Index Vakbarát Hírportál

Marco Rossi: Úgy tűnik, én vagyok a legnagyobb idióta Magyarországon

2023. június 20., kedd 23:34

Előtört a magyar szövetségi kapitányban élő José Mourinho: Marco Rossi a litvánok elleni 2–0-s győzelmet követően a kezdőbe jelölt meglepetésember, Varga Barnabás góljának apropóján a kerethirdetéseket követő felzúdulásokról elmélkedett. Mindezek mellett persze a győzelmet is értékelte, ahogy arra is kitért, mennyit érhet még a mieink számára, hogy Bulgária pontot tudott csenni Szerbiától. A litván szövetségi kapitány, Edgaras Jankauskas arról beszélt, ellenfélként is tetszetős volt számára a mieink játéka, és nem tudná megmondani, Magyarország vagy Szerbia válogatottja az erősebb csapat. 

„Nincs mindig igazam, de néha mégis, szóval a podgoricai meccs után azt kértem, hogy lőjünk bátran kapura. Ha nem próbálod meg, nehéz gólt szerezni, különösen egy ennyire mélyen védekező csapat ellen. Volt jó néhány próbálkozásunk, még ha nem is mind szerencsés véget ért, gondolok itt Dominik óriási kapufájára – fogalmazott Marco Rossi a 2–0-s sikert követő sajtótájékoztatóján, arra utalva, hogy szombaton, Montenegróban épp a lövéseket hiányolta csapatától. – Podgoricában a lövések mellett még a ritmusváltások, a sebesség is hiányzott. Most ez is rendben volt. Persze ehhez kockázatot is kellett vállalnunk, de megérte, mert enélkül aligha nyerünk ma 2–0-ra. Az apró részleteken viszont még mindig van mint csiszolnunk.”

Rossi a Bulgária–Szerbia- (1–1) összecsapás végeredményére is kitért, szerinte a meccs ékes bizonyítéka annak, mennyire szoros, küzdelmes eddig ez a selejtezősorozat, és annak is, egyetlen csapat sem mehet biztosra a másik ellen a G jelű ötösben.

„Reméljük, ez még nagyon sokáig így lesz – reagált arra az újságírói felvetésre, megint bejött egy nem várt személycseréje, az, hogy Varga Barnabást nevezte a kezdőbe Ádám Martin helyén, aki ezt rögvest góllal hálálta meg. – Minden kerethirdetés után, ha feltévedek véletlenül a közösségi oldalakra, úgy tűnik, én vagyok a legnagyobb idióta Magyarországon. Mindenki bírál, üzeneteket kapok Messengeren, hogy ez vagy az miért játszik. Aztán, ha bejön egy meglepetésember, akkor jön az üzenet, hogy szerencsénk volt. Egyszer lehet szerencsénk, kétszer lehet, de ha ez többször megtörténik, lehet, még egyszer aláhúzom, csak lehet, hogy a stábbal együtt picit jobban értünk a labdarúgáshoz, mint a hentes, vagy a youtuber. Nincs igazam? Bolond lennék?”

Néhány pillanattal később aztán közbeszúrta, az iménti megjegyzése kissé hasonlóra sikerült, mint a portugál sztáredző, José Mourinhóéi szoktak lenni. Reméli, senki nem veszi magára.

Ezt követően arról beszélt, kifejezetten feszülten élte meg a mérkőzést. Nem szokott a játékvezetéssel foglalkozni, de úgy érzi, az első félidőben minden vitatható szituációban ellenünk fújtak. „Nem tudom, lehet a kispadról elfogult véleményem volt, de majd önök is írják le, hogyan látták, érdekel a véleményük. Montenegróban sem bíróztam, pedig úgy éreztem, a 85. percben a Kerkez Milos ellen elkövetett fault után emberelőnybe kellett volna kerülnünk. Lehet, semmit nem változtatott volna a meccsen, de lehet, ért volna valamit az emberelőny a hajrában…” – bosszankodott egy kicsit az olasz tréner.

„Röviden szólva, a jobbik csapat győzedelmeskedett – értékelte a mérkőzést Edgaras Jankauskas litván szövetségi kapitány. – Nagyon erősen kezdtek a magyarok, nekünk jöttek, akkora nyomás alá helyeztek, amihez nem vagyunk hozzászokva. A második félidőben jobban kezeltük a szituációt, ez adott némi reményt arra, hogy elkerülhetjük a vereséget, de végül nem volt reális esélyünk erre. A végére kijött a minőségi különbség: Magyarországnak olyan válogatottja van, amely a világ legjobbjaira nézve is veszélyes tud lenni. De nem vagyok csalódott, mert láttam olyan megoldásokat a mieinktől, amelyekre építhetünk, ez a ma este is egy olyan tapasztalat, ami segíthet nekünk később versenyképesebbé válni.”

Később kifejtette, olyan játékot látott a magyar válogatottól, ami ellenfélként is elnyerte a tetszését, és amivel szemben egyelőre úgy érzi, fegyvertelen a litván tizenegy.

