Index Vakbarát Hírportál

Messi új csapata volt Barca-edzőt ültetett a floridai kispadra

2023. június 29., csütörtök 12:39

Az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) érdekelt Inter Miami szakmai munkáját Gerardo „Tata” Martino irányítja a jövőben – a hírt a floridai klub honlapján jelentette be helyi idő szerint szerdán késő este.

Az Inter Miami – amelynek Lionel Messi személyében sportági sztárt sikerült megszereznie a közelmúltban, bár a hivatalos bemutatójára egyelőre még nem került sor – a Keleti főcsoport utolsó helyén szerénykedik. Az alapszakaszban 18 mérkőzésén 5 győzelem mellett 13 vereséget szenvedett, legutóbbi hét fellépésén pont nélkül maradt.

A floridai gárdát 2021 január közepétől a hónap elejéig Phil Neville irányította, majd ideiglenes megbízatással pár hétre az argentin Javier Morales vette át a csapatot. Martino esetleges érkezéséről már múlt héten beszámolhattunk, miután a szakember saját maga ismerte el, hogy tárgyalásban áll az Inter Miamival.

Martino beköszönőjében kifejtette: nagyon izgatott, hogy egy olyan nagy klubhoz csatlakozhat, mint az Inter Miami.

Tudom, hogy sok nagyszerű dolgot érhetünk el együtt, a klub ugyanis rendelkezik a szükséges infrastruktúrával ahhoz, hogy a régió meghatározójává váljon. Mindannyiunk megfeszített munkájával és elhivatottságával el is juthatunk oda.

A trénerrel együtt négyfős szakmai stáb is érkezett az Inter Miamihoz: Jorge Theiler másodedzőként, Rodolfo Paladini és Jose Manuel Alfaro erőnléti edzőként, míg Damian Silvero videós elemzőként segíti Martino munkáját.

Az Inter Miami legközelebb a szombati játéknapon lép pályára, ellenfele a Nyugati főcsoportban nyolcadik Austin FC lesz.

Jorge Mas ügyvezető tulajdonos az argentin tréner érkezése kapcsán kifejtette: Martino a legmagasabb szinten dolgozott eddigi edzői karrierje során, és hisznek abban, hogy „tapasztalata rendkívül hasznos lesz” számukra, mivel trófeákért kívánnak küzdeni.

David Beckham társtulajdonos azt emelte ki, hogy az argentin szakember a sportágban nagy tekintélynek örvend, az eredményei pedig önmagukért beszélnek.

„Bízunk benne, hogy a futballban elért eredményei és vezetőedzői tapasztalata inspirálja játékosainkat, valamint izgalommal tölti el szurkolóinkat. Nagyon várjuk, hogy a jelenléte és a munkája milyen hatással lesz a pályán, illetve azon kívül.”

A játékosként egyszeres válogatott Martino inkább edzőként alkotott maradandót a futballban. A tréner 2013-ban hagyta el Dél-Amerikát a Barcelona kedvéért, de kétéves szerződésének csak a felét töltötte ki a katalánoknál, ahol egy átmeneti időszakban ülhetett a kispadon. Josep Guardiola 2012-ben 14 trófeával távozott, míg a 2014-ben érkezett Luis Enrique 9 trófeával végzett a katalánoknál edzőként.

Köztük Francesc „Tito” Vilanovának és Martinónak egy-egy év alatt egy-egy trófea jutott: előbbinek egy bajnoki cím, utóbbinak a spanyol Szuperkupa.

Martino 2014 nyarán nem maradt sokáig állás nélkül, két évig vezette az argentin válogatottat, majd belekóstolt az MLS-be, ahol 2018-ban bajnoki címhez segítette az Atlanta United együttesét. Az edző legutóbb a mexikói válogatott kispadján ült, a csapatot közel négy évig vezette, és katari vb-búcsút követően távozott.

Martino négyszer nyerte meg a paraguayi bajnokságot (háromszor a Libertaddal, egyszer a Cerro Portenóval), a Barcelonához argentin bajnokként (Newell’s Old Boys) érkezett. Szövetségi kapitányként Paraguay együttesével 2011-ben, Argentínával 2015-ben és 2016-ban volt döntős a Copa Américán, Mexikóval 2019-ben megnyerte az Arany Kupát, a térségi kontinensbajnokságot.

(Borítókép: Lionel Messi és Gerardo Martino 2014. január 8-án. Fotó: David Ramos / Getty Images)

Rovatok