában állt meg a szíve, bár előtte éveken, évtizedeken át változó intenzitással voltak egészségi panaszai. Halála másnapján több tízezer gyászoló kísérte végső útjára az „isteni Diegót”.
S hogy milyen az élet?
Az addig rendre az aranyküszöbön elhasaló felnőttválogatott (U20-asoknál 1995 és 2007 között öt vb-címet nyertek, az U23-asoknál pedig 2004-ben és 2008-ban olimpiai aranyat szereztek) elkezdett nyerni!
A 2021-es Copa Américát eredetileg egy évvel korábban Argentínában és Kolumbiában rendezték volna meg, a koronavírus-járvány kirobbanása miatt viszont csúszott, majd helyszínt is váltott, Brazília lett a házigazda.
Lionel Messiék a Chile elleni 1–1 után Uruguayt (1–0), Paraguayt (1–0) és Bolíviát (4–1) is legyőzték a csoportban, a negyeddöntőben Ecaudort könnyedén (3–0), a négy között Kolumbiát büntetőkkel (1–1, 3–2) verték meg, így jöhetett a brazilok elleni finálé, a riói Maracánában.
Ezt a meccset Ángel Di María első félidő derekán szerzett találata döntötte el (1–0), majd a bevezetésben említett kontinensek közötti ütközeten az Európa-bajnok olaszokat gond nélkül végezték ki Lautaro Martínez, Di María és Paulo Dybala góljával (3–0).
A katari világbajnokságot már a torna egyik favoritjaként várta Argentína, hogy aztán rögvest kikapjon az egyik leggyengébbnek várt Szaúd-Arábiától (1–2) a nyitányon. Nem tört meg a gárda, Mexikó (2–0) és Lengyelország (2–0) megverése csoportelsőséget jelentett, az ausztrálokat 2–1-re győzte le a nyolcaddöntőben, a hollandokat kétgólos előny elherdálása után tizenegyesekkel múlta felül a negyeddöntőben (2–2, 4–3), a horvátokat játszi könnyedséggel fektette két vállra a négy között (3–0), a fináléban pedig a címvédő franciákat verte káprázatos meccsen, ugyancsak büntetőkkel (3–3 után 4–2).
Az átok tehát megtört, december 18-án, 36 év után ismét visszaülhetett a világ trónjára a korábbi kétszeres győztes!
A 174 válogatottságával és az ott szerzett 102 találatával is rekorderré előlépő Lionel Messi pedig a hét Aranylabdája és megszámlálhatatlan egyéni elismerése mellett a 2021-es Copa América és a 2022-es világbajnokság legjobb játékosának járó díjat is bezsebelte a két aranyérem mellé – végleg lerázva magáról a nagy előd miatt sokáig cipelt terhet, miszerint nem tudja a csúcsra vezetni az övéit.
Persze, ezt már vártuk hetek-hónapok óta, hiszen az együttes döbbenetesen bekezdett, a világbajnokságot megelőző 15 fordulót 13 győzelemmel és két döntetlennel abszolválta, és nyolc ponttal vezetett a címvédő Milannal szemben.
A visszatérés rögvest vereséget hozott, az Inter 1–0-ra nyert hazai pályán, de ezt újabb nyolcas győzelmi szériával feledtették, a 24. forduló után már 18 pont volt a két milánói együttes hátránya!
Azóta volt pár döccenő, Nápolyban nyert a Lazio (0–1) és a Milan (0–4) is, utóbbit követően a Verona (0–0) és a Salernitana (1–1) sem kapott ki a Maradonában, de mivel a riválisok is rendre botladoztak, 32 kör után így is 18 pont volt a fór, immár a Lazióval szemben.
S mivel a zárásig hátralévő szakaszban már épp csak ennyit lehetett szerezni, ez egyben azt is jelentette, hogy csak akkor nem lesz aranyérmes a Napoli, ha mind a hat felvonásán alulmarad, miközben a Lazio mind a hatszor nyer – és az aranyról döntő csatát semleges helyszínen is a rómaiak nyerik meg.
No, ebből a legelső lépés, a Lazio Sassuolo elleni sikere még meglett, a Napoli Udinese elleni döntetlenje viszont már megszakította a 33 éves böjtöt: itt is kettőről háromra jutott Maradona korábbi csapata.
A mostani kiírás kapcsán mindenképpen szót kell szentelnünk a 2020-ban 75 millióért megkaparintott Victor Osimhen gólerős játékáról (34 tétmeccsen 27 találat és 5 assziszt a mérlege), valamint a tavaly nyáron a grúz Dinamo Batumitól 11,5 millióért szerződtetett Hvicsa Kvaracheliáról, aki 38 fellépésen 14 gól mellett 16 gólpasszt osztott ki – meg is kapta gyorsan a Kvaradona becenevet…
Hiába na, az élet a legnagyobb forgatókönyvíró…
(Borítókép: Diego Armando Maradona ünnepli az 1986-os világbajnoki címet. Fotó: Bongarts / Getty Images Hungary)