Gianluigi Buffon szerdán jelentette be hivatalosan a közösségi médiában, hogy 28 év élsportolói pályafutása után szögre akasztja cipőit – esetében kapuskesztyűit is –, és visszavonul. Az olasz hálóőr a labdarúgás történetének valaha látott egyik legjobbjaként vonul be a sportág históriás könyvébe, de azzal talán nem túlzunk, hogy hozzá fogható kapust nem láttunk korábban, és minden bizonnyal soha nem is fogunk. Pedig nem is a gólvonalra állították fiatalon, de mivel lusta volt sokat futni, egy afrikai csapat játékosa pedig nagy hatást gyakorolt rá, így kapus lett belőle. És mint kiderült: élete talán legjobb döntését hozta. A futballszurkolók számára biztosan.
„Ennyi volt, emberek! Mindent tőletek kaptam, és mindent megadtam nektek. Együtt csináltuk” – írta a 45 esztendős Buffon ahhoz a videóhoz, mellyel bejelentette: nem folytatja profi pályafutását.
Elérkezett tehát az idő, amire persze a közelmúltban már egyre konkrétabban számíthattunk, de valahogy mégsem fűlt hozzá a fogunk, hogy arról tudomást is vegyünk. Az olaszok legendás kapusa ugyanis nemcsak egyszerűen egy zseniális adottságokkal megáldott hálóőr volt, aki kivédte ellenfeleinek a szemét. Mert abból látott már sokat a futballtörténelem. Buffon maga Buffon, akit soha senkihez nem lehetett hasonlítani, és ez így is fog maradni, amíg világ a világ.
Visszavonulásával újabb csapást mértek a futballra, amelynek sajnos az utóbbi időben sokkal több hasonló eset kijutott, mint azt szeretnénk, hogy legyen. Elég csak Zlatan Ibrahimovicra gondolni, aki nyár elején jelentette be, hogy nincs tovább, most az olaszok legendás hálóőre köszönt el végérvényesen a profi futballtól.
Nagyon nehéz lenne kiemelni Buffon karrierjének legemlékezetesebb pillanatait vagy legfontosabb sikereit, mert 28 éven át tartó élsportolói pályafutása alatt szinte mindent megnyert, amit lehetett, és számtalan olyan pillanatot szerzett a sportág szerelmeseinek, amelyet soha nem felejtenek. Mi azért mégis megpróbáljuk sorra venni, hogyan és miként lett a toszkánai kisváros, Carrara szülöttje a labdarúgás egyik legmeghatározóbb karaktere és a futballtörténelem egyik legjobb kapusa.
Gianluigi Buffon, becenevén csak Gigi 1978 januárjában látta meg a napvilágot az előbb már említett toszkánai városban. Kifejezetten sportolócsaládból származott, édesapja olasz juniorbajnok volt súlylökésben, míg édesanyja is remek élsportoló volt: 16 éven keresztül tartotta a diszkoszvetés nemzeti csúcsát. Sőt, két nővére élvonalbeli röplabdázó volt, egyik nagybátyja az olasz első osztályban kosarazott, édesapja másod-unokatestvére pedig az AC Milan, az Internazionale és a Genoa kapusaként 15-ször szerepelt az olasz válogatottban. Gigi Buffon számára sem volt kérdés, hogy élsportoló lesz, bár ő inkább erőteljesen a futball felé húzott.
Érdekesség, hogy eleinte még inkább a mezőnyben szerepelt, legkedveltebb pozíciója a középpálya volt, de a széleken is megfordult. Sokáig viszont nem tartott pályafutása mezőnyjátékosként, mivel hamar rájött: túl sokat kell futni a pályán, ahhoz pedig lusta.
Így viszont adta magát a dolog: tegye próbára képességeit a gólvonalon. Ott úgysem kell sokat futni, „csak” kivédeni az érkező lövéseket. És milyen jól tette, hogy végül a kapuban kötött ki! Ekkor 12 éves volt, szóval közel sem mondhatjuk azt, hogy már kapuskesztyűvel együtt született és cseperedett volna fel.
De hol van az megírva, hogy kizárólag abból lehet jó kapus, aki mindig is annak készült? Sehol. Erre pedig Buffonnál jobb példa aligha kell.
