Index Vakbarát Hírportál

Eddig jók vagyunk: Hrutka bombájától a debreceni mészárlásig tart a Litvániával közös történelmünk

2023. június 20., kedd 11:49

Kedd este a magyar labdarúgó-válogatott Litvánia legjobbjait fogadja az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik játéknapján. Marco Rossi csapatának eddigi teljesítménye, valamint a korábbi összecsapások is jó előjelekkel kecsegtetnek, ugyanakkor akad egy óva intő hazai tétmeccs is.

A két nemzet első egymás elleni ütközetének egy 1938-as összecsapást jegyeznek fel a krónikások, de a magyar amatőrválogatott 3–0-s kaunasi mérkőzését nem tartják számon hivatalos összecsapásnak, úgyhogy ezt csak érdekességként jegyezzük meg.

A volt szovjet tagállamok közül a függetlenségét 1990. március 11-én elsőként kikiáltó Litvániával 1998 májusában Nyíregyházán találkoztunk, és a második félidő elején Hrutka János remek szabadrúgásgóljával 1–0-ra győztünk. Érdekesség, hogy kísértetiesen hasonló gólt szerzett az Eb-selejtezők nyitányán most Szoboszlai Dominik Bulgária ellen. 

Hrutka János remek szabadrúgása döntött az első egymás elleni meccsen

Két és fél évvel később világbajnoki selejtezőn csaptak össze a felek, a kaunasi összecsapás pedig a párharc legnagyobb kiütését hozta, a tragikusan fiatalon elhunyt Fehér Miklós a 36. és 72. perc között mesterhármassal büntette az utolsó fél órát emberhátrányban töltő hazaiakat, rajta kívül Illés Béla, Horváth Ferenc és Lisztes Krisztián is eredményes volt (1–6).

Hatot vágtunk Litvániában vb-selejtezőn

Ekkor még egészen jól állt a válogatott, hiszen itthon 2–2-re végzett Olaszországgal (Filippo Inzaghi duplájára Horváth Ferenc felelt), majd jött a 6–1-es sikerünk, így kedvező lelkiállapotban várhattuk a hazai visszavágót.

Itt egészen a 70. percig kellett várni, hogy megtörjön a jég, Sebők Vilmos büntetőből lőtt a jobb alsó sarokba, de az előnyt nem sikerült megtartani, öt perccel később jött Tomas Razanauskas megpattanó szabadrúgása, amivel egyenlíteni tudott a litván válogatott az akkor még Népstadion névre hallgató létesítményben (1–1).

A folytatás sem sikerült, Románia oda-vissza legyőzött minket 2–0-ra, a grúzok elleni hazai 4–1-re idegenben 3–1-es zakó jött, zárásként pedig Olaszországban is alulmaradtunk (Alessandro Del Piero találatával), így az ötös csoportban csak a litvánokat tudtuk megelőzni.

Itthon viszont botlottunk

Közel tíz évet kellett várni a következő közös találkozóra, 2010 novemberében Egervári Sándor együttese Székesfehérváron fogadta Litvániát, és a 61. percben a tegnap visszavonuló Szalai Ádám harcossága után Priskin Tamás góljával szerzett vezetést, majd Dzsudzsák Balázs kacsázó átlövésével alakult ki a 2–0-s siker.

Dzsudzsák Balázs bombájával alakult ki a 2–0-s siker

A legutóbbi összecsapást valamivel több mint nyolc éve, a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezték, ez pedig talán a legsimább meccs lett mind közül. Mert bár a 2000-es vb-selejtezőn a kiállítás után alaposan kinyílt az olló a felek között, itt az első fél órában kivégeztük az ellenfelet: egy lecsorgó labdát Stieber Zoltán 11 méterről bombázott a jobb felső sarokba, Dzsudzsák Balázs újabb szitáló szabadrúgással jelentkezett, majd Nikolics Nemanja remek tekerését is előkészítette, végül Priskin használt ki egy védelmi hibát – mosolyoghattak is Dárdai Pálék (4–0).

Fél óra alatt kiütés, hatalmas gólokkal

A magyar válogatott Litvánia elleni mérkőzései

  1. 1998. május 27.: Magyarország–Litvánia 1–0 (Hrutka 49.)
  2. 2000. október 11.: Litvánia–Magyarország 1–6 (Buitkus 71., ill. Illés 25., Fehér M. 36., 62., 72., Horváth F. 68, Lisztes 84. – 11-esből). Kiállítva: Radzius (60.)
  3. 2001. március 24.: Magyarország–Litvánia 1–1 (Sebők V. 70. – 11-esből, ill. Razanauskas 75.)
  4. 2010. november 17.: Magyarország–Litvánia 2–0 (Priskin 61., Dzsudzsák 80.)
  5. 2015. június 5.: Magyarország–Litvánia 4–0 (Stieber Z. 15., Dzsudzsák 20., Nikolics 29., Priskin 30.)

A mérleg: 4 győzelem, 1 döntetlen, 0 vereség, 14–2-es gólkülönbség

Bár egy csapatot sem lehet lebecsülni, az világos, hogy a magyar válogatott számára a Litvánia elleni hazai mérkőzés a kötelező győzelem kategóriájába esik – ebben a gondolatban egyébiránt Marco Rossi szövetségi kapitány is osztozott a hétfői sajtótájékoztatóján.

Az összecsapásról élő tudósítással jelentkezünk!

LABDARÚGÁS, EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
G CSOPORT, 4. FORDULÓ
20.45: Magyarország–Litvánia
20.45: Bulgária–Szerbia
A csoport állása: 1. Szerbia 6 pont (4–0, 2 meccs), 2. Magyarország 4 (3–0, 2), 3. Montenegró 4 (1–2, 3), 4. Litvánia 1 (1–3, 2), 5. Bulgária 1 (1–5, 3)

Ön szerint mire megy a magyar válogatott az Eb-selejtezőkön?

  • 63099
    Az első két helyen zárva automatikusan kijutunk a 2024-es Eb-re!
  • 5803
    Pótselejtezőről jutunk ki a németországi viadalra.
  • 5375
    Sem egyenes ágon, sem pótselejtezőről nem jutunk ki...

(Borítókép: Dzsudzsák Balázs [b] és a litván Cesnauskis Deividas a Magyarország–Litvánia barátságos labdarúgó-mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2015. június 5-én. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)

Rovatok