Index Vakbarát Hírportál

Dárdai Pálnál nyugodtan panaszt lehet tenni, ha bármelyik fiával kivételezne

2023. augusztus 1., kedd 11:31

Szombat este történelmet írt Dárdai Pál és három fia a német labdarúgó-másodosztályban, miután a Hertha BSC színeiben Márton, Bence és Palkó is pályára lépett édesapjuk irányításával. A találkozó után a magyar szakember elmondta: mindegyik fia keményen megdolgozott a játékpercekért.

Ugyan 1–0-s vereséget szenvedett a Hertha BSC a Düsseldorf otthonában, mindenképpen történelmi jelentőségű volt az összecsapás, mivel korábban még sohasem fordult elő, hogy egy csapatban három testvér legyen a pályán, pláne nem édesapjuk irányításával. A mérkőzést követően rákérdeztek Dárdainál az úgynevezett „családi vállalkozásra”.

„Bence keményen megdolgozott ezért. Hálás vagyok, hogy élt a lehetőséggel. Nem én hosszabbítottam meg Márton szerződését, nem én hoztam vissza Palkót, ők akartak itt játszani, pedig máshol több pénzt tudtak volna keresni” – szögezte le Dárdai. A magyar vezetőedző elmondta, a Fehérvártól érkező Palkó közel állt hozzá, hogy Düsseldorfba igazoljon, de a Hertha sportigazgatója közbeszólt, és ragaszkodott hozzá, hogy náluk folytassa.

Ebben a helyzetben csak a gyerekek sérülnek, nem én. Mondtam is a csapatnak, akár szemtől szemben, akár névtelenül, azonnal panaszt lehet tenni, ha valamelyik gyerekem bármilyen előnyt élvez

– tette hozzá Dárdai a fussball.news idézésében. A korábbi magyar szövetségi kapitány áprilisban tért vissza a Herthához, de akkoriban már a csapat tagja volt Márton és Bence, Palkó pedig nyáron igazolt vissza Berlinbe.

Dárdai ugyan nem tudta kivívni a bennmaradást, szerződését meghosszabbította a vezetőség, így a másodosztályban is irányítása alatt szerepel a csapat.

Rovatok