A lustaságon túl és mellett volt azonban még valami, ami komoly motivációt jelentett Buffon számára, hogy kapus legyen. Ez pedig nem más(valaki), mint a kameruni válogatott legendás hálóőre, Thomas N’Kono.
A kis Gigi szeme 1990-ben, az Olaszországban rendezett vb-n akadt meg az afrikai csapaton, nem véletlenül: az együttes a torna nyitómérkőzésén óriási szenzációt keltve 1–0-ra legyőzte a Diego Maradonát felvonultató címvédő argentin válogatottat.
Buffon erre úgy emlékezett, hogy az a kameruni vb-csapat „mindig különleges helyet foglal el” a szívében, számára mind a 22 játékos hős volt, és örökre bevésték magukat az emlékezetébe. Mind közül a leginkább a csatár Roger Milla és Francois Omam-Biyika tűnt fel számára, de a „leglenyűgözőbb személyiségnek” a kapus Thomas N’Konót találta.
Ahogyan néztem az ő játékát, az elindított bennem valamit, és arra ösztönzött, hogy kapus legyek. Teljesen magával ragadott, ahogyan ő értelmezte a kapusjátékot, ahogy kilépett a kapuból, és amilyen kivételes reflexei is voltak a kivételes személyisége mellett.
Buffon a BBC-nek adott nyilatkozatában elmondta: szeretett gólt lőni, de amikor meglátta N’Konót védeni, az fordulópont volt az életében. Hozzátette: ha nem követte volna ilyen figyelemmel a kameruni csapatot a ’90-es vb-n, valószínűleg nem lett volna kapus.
Egy parmai csapattársa, a kameruni Patrick Mboma hozta őt először személyes kapcsolatba példaképével, aminek eredményeként 1999-ben Kamerunba utazott, és pályára lépett N’Kono gálameccsén.
A 176 válogatott fellépésével és 657 bajnoki mérkőzésével hazájában rekorder az elsőszülött fiát példaképe előtti tiszteletét kifejezve Louis Thomasnak keresztelte el.
„Úgy gondolom, hogy az életemnek és a karrieremnek egyaránt kulcsfigurája volt” – mondta erről Buffon.
Buffonra tizenhatodik születésnapja után figyelt fel az AC Parma egyik játékosmegfigyelője, és invitálta meg a sonka és kolostor városába, hogy pallérozódjon tovább a klub akadémiáján. Ekkor valószínűleg senki – még Buffon maga sem – gondolta, hogy alig telik el egy év, már a felnőttcsapat kapuját védi az olasz élvonalban. Pedig így történt.
Külön érdekesség ugye, hogy a kapusok közel sem azok a korán érő játékosok. Persze nem kizárt, mégis nagyon kevés példa mutatkozik rá a futballtörténelemben, hogy a 20. születésnapja előtt egy kapus ilyen komoly színvonalon kapjon lehetőséget. De ez is csak Buffon zsenijét támasztja alá. Nem egészen 18 évesen már a Parma kapujában találta magát, és az AC Milan elleni mérkőzésen eljött a bemutatkozása a felnőttek között. És ha már ott járt, gyorsan le is tette névjegyét: kapott gól nélkül abszolválta a 90 percet, pedig olyan játékosok lövéseit kellett védenie, mint az egyaránt aranylabdás George Weah és Roberto Baggio.
Egészen az ezredfordulóig erősítette a Parma csapatát, 168 mérkőzésen 66 alkalommal maradt érintetlen a kapuja, majd 2001-ben bejelentkezett érte a Juventus, méghozzá nem is akármilyen ajánlattal. A mai futballvilágban már, mondhatni, megszokott, hogy röpködnek az 50-60 millió eurós vételárak egyes játékosokért, de 23 évvel ezelőtt korántsem volt jellemző, hogy ennyit fizessenek egy játékosért. Főleg egy kapusért. De a Juventus mindenképpen le akarta igazolni Buffont, így akkoriban világrekordot jelentő 52 millió euróért cserébe vásárolták meg játékjogát a Parmától, és vált a „zebrák” kapusává. Ha létezik jó befektetés a labdarúgás világában, akkor ez az üzlet egészen biztos oda tartozik. Ott is a valahol a jó üzletek elejére kívánkozik.
