Index Vakbarát Hírportál

A rasszizmus már túlmutat a futballon

2023. május 24., szerda 05:42

Óriási hullámokat vetett a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) vasárnapi játéknapjának incidense. A Real Madrid sztárját, Viníciust rasszista inzultus érte a lelátóról a Valencia elleni idegenbeli bajnokin, a brazil játékos kilátásba helyezte távozását Spanyolországból. A nemzetközi sportsajtó pedig az ügytől hangos, ami már a sokadik a világfutballban, mégis úgy tűnik, alig változik valami. A probléma mélyen gyökerezik a társadalomban.

Mi történt a Valencia–Real Madrid spanyol bajnokin?

Kezdjük az elején. A Real Madrid a kiesés elől menekülő Valenciához látogatott vasárnap. A fővárosiak számára tétje alig-alig volt a meccsnek: a bajnoki cím már a Barcelonáé. Ráadásul épp a múlt héten kaptak ki a blancók a Manchester Citytől a Bajnokok Ligája elődöntőjében, így a hangulat aligha hágott a tetőfokára az öltözőben.

A mérkőzés még el sem kezdődött, a Valencia-szurkolók egy csoportja a Mestallánál már azt énekelte, hogy „Vinícius, egy majom vagy!”, majd a lelátón is felcsendült ugyanez a „dal”.

A találkozó második félidejében volt néhány másodperc, amikor a kamerák Viníciust mutatták közelről – ezek voltak a mérkőzés legfelkavaróbb és legárulkodóbb pillanatai. Minden a 22 éves brazil játékos arcára volt írva. 

Nem meglepő, hogy Viníciusnak egy idő után elege lett az inzultusból. A Valencia kapuja mögött kiszúrt egy nézőt a lelátón, aki folyamatosan bekiabált neki. A játékvezető odaszaladt a pályán, a rendőrök pedig a nézőtéren érkeztek a helyszínre. Ricardo de Burgos Bengoetxea bíró elmagyarázta a brazil futballistának a protokollt: az első rasszista inzultusnál a hangosbemondón figyelmeztetik a szurkolókat, a másodiknál félbeszakít(hat)ják a meccset.

A hangosbemondón jött is az üzenet, amit hangos füttyszó fogadott a lelátókon. Újabb árulkodó jel… Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője beszélt a bíróval és játékosával is, megpuszilta Viníciust, és arra biztatta, hogy folytassa a játékot. Így is tett. Egészen a hosszabbításig: a 97. percben Hugo Duro a nyakánál fogva próbálta visszarántani Viníciust, aki ezt viszonozva megpróbálta ellenfelét az arcánál fogva távol tartani magától. Ekkor villant a piros lap.

A pályáról lefelé sétálva Vinícius mutogatott a nézőknek, két ujját mutatta fel, jelezve, hogy a Valencia – szerinte – ki fog esni a másodosztályba. A mérkőzés után olyan történt, ami talán még soha: Carlo Ancelotti 47 év és 1285 futballmeccs után nem akart a futballról beszélni. Irányba állította az újságírókat: „Beszélhetünk a meccsről, vagy arról a másik dologról. Az fontosabb mint egy vereség, nem gondolják?!”

Mi történt a mérkőzés után?

A Real Madrid hivatalos panaszt tett a La Ligánál és a spanyol legfőbb ügyésznél is. A Valencia szintén közleményt adott ki, amelyben elítélte a mérkőzésen történteket, és biztosította a rendőrséget az együttműködéséről.

A rendőrség kedden napközben adta hírül, hogy azonosítottak és őrizetbe vettek három potenciális elkövetőt, akiket gyűlölet-bűncselekménnyel vádolnak. A három 18–21 év közötti elkövetőt kihallgatták, vallomásukat rögzítették, majd szabadon engedték őket.

A Valencia később közölte, ha bebizonyosodik bűnösségük, életfogytig tartó kitiltást kapnak az elkövetők a stadionból. Ugyanakkor a klub nyomatékosította: nem a teljes lelátón énekelték a rasszista rigmusokat, mindössze néhány szurkolóról van szó. Mondjuk az alábbi felvétel ezt némileg árnyalja…

Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke zéró toleranciát sürgetett a rasszista és kirekesztő megnyilvánulásokkal szemben. A nemzetközi szövetség (FIFA) szabályzata világosan fogalmaz: „leszámítva a kivételes körülményeket, ha a játékvezető felfüggeszti a mérkőzést rasszista vagy diszkriminatív viselkedés miatt, az érintett fél veresége automatikussá válik.”

Spanyolországban és Brazíliában is több politikus felszólalt az incidens ellen, Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök elítélte a történteket és együttérzését fejezte ki. Rióban a Corcovado-hegyen álló Megváltó Krisztus-szobor világítását lekapcsolták éjszakára, így fejezték ki szolidaritásukat.

