A „spanyol Messi”, a Manchester City klubépítésének egyik legfőbb pillére, David Silva visszavonult. A 37 éves karmester pályafutása elején balszélsőként, fénykorában klasszikus karmesterként nyűgözte le a szurkolókat – és gyakorta saját ellenfeleit is. Játékostársai szerint a pályán nem volt olyan szituáció, amit ne tudott volna irányítása alá vonni. A végtelenül szerény, néha már túlzottan is visszahúzódó futballistára a pályán kívül várt eddigi élete legnagyobb kihívása, ám a futball segítségével azt is átvészelte...
Nem mondhatjuk, hogy megfelelő hírnév hiányában lenézték volna Angliában, az első fél éve mégsem a tündöklésről szólt. A szakírók, és talán titkon, legbelül a Manchester City akkori vezetői is azt kérdezték: kihúz-e egyáltalán egyetlen szezont a Premier League-ben?
Végül aztán nemhogy egy, tíz idény lett belőle!
David Silva aprólékos munkával előbb felvette a liga tempóját, és alkalmazkodott annak stílusához, majd az újgazdag angol klub ikonjává is vált. A stadion mellett felállított szoborra pedig nemcsak 436 tétmeccsén szerzett 77 góljával és 140 gólpasszával, hanem sokak szerint egészen kivételes emberi kvalitásaival is rászolgált. Aligha véletlen, hogy Angliában nem is olyan rég az elmúlt 30 év tizenkettedik legjobb PL-játékosának választották. A The Athletic listáján olyan klasszisokat előzött meg, mint Dennis Bergkamp, David Beckham, Mohamed Szalah, Luis Suárez, Harry Kane – vagy épp utódja, és szegről-végről tanítványa, Kevin de Bruyne.
A spanyol karmester múlt héten jelentette be, újabb szalagszakadása után nincs számára visszaút, és 37 évesen felhagy a profi labdarúgással.
A mindössze 170 centis középpályást a 2010-es világbajnoki aranyéremmel a nyakában a Real Madrid öltözőjébe várták. Florentino Pérez, a blancók legendás elnöke olyannyira biztos volt Silva megszerzésében, hogy néhány hónappal korábban már közös képet is csináltatott a futballistával. A labdarúgó létére kifejezetten introvertált Silva állítólag úgy megdöbbent a kérésen, csak hebegett-habogott a csomagjai felé bökve, hogy őt bizony a csapatbusznál már várják. A Marca által felelevenített, akkor jó eséllyel humorosnak tűnő, később inkább kellemetlen sztori szerint Pérez két klubalkalmazottat bízott meg azzal, őrizzék a Real–Valencia bajnoki mérkőzés után épp távozóban lévő játékos cuccait, sőt mi több, ne is csak őrizzék, pakolják be nyugodtan a Real öltözőjébe, „nyártól úgyis ott lesz rá szüksége".
Nem így lett. Pedig a „királyiak” épp úgy 30 millió eurót ajánlottak a spanyol játékjogáért, mint a későbbi befutó Manchester City, ám Valenciában úgy gondolkodtak, jobb nekik, ha Silva nem egy közvetlen riválist erősít majd a következő években. Ezzel egy időben a spanyol sajtóban arról kezdtek cikkezni, Silva zűrős magánéletet él, „bulizik, alkoholizál”, és csak idő kérdése, hogy káros szenvedélyei a teljesítményét is visszavessék. A korabeli beszámolók szerint a madridiak bizonyos pontig hajlandóak lettek volna ráígérni az angol csapat ajánlatára, ám a hírek hatására meggondolták magukat, és a kelleténél „rizikósabb” befektetésnek bélyegezték az átigazolást.
Egy szó sem volt igaz a pletykákból
– reagált évekkel később maga a játékos. – Mindig is igyekeztem profiként élni, ezért csalódott voltam, hogy ilyesmiket híresztelnek rólam. Ugyanakkor nem volt bennem harag, úgy éreztem, ha bármelyik kérőmet eltántorította néhány hazug pletyka, akkor annak így is kellett lennie. Utólag sincs bennem hiányérzet, mert aligha történhetett volna velem jobb, mint hogy a Manchester Cityhez kerültem” – idézte a Marca.
