Hans-Dieter Flick a valódi felelős vagy csak egy jó bűnbak? – lényegében így foglalhatjuk össze a futballjuk legújabb válságáról kirobbant német vitát. Tény, a Bayern Münchennel bő másfél év alatt mindent megnyert tréner a Nationalelf élén jelentősen alulteljesíti az elvárásokat. A Flick-korszakot eleinte túlzott Bayern-függőséggel, a világbajnokság óta teljes identitásvesztéssel, túltolt kísérletező kedvvel vádolják. Eközben a Német Futballszövetségnél sorra cserélődnek a kulcspozíciót elfoglaló személyek – ebből pedig arra következtetni, hogy mindössze egy évvel az általuk rendezendő Európa-bajnokság előtt a hátországban is gondok lehetnek.
A saját utamat fogom járni, kompromisszumok nélkül!
Határozott, karakán kijelentés volt ez. Pontosan az, amit az útkeresés közben teljesen elvesző német futball rajongói hallani akartak Joachim Löw csúfosra sikerült búcsúja után a szakember utódjától, Hans-Dieter Flicktől.
A Bayern Münchennel 2020-ban triplázó, a német szövetség (DFB) és a futballválogatott (Nationalelf) működését korábbról már kiválóan ismerő, 2006-tól a 2014-es világbajnoki győzelemig Löwöt másodedzőként segítő, majd három éven át a DFB sportigazgatójaként dolgozó szakember tökéletes örökösnek is tűnt.
A bajoroknál anno pillanatok alatt rendet tett, miután megörökölte Niko Kovac helyét. A müncheni csapat játékában annak intenzitásán és precizitásán egyaránt óriási javulást lehetett megfigyelni, mindössze néhány nappal azt követően, hogy az addigi pályaedző átvette az irányítást. Játékuk megannyi elemzés és oktatóanyag alapját szolgáltatta, miközben 36 tétmérkőzésen 94 százalékos győzelmi mutatóval párosult. A történet végét mindenki ismeri, a Bayern ellenállhatatlan támadójátékkal, a presszing és a gegenpresszing sokak által vitathatatlannak titulált diadalaként bajnoki címet, Német Kupát és Bajnokok Ligáját is nyert a koronavírus-járvány kitörése miatt félbeszakított szezonban. A menetelés során a többi között8–2-re ütötték ki az FC Barcelonát.
2020 nyarán úgy tűnt, a bajorok hosszas keresgélés után megtalálták azt az edzőt, aki tökéletesen passzol a klub identitásához, ismeri annak filozófiáját, és taktikailag is kellően felkészült ahhoz, hogy a Bayern-gént a modern idők kihívásaihoz igazítva domináns futballt tudjon játszatni sajátjaival a nemzetközi kupaporondon is. Csakhogy a csodálatos beugrást nem követte egy újabb, hasonlóan ellenállhatatlannak tűnő szezon. A bajnokságban az eredmények még csak-csak jöttek, a Német Kupában azonban már a második fordulóban elvérzett a címvédő, majd a sérült Robert Lewandowski hiányában – az előző évi BL-döntő visszavágójaként is emlegetett párharcban – a Paris Saint-Germain elleni negyeddöntőt is elbukta a német rekordbajnok.
Flick eközben ráadásul csúnyán összeveszett a sportigazgatóval, az azóta már szintén megbukott Hasan Salihamidziccsal, aminek eredményeként még az idény vége előtt bejelentették, nyáron, kevesebb mint két évvel a kinevezése után, búcsút int a Bayern kispadjának. A müncheni mellett az országos közvélemény is Flick pártját fogta, akit a bajorok után több sztárcsapattal is összeboronált a sajtó, ám végül a pletykáknak hamar elejét vette a DFB: a részben német rendezésű Európa-bajnokság előtt bejelentve, hogy ő lép a másfél évtized után leköszönő Löw nyomdokaiba.
A világbajnoki selejtezőkben hétből hét meccset nyert a Nationalelf Flickkel. Az első döntetlenjét tétmeccsen az olaszok elleni Nemzetek Ligája-találkozón kellett elkönyvelnie, ekkor már tíz hónapja ült a kispadon. Az első év alapján tehát úgy tűnt, a németeknek minden okuk megvan az önbizalomra. A Löw-éra utolsó etapját meghatározó elkeseredett útkeresést – az Európa-bajnokságon négy meccsen három teljesen eltérő formáció, kilences nélküli, de szárnyvédős játék, majd négyvédős rendszer, Joshua Kimmichkel karmesteri pozícióban – egy határozott, a Bayernnél is látott magas intenzitású támadójáték válthatja fel.