Jelentett némi meglepetést, hogy három helyen változtatott Marco Rossi, de ez összességében nem volt jelentős. Az első perctől komoly nehézségeket okoztak nekünk, nem a váratlan összeállítás, hanem az az óriási nyomás jelentett problémát, ami ránk nehezedett. Ellenfélként is kijelenthetem, élvezetes volt a magyarok játékát figyelni. Kiváló játékosokkal küzdöttünk ma, egy jó színvonalú találkozón, ami után nincs okunk szomorúnak lenni.

Újságírói kérdésre beszélt arról is, most, hogy a csoport két favoritjával, Szerbiával és Magyarországgal is megmérkőztek, melyik ellenfelet tartja esélyesebbnek a G jelű ötös megnyerésére.

„Ez egy nagyon nehéz kérdés. Valószínű, a szerb válogatottban van több európai szinten elismert sztárjátékos, olyanok, akik Angliában vagy Olaszországban pallérozódnak. Ennek ellenére nem merném állítani, hogy bármiben jobb, mint a magyar csapat. Sőt! Biztos vagyok benne, hogy nagyon érdekes, izgalmas mérkőzést játszanak majd a következő körben egymás ellen! – fogalmazott a litván kapitány.

A főnök azt csinál, amit akar

Szoboszlai Dominik a mixzónában elmondta, örül, hogy két meccsen négy ponttal zárt a válogatott, de nem lett volna boldog, ha csak egy jön össze.

Az első meccsből sokat kellett tanulnunk, Montenegróban nem voltunk önmagunk. Van ilyen, nem tudjuk mindig a legjobbat nyújtani, de próbáljuk. Nem mindig jön össze, ma sikerült. Szerintem mindenki élvezte a játékot, küzdöttünk, segítettük a másikat, ott voltunk egymásnak. Ha valaki hibázott, nem lecsesztük vagy valami, mert volt már ilyen is, ezekből is tanulunk. Gratulálok Barninak, mert sokat dolgozott azért, hogy idekerüljön, és így kezdjen 

– taglalta a csapatkapitány.

Szoboszlai hozzátette: nem szeretne a jövőbe tekinteni, mindig meccsről meccsre játszik, és próbálja ezt a hozzáállást a többieknek is tanítani. Szerinte vannak olyan mérkőzések, ahol nem a győzelemre kell törekedni, hanem arra, hogy ne veszítsen az ember. A montenegrói például ilyen volt.

Örültem volna, ha gól, mert egy kapufa annyit ér, mintha fölé rúgtam volna öt méterrel. Túl közel voltam, lehet, hátrébb kellett volna vinnem néhány méterrel

– értékelte nevetve a második félidei szabadrúgását.

Van ilyen meccs, nem szabad foglalkozni a bírókkal. A főnök [Marco Rossi] azt csinál, amit akar, ha sárgát, ha pirosat kap, az az ő dolga. De ő is tudja, hogy egy másik meccsen ez nem sárga lap, sem az enyém, sem az övé. Nem foglalkozunk mással, csak saját magunkkal. Az a lényeg, hogy hozzuk a kötelezőt, a kicsit nehezebb mérkőzéseket próbáljuk nyerni. Senkivel sem egyszerű játszani, az itthoni meccsek sem olyan egyszerűek, mint amilyennek ma kívülről tűnhetett

– zárta mondandóját Szoboszlai.

Dibusz Dénes, a válogatott kapusa úgy látja, Montenegróban nem próbálkoztak elég lövéssel és beadással, lassabb volt a játék, nem voltak olyan határozottak, mint ma.

Nagyon jó, hogy az elmúlt négy meccsen nem kaptunk gólt. Ez az eredményesség alapja! Ha egy csapat nem kap gólt, akkor olyan nagyon nagy baj nem lehet. Én a kapuban elég frusztrált voltam ma, amikor sorra maradtak ki a lehetőségek, aztán szerencsére Barni betalált. A második félidőben volt azért néhány meleg helyzet, főleg amikor egymás után rúgták a szögleteket, a kavarodásból bármikor születhet egy szerencsétlen gól

– foglalta össze az élményeit a Ferencváros kapusa.

Sallai Roland, aki a találkozó második találatát szerezte, elárulta, már a lövés pillanatában érezte, hogy bombagólt fog szerezni:

Hátulról láttam a labda útját, amikor ellőttem, egyből éreztem, hogy ebből nagy gól lesz.

A magyar labdarúgó-válogatott a 2–0-s sikernek is köszönhetően átvette a vezetést a csoportjában, igaz, csak minimális különbséggel, a szerbekénél eggyel jobb gólkülönbséggel. Szeptemberben épp Belgrádban, Szerbia ellen folytatódik majd a selejtezősorozat a mieink számára. Jelen állás szerint egy olyan mérkőzéssel, amelyen nem lehetnek jelen a hazai szurkolók…

LABDARÚGÁS
EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
G CSOPORT, 4. FORDULÓ

Magyarország–Litvánia 2–0 (Varga B. 32., Sallai 83.)

Bulgária–Szerbia 1–1 (Deszpodov 47., ill. D. Lazovics 97.)

A csoport állása:
1. Magyarország 7 pont (5–0)
2. Szerbia 7 (5–1)
3. Montenegró 4
4. Bulgária 2
5. Litvánia 1

(Borítókép: Marco Rossi. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok