Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor nem szerzett semmiféle meglepetést kedd este

2023. június 20., kedd 20:57

Orbán Viktor miniszterelnök a vajdasági Palicson vett részt a szerb–magyar csúcstalálkozón kedden, majd rögtön egy másik találkozó, a Magyarország–Litvánia Európa-bajnoki selejtező felé vette az irányt a Puskás Arénába.

Sűrű napja volt Orbán Viktor miniszterelnöknek, aki kedden a vajdasági Palicson vett részt a Magyar–Szerb Stratégiai Együttműködési Tanácson Novák Katalin köztársasági elnök, Alekszandar Vucsics szerb államfő és Ana Brnabics szerb miniszterelnök társaságában.

Az eseményen Szijjártó Péter is ott volt, aki beszámolt arról, hogy a két ország több ügyben is megállapodott egymással, a felek többek között aláírták a megállapodást az új kőolajvezeték építéséről is. A külügyminiszter azt is kiemelte, hogy Röszke és Horgos között felállítják Európa „legmodernebb, legnagyobb, legcsillogóbb határátkelőhelyét”, ugyanis a „toldozgatás-foldozgatás” nem jelent valódi megoldást.

Alekszandar Vucsics szerb miniszterelnök a csúcstalálkozót követően sajtótájékoztatón elmondta, hogy nem hajlandó tárgyalni Albin Kurti koszovói kormányfővel mindaddig, amíg nem engedik szabadon az elfogott szerbeket. Orbán Viktor viszont arra kérte a szerb miniszterelnököt, hogy Szerbia engedje szabadon a három koszovói rendőrt, mert ezzel előmozdíthatnák Szerbia előrehaladását az európai integráció útján.

Orbán Viktornak azonban túl sok ideje nem volt Palicson maradni, a miniszterelnöknek ugyanis újabb jelenése volt este, ezúttal már Budapesten. A Facebook-oldalán meg is osztotta, hogy Palicsról egyenesen a Puskás Arénába sietett, ahol Magyarország Litvániát fogadja az Európa-bajnokság selejtezőjében.

A bejegyzéséhez csak annyit fűzött hozzá:

Hajrá, magyarok!

Rovatok