Hogy a Real mennyivel lett szegényebb, jó kérdés, hogy a City mit nyert, ma már világos, még ha a kezdeti lépések, amint azt fentebb említettük is, igencsak dadogósak voltak.
Az első góljára októberig kellett várni, a találat viszont aligha lehetett volna emlékezetesebb – a Premier League-be csak átszállójegyet váltó Blackpool védői nemhogy másodosztályú, inkább amatőr ellenfeleknek tűntek Silva körül...
Az elsőt további 59 találat követte a Premier League-ben. Önmagában ez is elég lehetett volna ahhoz, hogy a drukkerek szívébe lopja magát, hiszen a PL-érában az azóta eltelt időt is figyelembe véve csak hárman, Sergio Agüero, Raheem Sterling és De Bruyne tudott ennél is többet szerezni City-játékosként. Az igazán nagy durranás mégis a 106 gólpassz az angol élvonalban, amit De Bruyne épp a következő idény elején érhet be a klub örökrangsorában. (A belga játékos 105-nél jár, igaz, cirka 60 mérkőzéssel kevesebb alatt.)
Silvát gyakran Xavihoz vagy Iniestához hasonlítjuk, technikai képzettségüket, karakterüket tekintve nem is véletlenül. Ám hiába volt utóbbi kettő világklasszis a Barcelonában, azt valahogy kevesen feltételeztük volna, hogy szükség esetén a Premier League-ben is megállták volna a helyüket. Silva viszont képes volt erre, még ha kellett is némi idő ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjon az angol és a spanyol bajnokság követelményei közti különbségekhez. Megkockáztatom, mára a City történetének legjobb játékosává vált
– dicsérte főszereplőnket 2020-ban Jamie Carragher, a Liverpool korábbi középhátvédje, aki testközelből tapasztalhatta meg, milyen jó futballista is volt Silva a fénykorában.
Csapattársai elregélései alapján egy rendkívül önzetlen, halk szavú, néha kissé befelé forduló karakter rajzolódik ki előttünk, akit önzetlensége mellett kiemelkedő játékintelligenciája tett nélkülözhetetlenné a pályán. Igazi fazonszabász és ritmust adó karmester volt fénykorában, függetlenül attól, hogy a bal szélről játszott befelé, vagy az idő múltával, sebességéből kissé vesztve, a tengelyhez közel kapott helyet.
Míg az első idényét négy góllal és kilenc gólpasszal zárta, a másodikra azonnal szintet lépett. Hat gól mellett tizenhét assziszt került a neve mellé, összesen 49 tétmérkőzésen kapott szerepet, és 29 kanadai pontot termelt. Nyugodtan kijelenthetjük, teljesítményével főszerepet vállalt abban, hogy a Manszúr sejk által irányított klub az 1967–1968-as idény után újabb – története során harmadszor – bajnoki címet nyerjen. Az állítás annál is inkább igaz, mert a Queens Park Rangers elleni drámából – a City a hosszabbításnak még 2–1-es hátrányban ment neki, mindez pedig a Manchester United bajnoki címét jelentette volna –, gólpasszal vette ki a részét. A 92. percben Edin Dzeko egyenlítő gólját készítette elő, mielőtt jött volna Mario Balotelli és Agüero koprodukciója a 94-ben...
A következő években a klub építkezése szempontjából kulcsfontosságú játékkapcsolata alakult ki Agüeróval – összesen 29 gólban vállaltak együtt főszerepet, aminél csak a Harry Kane és Szon Hung Min (43), valamint Didier Drogba és Frank Lampard párosa (36) hozott össze többet a PL-ben.
„Volt egy City előtte, és van egy City azóta, hogy ő a klub játékosa lett”
– magasztalta Agüero, kissé leegyszerűsítve Manszúr sejk és az Egyesült Arab Emírségek szerepvállalását a manchesterieknél.
