Index Vakbarát Hírportál

Alekszandar Vucsics nem tárgyal a koszovói kormányfővel, Orbán Viktor békíteni próbál

2023. június 20., kedd 18:35

Alekszandar Vucsics szerb elnök nem vesz részt azon a brüsszeli találkozón, amelyre Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hívta meg őt és Albin Kurti koszovói miniszterelnököt.

Alekszandar Vucsics kedden Palicson, a Magyar–Szerb Stratégiai Együttműködési Tanács megalakítását követő sajtótájékoztatón elmondta: nem hajlandó tárgyalni a koszovói kormányfővel mindaddig, amíg nem engedik szabadon az elfogott szerbeket. Hozzátette: nincs miről tárgyalnia a koszovói miniszterelnökkel, Albin Kurti ugyanis soha sem mutatott szándékot a párbeszédre, mindig csak a saját „monológjait” ismételgette.

Orbán Viktor miniszterelnök azonban a sajtótájékoztatón arra kérte Alekszandar Vucsicsot, hogy Szerbia engedje szabadon a három koszovói rendőrt, ez ugyanis akár előmozdíthatná Szerbia előrehaladását az európai integráció útján. A szerb elnök azt válaszolta, megfontolja a kérést, a koszovói rendőrök ügye azonban a szerbiai igazságügyi szervek hatáskörébe tartozik – számolt be az MTI.

Orbán Viktor erről a Twitterre is posztolt:

Az utóbbi hónapokban kiéleződött a feszültség

A Szerbia és Koszovó közötti feszültség az utóbbi hónapokban kiéleződött. Koszovóban május végén zavargások törtek ki, amikor a helyi szerbek által bojkottált áprilisi helyhatósági választások után a többségében szerbek lakta térségben az ott leadott albán szavazatok alapján, mindössze 3,5 százalékos részvételi arány mellett megválasztott albán polgármesterek el akarták foglalni hivatali posztjukat.

A helyi szerbek koszovói rendőrökre és a NATO főparancsnoksága alatt álló békefenntartó haderő, a KFOR katonáira támadtak. A koszovói rendőrség később elfogott egy szerb férfit, akit a támadások legfőbb szervezőjének tart, majd további személyeket is letartóztattak.

Ezzel párhuzamosan múlt szerdán három koszovói rendőrt fogtak el a szerb hatóságok Közép-Szerbiában. A szerb ügyészség fegyverek és robbanószerek illetéktelen előállításával, birtoklásával, hordozásával és kereskedelmével vádolja őket, és nyomozást rendelt el az ügyben. Pristina szerint azonban a koszovói rendőröket nem szerb, hanem koszovói területen fogták el, és gyakorlatilag „elrabolták” őket.

A kialakult feszültségek miatt Josep Borrell Brüsszelbe hívta Alekszandar Vucsicsot és Albin Kurtit. A szerb elnök azonban kedden újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, mindaddig nem megy Brüsszelbe, amíg a koszovóiak nem engedik szabadon az elfogott szerbeket.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is a saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok által lakott területet. A két fél között 2013-ban kezdődött meg a kapcsolatok normalizálását célzó párbeszéd, jelentős előrelépés azonban máig nem történt.

Rovatok