Aztán jött a mieink elleni lipcsei vereség múlt év szeptemberében, és a németek addigi optimista hangulata – alig két hónappal a katari világbajnokság rajtja előtt – egyszersmind elpárolgott. Az NL-szereplés utolsó fordulójában egy Anglia elleni 3–3-as döntetlennel ugyan megőrizték az A-divíziós besorolásukat, visszafordíthatatlanul megrepedezett a Flick által megteremteni próbált sebezhetetlenségükről szóló kép.
A német szakírók egy része már ekkor kongatni kezdte a vészharangot, szerintük a szövetségi kapitány regnálása első válságát máris képtelen volt kezelni, túl nagy szerepet szánt a Bayern formán kívül futballozó játékosainak, miközben a hirtelen jött sikerek közepette nem vitte végig a Löw leköszönése után szükségszerűnek tartott generációváltást.
Ezt fejelte meg a csapat újabb korai vb-búcsúja: hiába a Costa Rica elleni, gólokban gazdag siker és a Spanyolországgal szemben elért taktikus döntetlen, a csoportkör nyitófordulójában óriási meglepetésre elbukott Japán elleni meccs (1–2) a végelszámolásnál a Nationalelf továbbjutásába került. Össze is ült a válságstáb a frankfurti főhadiszálláson, majd néhány nappal a hazatérés után megszületett a döntés: Flick folytathatja. Az eredeti tervek szerint marad érvényben a 2024-es Eb-ig szóló kontraktusa. A DFB bizottsága ugyanis úgy ítélte meg: pusztán a balszerencsének volt köszönhető a csoportkör végi kiesés, a játékkal és az elmúlt egy év szakmai munkájával nem volt komoly gond.
Akár így, akár úgy, fél évvel a katari vb után ismét össztűz alatt áll a kapitány – és a számára bizalmat szavazó DFB is. Az első időszak 7/7-es mérlegét mára 25 éve nem látott negatív sorozat váltotta fel: a német együttes a legutóbbi tizenhat meccséből mindössze négyet tudott megnyerni, ami akkor is pocsék mutató, ha történetesen ezek többsége nem tétmeccs, rendezőként ugyanis nem kell selejteznie az Eb-re.
A kritikák éle azonban egészen más, mint a vb előttieké volt. Ezúttal a túlzott Bayern-függőség helyett a túltolt kísérletező kedv miatt támadják a szakembert. Az Ukrajna elleni 3–3-as döntetlen, majd a Lengyelország elleni 1–0-s és a Kolumbiával szembeni 2–0-s vereség után a Bild címlapján szólította fel Flicket a távozásra. A piacvezető német sportlap, a Kicker kevésbé volt karakán, de így is teljesen kilátástalannak nevezte válogatottjuk játékát, a kolumbiaiaktól kapott vereséget több mint megérdemeltnek titulálva a meccsről megjelent elemzésben.
A szakírók szerint a játékosok testbeszéde mindhárom felkészülési meccsen bizonytalanságról és értetlenségről tanúskodott. Mindez pedig a Kicker tudósítói szerint nem véletlen: Flick mindenkit, jó eséllyel még a játékosait is meglepve, ismét háromvédős felállást erőltetett, center nélkül. A németek szerint olyan nyilvánvaló hibákat követett el, mint a Manchester Cityvel triplázó Ilkay Gündogan balszélsőként való szerepeltetése vagy a Borussia Dortmundban az utóbbi időben középpályásként remeklő Emre Can középhátvédként történt bevetése.
A vereség után ráadásul több játékos is – finoman szólva is szokatlan módon – nyilvánosan kritizálta a meccstervet. „Ki akartunk próbálni valamit, de láthatóan nem működött. Ha rajtam múlna, többé biztos nem állnák fel három védővel. Négyvédős rendszerben sokkal jobb meccsteljesítményt szoktunk nyújtani" – kesergett Can. Az Interben többnyire szárnyvédőt játszó Robin Gosens közvetlenül az ék mögött, támadó középpályásként kapott szerepet, amire úgy reagált, hogy „nagyon újszerű volt” számára a Flicktől kapott feladatköre. Leon Goretzka pedig mindent egybevetve „drámainak” nevezte a csapat állapotát.
Matthias Dersch, a Kicker tudósítója szerint érthetetlen, miért nem bíznak a válogatottnál jobban abban az Gündoganban, aki épp most cserélte le a BL-győztes Manchester City szerelését a Barcelonáéra.