„Ő volt a sikereink katalizátora, nem is lehetnék hálásabb a sorsnak azért, hogy ilyen sokáig játszhattam vele egy csapatban. Az egész világon elismerik a teljesítményét klubszimpátiától függetlenül, ez pedig egyet jelent azzal, hogy valódi futball-legendává vált. A legnagyobb erénye azonban nem is a technikai tudása, hanem az önzetlensége, az a személyiségjegye, hogy mindent, de mindent kész megosztani másokkal. Ez az alaptermészet tette annyira virtuózzá a passzait” – magyarázta az argentin, aki egy évvel Silva után csatlakozott a klubhoz, és egy évvel utána hagyta el, a Premier League történetének leggólerősebb légiósaként.
Silva sokat emlegetett önzetlen természetét jellemzi, hogy amikor 2020 nyarán visszatekintett manchesteri karrierjére, amondó volt, Agüero nélkül a bókok tizedét sem zsebelhette volna be.
Sok gólpasszt adtam neki, igen, de az igazat megvallva, elég könnyűvé tette a dolgot: mindig érezte, hol kell helyezkednie, és a helyzetek befejezésében ennél is jobb volt. Nagyon közel álltunk egymáshoz a pályán és az életben egyaránt. Középpályásként annyi volt a dolgom, hogy őt támogassam – Kun pedig a világ egyik legjobbja volt a posztján. Örülök, ha úgy érzi, segítettem neki még eredményesebbé válni
– mondta Silva.
Egy másik argentin, Pablo Zabaleta hét éven át volt Manchesterben csapattársa. A bekk pedig egészen odáig ment, hogy Lionel Messivel egy szintre helyezze a spanyol karmester kvalitásait. A Citynél az elmúlt években hasonló státust kiépítő De Bruyne azt mondta, csupán a futballagytröszt Josep Guardiola tanított neki Silvánál is többet a játékról.
„Könnyű volt mellette játszani. Elképesztő nyugalmat sugároz, csak ránézel, és megnyugszol, mert azt érzed, bármit is csinálsz, ő irányítása alatt tartja majd a szituációt. Elképesztő intelligenciája és már-már természetfeletti készsége van ahhoz, hogy a középpálya közepéről kontroll alatt tartsa az egész játékot. Ettől olyan zseniálisak a passzai is. Egyszerűen minden sokkal könnyebb volt, ha ott volt melletted a pályán” – jellemezte a The Athleticnek adott interjúban a City jelenlegi csapatkapitánya a nála öt és fél évvel idősebb spanyolt.
A társak (és ellenfelek) bókjánál és a statisztikáknál is fontosabb, hogy bármi történt az angoloknál, ha Silva egészséges volt, nem lehetett kirobbantani a kezdőből. Mindegy, hogy a csapat edzőjét Roberto Mancininek, Manuel Pellegrininek vagy éppen Guardiolának hívták.
Három menedzserem volt a Citynél, és mind a hármójuknak rendkívül hálás vagyok – mondta a manchesteri klubhonlapnak adott búcsúinterjúban. – Roberto volt az, aki idehozott. Az igazat megvallva, elég gyakran keresett, mikor még a Valenciában voltam, győzködött, jöjjek a csapatába. Bízott bennem, és ez kellett ahhoz, hogy meghozzam életem egyik legjobb döntését. Manuel alatt még támadóbb futballt játszottunk, újabb bajnoki címet nyertünk, és összességében is szép három évet töltöttünk el közösen.”
„De azt is jó hírként fogadtuk, amikor kiderült, Pep jön a csapathoz. Pontosan tudtuk, mennyire hisz a kemény munkában, és szereti a labdabirtoklásra épülő stílust. Azt gondoltam, hasznos lesz számomra a közös munka, mert az alapstílusom nagyon hasonló. Vele megtanultuk uralni a nagy csapatok elleni mérkőzéseket is. Szintet léptünk együtt, igazi nyerő típussá kovácsolt mindenkit az öltözőben” – tekintett vissza.
Míg a pályán nem volt olyan, amihez előbb-utóbb ne tudott volna alkalmazkodni, és irányítása alá vonni, a civil életben nem várt nehézségek vártak rá.
Életem legnehezebb hónapjai voltak
– mondta a FourFourTwo-nak adott interjúban a kisfia születését követő időszakról.
