Index Vakbarát Hírportál

Dárdai Pál kifakadt a súlyos zakó után

2023. május 13., szombat 10:59

Hiába vezetett a Hertha Berlin az 1. FC Köln otthonában péntek este a Bundesliga 32. fordulójában, Dárdai Pál legénysége végül súlyos, 5–2-es vereséget szenvedett. A magyar vezetőedző nem is rejtette véka alá a véleményét a zakó után.

Dárdai Pál szerint a Hertha labdarúgóinak mentalitás problémái vannak, ami alapvetően járult hozzá a berliniek újabb vereségéhez. A kiesés elől menekülő együttes pénteken 5–2-es vereségbe szaladt bele Kölnben, és két fordulóval az idény vége előtt továbbra is az utolsó helyen áll a Bundesligában, a hátránya pedig három pont az osztályzót érő, 16. helyezett Stuttgarttal szemben.

Hogy lehet, hogy ennek a csapatnak nem sikerült kétszer egymás után nyernie az egész idényben? Óriási mentalitásbeli problémákkal küzdünk. Ezen változtatnunk kell, de nehéz lesz

– kezdte értékelését a 47 éves vezetőedző, hozzátéve, hogy a kölniek már a találkozó előtt is fölényben voltak, mert futballistái jobb fizikális állapotban vannak.

„Nem vagyunk atletikus csapat, ezért csak együtt tudunk védekezni és labdát szerezni. A fiúknak ezt meg kell érteniük. Túlságosan lassúak az ellentámadásaink, és amikor a Köln fokozta a tempót, hatalmas hátrányba kerültünk” – mondta Dárdai Pál, aki szerint semmi olyan nem történt, amire ne számítottak volna, mivel felkészültek a hazaiak játékából, de futballistái nem tudtak megbirkózni a feladattal, a Köln például majdnem kétszer annyi párharcot nyert a levegőben, mint a Hertha.

Elfogyott a remény

Ezekkel az értékekkel nem jutsz messzire a Bundesligában, tehát nem kell többé a reményről beszélnünk

– tette hozzá elkeseredetten Dárdai, aki arról is beszélt, az ő hibája, hogy a héten leginkább a támadásokkal voltak elfoglalva.

A Hertha a 33. fordulóban a 17. helyezett Bochumot fogadja Berlinben, az a találkozó lehet az utolsó szalmaszál Dárdai Pál együttese számára.

Rovatok