Ha szükségünk lett volna pluszbizonyítékra arra, hogy Flick inkább látná a pályaudvaron, mint főszerepben a Manchester Cityvel triplázó karmestert, elég megfigyelni, mi történt vele Gelsenkirchenben. A neki jutó 79 perc alatt három pozíciót is el kellett foglaljon: előbb a bal oldalon kezdett háromnegyedes támadóként, aztán rövid ideig tízest játszhatott, majd bekerült dupla hatosnak. Amikor a jelenleg messze legsikeresebb német középpályás kérdőn néz a kispad irányába, hogy megtudja, most épp mit kéne csináljon, az mindennél jobban jelzi, mennyire hiányzik a csapatból a tisztánlátás. Hiányzik bárminemű automatizmus és a védekezésben biztonságot adó szervezettség, a dolgok ad hoc történnek a pályán, és az esetleges siker az egyéni villanásokon múlik csupán
– írja elemzésében Dersch, aki Flick szemére veti azt is, miért ült több mint 60 percen át a kispadon a Bundesliga társgólkirály Niclas Füllkrug, aki a német labdarúgás jelenének egyetlen „valamirevaló kilencese”.
Az elmúlt egy év eredménytelenségét látva a The Athletic németfutball-szakírója, Raphael Honigstein és a Kicker főmunkatársa, Oliver Hartman is feltette a napokban azt a kérdést: lehet, hogy a Bayern Münchennel elért tripla mindössze egy szerencsés kiugrás volt egy egyébként igencsak középszerű edzői karrierben?
Honigstein úgy látja, a német válogatott teljesen karakterét vesztette, ezért azonban aligha lehet egy személyben Flicket kárhoztatni. A Katarban túlságosan is átpolitizálódott öltöző, a jó szándékból indított, ám végül a németekre égett szájeltakarós akció, a csapat körül tapasztalt dekoncentráltság legalább annyira volt a szövetség vezetőinek felelőssége. Nem véletlen, hogy a kudarc után Oliver Bierhoff sportigazgatói munkáját – papíron közös megegyezéssel – megköszönték. A The Athletic szerzője érdekes mellékzöngeként jegyzi meg a DFB közelmúltbeli, a hetekben napvilágra került bakiját, amely szerint bár 40 meccsről szóló promóteri szerződést kötöttek az Európai Labdarúgó-szövetséggel, sikerült ez idő alatt 42 találkozót lejátszaniuk, egy adminisztrációs hiba miatt. A bevételkülönbséget még csak-csak lenyelhetné a német szövetség, csak hát komoly könyvelési problémák is felmerülnek az ügy nyomán…
Nem ez a DFB legsúlyosabb gondja, mégis jól jelképezi a német futball hátországának szétesését. Egy újabb baki az elmúlt évek hibáinak sorában. És ki tudja, Flick kinevezése is felkerül-e hamarosan ugyanerre a listára?
– teszi fel a nem is annyira költői kérdést Honigstein.
A 62-szeres válogatott, Dietmar Hamann szerint már most tény, hogy rosszul választották ki Löw utódját, amikor Flick mellett tették le voksukat a szövetség vezetői. „Roberto Di Matteóhoz hasonlítanám, aki 2012-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját a Chelsea-vel, de sem előtte, sem utána nem volt különösebb edzői sikere. A Bayernnél sokkal kisebb volt a nyomás rajta, mint most a válogatottnál, ráadásul a Covid-korszakban a stadionokban nem voltak nézők, a BL-t pedig egész más lebonyolítás mellett fejezték be” – reagált a felvetésre, amely szerint Flick problémája szövetségi kapitányként esetleg az lenne, hogy nem tud napi szinten személyes kapcsolatot ápolni a játékosokkal, nem úgy, ahogy azt a Bayern vezetőedzőjeként sokak szerint remekül tette.
Hamann úgy véli, a júniusi teljesítmény és a játékosok taktikáról szóló nyilvános kritikája elég bizonyíték ahhoz, hogy kijelenthető legyen, Flick kevesebb mint két év alatt elvesztette a nemzeti csapat öltözőjét.
A futballisták hiába kedvelik az egyéniségét, ha a munkamódszereiben már nem hisznek.
Azonban a DFB sportigazgatói székébe januárban kinevezett Rudi Völler szerint erről szó sincs. Ő éles pálfordulással inkább a játékosok személyében találta meg a 2023-as esztendő gyengébb teljesítményének okait. Mindez már csak amiatt is érdekes – ahogyan a Kicker is megjegyzi –, mert januárban még arról beszélt, a Nationalelf kerete semmivel sem gyengébb, mint a világbajnok Argentínáé, pusztán annyi történt Katarban, hogy sokkal, de sokkal szerencsétlenebbek voltak, mint az aranyérmes Lionel Messiék.
Ehhez képest jött a gelsenkircheni meccs utáni „kirohanása”, amely szerint:
a most látott teljesítmény egyértelműen minőség kérdése, Hansi jelen körülmények között aligha lehet bűnbak, inkább csak egy balszerencsés flótás, hogy ezeket a játékosokat kell játszatnia. Néhányukról az elmúlt két hétben egyértelműen kiderült, minden igyekezetük ellenére is elérték a határaikat, ez a szint pedig túl magas a számukra. Meg kell néznünk, a jövőben kiket hívunk be közülük, és kiket nem.