Mateo mindössze 25 hetesen jött a világra, születése pillanatában minimális esélyt adtak arra, hogy túléli az előtte álló 48-72 órát. Ám hasonlóan nagy küzdőnek bizonyult, mind édesapja: élete első öt hónapját egy valenciai kórházban töltötte, végül átvészelve minden nehézséget. Pep Guardiola azonnal hazaengedte a játékost, aki előbb másfél hónap szabadságot kapott, majd lehetőséget arra, hogy Manchester és Barcelona között ingázva, a hét jelentős részében különmunkát végezve is a csapat hasznos tagja legyen.
„Eleinte enni és aludni sem tudtam rendesen. Minden időmet a kórházban töltöttem Mateo és Yessica mellett. Mindörökké hálás leszek a klubnak és Pepnek azért, mert minden támogatást megadtak ahhoz, hogy a családommal legyek. Nem hiszem, hogy másképp meg tudtam volna küzdeni a helyzettel” – jelentette ki.
A játék segített, a pályán azt éreztem, kitisztul a fejem, jólesett, hogy a futballra koncentrálhattam. Aztán viszont lefújták a meccset, és ismét rám szakadt minden.
2018 nyarára végre lezárhatta a nehéz időszakot. Az új idény első hazai meccsén főszerepet vállalt a Huddersfield elleni 6–1-es kiütésből, a Cityben lejátszott 250. bajnokiját egy pazar szabadrúgásgóllal tette a közönség számára igazán emlékezetessé. Önmagának pedig azzal, hogy a meccs előtt Mateóval a karjában vonult a játéktérre...
Nem sokkal később a Manchester City csapatkapitányi karszalagját is megkapta, amit egészen a 2020-as búcsúig viselhetett. Szerződése lejártával ingyen igazolt a Real Sociedadhoz, melyben kisebb-nagyobb sérülései ellenére is meghatározó játékos volt három szezonon át. Manchesterben 2021 augusztusában avatták fel a szobrát – Vincent Kompanyéval együtt.
„A szobor örökké emlékeztetni fog azokra a csodálatos pillanatokra, amelyeket David adott nekünk, nemcsak hihetetlen labdarúgóként, hanem inspiráló nagykövetként, aki mindig méltósággal képviselte ezt a klubot” – mondta Kaldun al-Mubarak, a Manchester City elnöke.
Az „égszínkékekkel” tizennégy trófeát, köztük négy bajnoki címet és két FA-kupát nyert.
Elképesztő pályafutás az övé: a meccsei száma, a játéka minősége, a trófeái száma, amit ezzel a klubbal nyert... Nem lehet rá jelzőket találni. A City történetének öt-hat legfontosabb játékosa közé tartozik, aki hátán cipelte fel a csapatot arra a szintre, ahol ma állunk. Nem lehetünk neki elég hálásak mindazért, amit tíz éven át tett a klubért
– magasztalta egykori játékosát Guardiola.
Silva a spanyol válogatottnak valamivel hamarabb, a 2018-as világbajnokságot követően intett búcsút. A „vörös fúriák” között 125-ször lépett pályára, 35 gólt szerzett, és 32 gólpasszt osztott ki, azaz kevesebb mint két meccsenként hozott egy kanadai pontot. Főszereplője volt a 2008-as és a 2012-es Európa-bajnoki győzelemnek, míg a 2010-es vb-n inkább kiegészítő ember volt a David Villa, Fernando Torres, Pedro, Jesús Navas, valamint a gyakorta szintén szélsőként bevetett Andrés Iniesta fémjelezte támadógépezetben.
Miután a Citytől elköszönt, úgy számolt, Spanyolországban, ismerős környezetben lehet benne még két-három jó idény, ez a vágya teljesült. Ráadásul a Sociedad rég nem látott erős teljesítmény nyújtva ötödik, hatodik, majd negyedik lett vele a bajnokságban. Más kérdés, hogy egy másik, sarkalatos kívánsága nem valósult meg: nagy vágya volt ugyanis, Gran Canarián születve a sziget legjobb csapatában, a Las Palmasban is megfordulhasson még.
Külső szemmel nézve pályafutására: sose legyen ennél nagyobb hiányérzete.
(Borítókép: David Silva 2019. május 12-én. Fotó: Shaun Botterill / Getty Images)