Spanyolország esélyegyenlőségi minisztere, Irene Montero új rasszizmusellenes törvényt sürgetett, Luis Rubiales, a spanyol futballszövetség elnöke pedig kimondta: fel kell ismerniük, hogy a spanyol futballban problémát okoz a rasszizmus.

Javier Tebas, a La Liga elnöke közösségi oldalán üzent Viníciusnak. Azt írta, a Real Madrid játékosa kétszer is kezdeményezett találkozót, ám egyikre se ment el végül. A liga első embere arról is írt, hogy a La Liga hatásköre korlátozott, fellépni a hasonló esetekben nincs jogosultsága, legfeljebb hivatalos jogi panaszt tehet. Ezt az elmúlt években több alkalommal egyébként meg is tette, hiszen a spanyolországi 2007. évi XIX. törvény alapján ilyen esetekben csak az állami igazságszolgáltatási rendszer alkalmazhat szankciót.

Vinícius Tebasnak is válaszolt, de saját közösségi felületein is posztolt a mérkőzés után. Azt sem tartotta kizártnak, hogy elhagyja a spanyol bajnokságot, amelyet így írt le:

A liga, amely egykoron Ronaldinhóhoz, Ronaldóhoz, Lionel Messihez és Cristiano Ronaldóhoz volt köthető, most a rasszistákhoz köthető.

Hová vezet ez az ügy? Messzebbre, mint gondolnánk

A potenciális következmények között lehet, hogy a La Liga jelenlegi talán legjobb játékosa, Vinícius távozik – ez pedig rendkívül nehéz helyzetbe hozná a spanyol bajnokságot, amelynek ő vált az egyik arcává. Vinícius frusztrációjának már többször hangot adott, a Real Madrid 22 éves futballistája úgy érzi, egyedül kell megküzdeni a rasszizmussal. A The Athletic megkereste Vinícius stábját, és a jövőjét firtató kérdésre árulkodó választ kapott.

Eddig nem volt napirenden a klubváltása. Most már ott van.

Annyi bizonyos, ha Vinícius Jr. valóban a távozás mellett teszi le a voksát az őt ért sorozatos rasszista inzultusok miatt, a spanyol futball elveszíti legnagyobb tehetségét, a felelős érte pedig egyértelműen maga a liga lesz. Az egyik legfőbb probléma, hogy a vasárnapi nem az első, de még csak nem is a második ilyen eset volt.

A Real Madrid ebben a szezonban már kilencszer tett hivatalos panaszt Viníciust ért rasszista inzultus miatt. Következménye egyiknek sem lett.

Tavaly szeptemberben volt az egyik, pont az Atlético elleni madridi derbi után. A Real Madrid akkor is hivatalos panaszt emelt, az állami ügyészségen azonban elhalt az ügy. Ahogy az összes többi is eddig. A La Liga megfigyelői minden mérkőzésen ott vannak, ha olyat tapasztalnak, panaszt tesznek, ami az esetek döntő többségében az igazságszolgáltatás útvesztőiben elhal. A rasszizmus és a kirekesztés mindennapos a stadionokban, a rendszer azonban nem képes határozottan fellépni ellene.

A reménysugár bár halvány, de ezúttal (is) ott pislákol. A labdarúgás és a politikai jeles képviselői is felszólaltak, a brazil külügyminiszter bekérette a spanyol nagykövetet, Vinícius közösségi oldalait elárasztották a támogató üzenetek, a média is kiemelten foglalkozik a témával. A Super Deporte nevű valenciai sportlap a „Most már elég!” felirattal jelent meg kedden.

A rasszizmus nem csak a spanyol futballban van jelen, gyakorlatilag a világ labdarúgását átjárja a kirekesztő megnyilvánulások bűze. A magyar válogatott Anglia elleni hazai mérkőzése utáni publicisztikámban leírtam, hogy a magyar lelátókon is előfordulnak ilyen incidensek.

Ami biztos: a nemzetközi szövetség háromlépcsős szabályozása nem védi meg a játékosokat, inzultusokról szinte hétről hétre lehet olvasni a sajtóban Angliától Olaszországig. Egy mélyen gyökerező társadalmi problémáról van szó, amely kiterjedt összefogás és edukáció nélkül aligha oldódik meg egyhamar.

Ha így folytatódik, kikhez lesz köthető a futball?

Frissítés:

A liga a Mundo Deportivo cikke szerint törölte a brazil futballista piros lapját, mivel a játékvezető nem látta a teljes eseménysort a visszajátszások során.

Ön szerint jó döntés született Vinícius Júnior ügyében?

  • 1955
    Nem, mindenkit szankcionálni kellett volna
  • 1330
    Igen, a kiállítást megelőző dolgok felmentik a brazil szélsőt

(Borítókép: Vinícius ül a földön a vasárnapi Valencia elleni bajnokin. Fotó: Altor Alcalde Colomer / Getty Images)

Rovatok