Tény, a júniusi meccsekről több korábbi alapember, így a müncheni különítményből például a lábtörése után az idényhajrában még csak különedzéseket végző Manuel Neuer, valamint a pluszpihenőt kapó Thomas Müller és Serge Gnabry, a Dortmundban az évad nagy részében meggyőző teljesítményt nyújtó Nicklas Süle és a lipcsei csatár, Timo Werner is hiányzott.
Ugyan Völler szerint kizárt, hogy Németország másik szövetségi kapitánnyal vágjon neki a jövő évi Európa-bajnokságnak, Bernd Neuendorf, a szövetség elnöke már kevésbé volt határozott, amikor az újságírók Flick jövőjéről faggatták. A politikusból és újságíróból lett sportvezető, aki tavaly márciusban vette át a DFB irányítását, csupán annyit mert kijelenteni: szeptemberben biztosan az exbayernes ül majd a kispadon.
Hansi Flick a kritikák és a kudarcok kereszttüzében is igyekszik magabiztos lenni, az elbukott felkészülési mérkőzések után azonnal megígérte, vége a kísérletezésnek, ősszel már azt a csapatot tervezi pályára küldeni, amelynek magjával az Európa-bajnokságon is számol.
Ez a tizenkét-tizennégy fő jelenti majd a csapat gerincét a tornán is. Remélhetőleg mindez megadja majd azt a plusznyugalmat és önbizalmat, amire szükségünk van a jelenleginél jobb eredmények eléréséhez. Maradéktalanul hiszem, hogy szerencsés vagyok: a válogatottnál a világ legjobbjai közé tartozó játékosokkal dolgozhatok, a csapat stílusa pedig minden szempontból passzol az edzői felfogásomhoz
– mondta a történtek után a német labdarúgás elmúlt harminc évének második (az első Erich Ribbeck, 1998 és 2000 közti 10–6–8-as eredménysorával) legrosszabb győzelmi arányával álló szövetségi kapitány.
Vajon a szükséges önbizalom, naivitás, esetleg a megengedhetetlen gőg beszélt a trénerből? – írta a sajtótájékoztató után kétkedően a Bild, míg a Kicker múlt heti vezércikke egyetlen kérdést tett fel:
Van-e bármi okunk még hinni Flicknek?
Egyelőre azonban nem látni, ki válthatná egyáltalán az 58 esztendős trénert.
Löw menesztésekor állítólag két másik jelöltje volt a DFB-nek: az egyikük Ralf Rangnick, a másik pedig az U21-es válogatott akkori szövetségi edzője, Stefan Kuntz volt. Előbbi azóta már az osztrák, utóbbi a török válogatott szövetségi kapitánya, és mivel pillanatnyilag mindkét nemzet vezeti a saját selejtezőcsoportját, aligha lóg a levegőben a leváltásuk.
Harmadik lehetséges jelöltként – egyúttal a Borussia Dortmundhoz ezer szállal kötődő DFB-alelnök, Hans-Joachim Watzke nagy álma – Jürgen Kloppot emlegetik. Csakhogy a Liverpool menedzsere sem most lesz mozdítható, kinevezése legkorábban az Európa-bajnokság után tűnik elképzelhetőnek. Annál is inkább, mert egyre több helyen suttogják, hogy ugyan a 2022–2023-as idényben látott bukdácsolást túlélte az angol klub kispadján, 2026 nyaráig szóló szerződését már nem tölti ki az Anfielden: a liverpooli vezetőktől a szép búcsúra kapott lehetőséget, nem a csapat teljes újjáépítésére. Erre utaló jel az is, hogy a „vörösök” Klopp ajánlásával kinevezett új sportigazgatóját, Jörg Schmadkét is „próbaidővel”, egyelőre nyár végéig, sikeres együttműködés esetén pedig további egy évre szóló kontraktussal szerződtették.
Hamann a többször idézett Kicker-interjúban negyedik névként bedobta Julian Nagelsmannét is, akit szerinte „a szövetség jelenlegi helyzetében több mint luxus lenne nem megkeresni”, függetlenül attól, miért köszönték meg a munkáját Münchenben.
„Sok érv nem szól Flick mellett, legjobb esetben is az az ember benyomása, azért állnak még mögötte, mert a DFB szorult helyzetében nem tud nála jobbat kinevezni a megmaradt csekély időben” – zárja publicisztikáját Hartmann.
(Borítókép: Hans-Dieter Flick 2023. március 25-én. Fotó: Alexander Hassenstein / Getty Images)