Mert ami ezután következett, az, ahogyan mondani szokták: már a nagybetűs történelem.
Eközben már természetesen réges-régen bemutatkozhatott az olasz felnőttválogatottban, debütálása 1997 októberében jött el egy Oroszország elleni, döntetlenre végződő mérkőzésen, majd következett Juventus-beli első mérkőzése, amely egy Chievo elleni összecsapás volt. Buffon torinói pályafutása nem indult zökkenőmentesen... A kapus az első percekben kiejtette kezéből a labdát, amiből a Chievo gólt szerzett, de utána rendíthetetlenül szállította a stabil teljesítményt és bravúrokat, majd a szezon végén bajnoki címet ünnepelhetett a csapattal.
Természetesen elnyerte az olasz bajnokság legjobb kapusa díját – amelyet összesen egyébként tizenkétszer érdemelt ki –, majd következhetett a 2002-es világbajnokság, ahol már egyértelműen az első számú kapusként tekintettek rá, miután kiszorította a 2000-es Európa-bajnokság olasz hősét, Francesco Toldót.
A világeseményen az olaszok a nyolcaddöntőben végül elhasaltak az erős hátszéllel futballozó társházigazda dél-koreai válogatott ellen egy utolsó percekben kapott góllal, viszont négy évvel később már nem találtak legyőzőre. A Németországban rendezett tornán az olasz válogatott csoportelsőként kvalifikálta magát az egyenes kiesés szakaszra, majd legyőzte sorrendben Ausztrália, Ukrajna, majd a házigazda Németország legjobbjait, hogy aztán egy idegőrlő tizenegyespárbajban megnyerje a finálét Franciaországgal szemben. Az örökké emlékezetes döntő után Buffon megkapta a Jasin-díjat, melyet a világbajnokság legjobb kapusának adnak, míg a torna álomcsapatában is természetesen helyet kapott.
Ekkoriban már egyértelműen a világ legjobb kapusai között emlegették, piaci értéke elérte a 35 millió eurót, ami egyedülálló volt. Nem csoda, hogy esze ágában sem volt továbbállni, és a Juventusban folytatta pályafutását. 2006-ban a világbajnoki címe mellett temérdek egyéni díjat is felhalmozott: az európai szövetségnél (UEFA) bekerült az év csapatába, míg a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet (IFFHS) a harmadik alkalommal választotta a világ legjobb hálóőrének, és természetesen az olasz élvonalban is elnyerte ezen kitüntetést.
Kivételes tehetsége és adottságai mellett Gianluigi Buffon volt maga a megtestesült olasz úriember, aki emberek milliói számára szolgált példaként. Sőt, személyisége is rendkívüli volt, mivel nem csak a pályán nyújtott teljesítményével nyűgözte le a sporttársadalmat. Olyan vezéregyéniség lakozott benne, melyhez foghatót talán még nem is láttunk sportolótól, úgy biztatta és hajtotta csapattársait még a legnehezebb helyzetekben is, ami igazán kivételes alakjává tette a futballnak. Akinek képességeit és érdemeit nemcsak a semleges, hanem az ellenoldalon lévő drukkerek is feltétel nélkül ismerték el.
De amilyen komoly vezér volt a pályán, legalább akkora mókamester is, ha éppen nem a futballé volt a főszerep. Nem csoda, mivel családnevének jelentése bohóc. Ő maga többször nyilatkozott úgy, hogy néha egy kicsit bohócnak is érzi magát, de ez hozzátartozik az élethez. Az övéhez mindenképpen.
Úgy érzem, kicsit bohóc is vagyok. Bohóc, aki szórakoztat másokat
– mesélt egyszer jelleméről röviden Buffon. Erre meg számtalan alkalommal rászolgált, egy mindig mosolygós, fiatalabb csapattársai számára mentorként, majdhogynem apaként jelen lévő úriember, akinek vérében volt a futball. Az alábbi videón éppen kő-papír-ollóban vágja kenterbe fiatalabb csapattársait.
