Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter közölte: konzuli segítséget nyújtanak a Fradi- és Kecskemét-szurkolóknak

2023. augusztus 3., csütörtök 13:29

A Fradi Dublinban, a Kecskeméti TE pedig Rigában játszik csütörtökön mérkőzést az Európa-konferencialiga második selejtezőkörében; mindkét helyszínen konzulok segítik a szurkolókat – tudatta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon.

Szijjártó Péter azt írta a közösségi oldalán, hogy a már megszokott módon, a konzulok csütörtökön is a helyükön vannak, és minden segítséget megadnak a két meccsre látogató magyar szurkolóknak.

„Az este 8 órakor kezdődő Shamrock Rovers–Ferencváros-mérkőzés helyszínén tartózkodó több mint 35 magyar szurkolót két konzul segíti majd, akiktől a +353 879676602-es telefonszámon tudnak segítséget kérni a helyszínen tartózkodó magyarok – fogalmazott (az egy héttel ezelőtti odavágón a Fradi nyert 4-0-ra).

„A szintén este 8-as, Riga FC – Kecskeméti TE-mérkőzésre utazó 40 magyar állampolgár a +371 27292480-as telefonszámon tud szükség esetén segítséget kérni nagykövetségi munkatársaktól” – tette hozzá (a Kecskemét az első meccsen 2-1-re győzött a lett bajnok ellen).

Rovatok