Az olaszok egyébként is híresek eleganciájukról, tetőtől talpig sármos úriemberjellemükről, de Buffon még ebből a közegből is kiemelkedett. Mert pályafutása alatt fogalommá vált a sporttörténelemben.
A világbajnoki címe után ott folytatta, ahol abbahagyta. Tovább halmozta az egyéni és csapatsikereket a Juventusszal, összesen 10 alkalommal nyert bajnoki címet a torinóiakkal, az európai porondon viszont sosem ért fel a csúcsra.
Talán ez az egyetlen hiányzó puzzle-darab a pályafutásából, hogy Bajnokok Ligája-döntőt játszhatott ugyan a Juventus színeiben, megnyernie azonban akkor sem sikerült a legrangosabb európai kupasorozatot. Mindent megnyert – a BL-trófeán kívül.
A sors fintora, hogy ugyanígy zárta le Zlatan Ibrahimovic is karrierjét néhány héttel ezelőtt: Bajnokok Ligája-siker nélkül. Ennek ellenére egyáltalán nem mondhatjuk azt, hogy ne lenne teljes Gigi Buffon profi pályafutása, mert
minden úgy volt kerek a karrierjében, ahogyan alakult.
A Juventust 17 szezonon keresztül szűnni nem akaró szenvedéllyel és hűséggel segítette, majd 2018 májusában sajtótájékoztatót hívott össze, hogy bejelentse: hétvégén fogja utolsó alkalommal magára húzni a torinóiak mezét. Az akkor már bajnok Juventus a Hellas Veronát fogadta, Buffon pedig kapott gól nélkül, a 63. percben hagyta el a pályát, díszsorfal kíséretében. A csere több mint három percig tartott...
Ekkor mindannyian azt gondolhattuk, hogy egy korszak lezárult. És ha úgy nézzük, akkor természetesen lezárult Gianluigi Buffon torinói regnálásának első epizódja, mely alatt a világ egyik legjobb kapusává nőtte ki magát, de miután a Paris Saint-Germainben eltöltött egy szezont, 40 évesen még visszatért szeretett klubjához.
2019 és 2021 között további 17 mérkőzésen védte még a Juventus kapuját, de ekkor már nem első opcióként számítottak rá, inkább másodhegedűs-szerep jutott neki Wojciech Szczesny mögött. Majd visszatért oda, ahol minden kezdődött... A klubhoz, amely felfedezte tizenévesen, lehetőséget adott neki, és úgy gondolta: úgy lesz kerek a pályafutása, ha a Parma színeiben fejezi be profi karrierjét.
A Parma időközben, egészen pontosan 2015-ben csődbe ment, így az alacsonyabb osztályokból kellett magát visszaküzdenie, de ez sem jelentett problémát Buffon számára, örömmel húzta magára nevelőegyesülete mezét az olasz második vonalban is. Élő szerződését azonban már nem töltötte ki, abból még egy szezon volt hátra, amikor néhány nappal ezelőtt Buffon úgy gondolta, hogy mégis elég volt ennyi.
abszolút érthető és elfogadható 45 évesen meghozni egy ilyen döntést.
Rendkívül nehéz lenne minden elismerését, trófeáját sorra venni, így próbáljuk csak meg, úgymond, a legfontosabbak felsorolni.
Tízszeres olasz bajnok, hatszoros Olasz Kupa-, hétszeres Olasz Szuperkupa-, egyszeres UEFA-kupa-győztes, világbajnok és U21-es Európa-bajnok, míg egy alkalommal az UEFA Év Játékosa díjat is elnyerte. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy egy szezon alatt, amelyet Párizsban töltött, megnyerte a francia bajnokságot és a szuperkupát.
De ezen elismerések aligha írják le, mekkora karaktere, és kimondhatjuk, legendája lett sportágának az olasz kapus, akihez foghatót nem találunk a sporttörténelemben, és nem is fogunk találni. Szokták mondani – közhellyel felérően –, hogy ne sírj, mert véget ért, inkább mosolyogj, hogy megtörtént. A futball szerelmesei pedig csak egyetlen dolgot mondhatnak a mindenki által szeretett olasz sármőrnek: „Grazie, Gigi!”
(Borítókép: Getty Images)