Index Vakbarát Hírportál

A Freiburg sportigazgatója elmondta, mi lesz Sallai Roland sorsa a csapatnál

A futballvilág átigazolási híreinek, pletykáinak legjava

Index
2023.08.21. 19:30
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A mai napra zárja kapuit a Futballbazár, tartsanak holnap is velünk, és nem maradnak le egyetlen fontos átigazolási hírről sem a labdarúgás világából. 

  • Ahogyan arról délelőtt beszámoltunk, az angol élvonalbeli Manchester United André Onana mögé keres egy megbízható kapust, a posztra pedig az egyik esélyes Odysseas Vlachodimosz.

    A görög válogatott játékosnak még négy év van hátra szerződéséből a Benficával, de a United egyre jobban vizsgálja leigazolásának lehetőségét. A hírek szerint két opció áll fenn: vagy a klubnál marad a jelenlegi cserekapus, Dean Henderson – aki iránt a Nottingham Forrest és a Crystal Palace is érdeklődik –, vagy érkezne Vlachodimosz.

  • Az angol labdarúgó-másodosztályban szereplő Southampton bejelentette: egy évre kölcsönveszi a West Ham középpályását, Flynn Downest. A 24 éves játékos úgy nyilatkozott, szívesen csatlakozik a Southamptonhoz, mivel a klub egyértelmű célja a Premier League-be való visszatérés, ami csábító kihívás volt számára.

  • A honi élvonalban szereplő két tehetségének szerződéshosszabbítását is bejelentette. A 20 éves Ominger Gergő 2026-ig, míg Dusinszki Szabolcs 2027-ig írta alá új kontraktusát. 

  • Az angol élvonalbeli West Ham United élénken érdeklődik Youssef en-Nesziri kapcsán. A Sevilla marokkói válogatottja szerződésének utolsó két évébe lépett, az angolok pedig már korábban is próbálkoztak a szerződtetésével.

    En-Nesziri piaci értéke jelenleg 20 millió euró, az andalúzok színeiben 157 meccsen 55 gólt szerzett.

  • A Manchester Evening News brit napilap úgy tudja: a Manchester United tervei között szerepel Ryan Gravenberch leigazolása. A német Sky Sport közben arról számolt be, hogy a Bayern München középpályása után az MU mellett a Liverpool is élénken érdeklődik.

    A 21 éves holland futballista tavaly nyáron az Ajax együttesétől érkezett a Bayernhez, amelynél 33 alkalommal kapott lehetőséget, és 2027-ig él a szerződése.

  • A La Gazzetta dello Sport olasz sportnapilap információi szerint az Inter közel van Benjamin Pavard megszerzéséhez.

    Az olasz együttes 28 millió eurót ajánlott a világbajnok francia játékosért – plusz ötmillió kiegészítéssel – a Bayern Müchennek, a Bundesliga címvédője viszont 35 millió eurót kér a 27 éves jobbhátvédért.

    Ezek ellenére a lap úgy véli: mindkét fél részéről megvan a hajlandóság az üzlet megkötésére.

    A német együttes pénteken játszotta első bajnoki mérkőzését a Werder Bremen ellen, és 4–0-s győzelmet aratott, Benjamin Pavard, akinek még egy évig él a müncheni megállapodása, nem lépett pályára a találkozón.

  • Győzelemmel kezdte az idényt a német élvonalbeli Freiburg csapata, a magyar válogatott szélsője, Sallai Roland pedig oroszlánrészt vállalt a sikerből. Sallai neve az elmúlt hetekben több élcsapatnál is szóba került, mint például a West Ham United és a Rennes.

    A 26 éves támadó korábban nem szerepelt állandóan a Freiburg kezdő tizenegyében, emiatt távozása is a levegőben lógott, de most úgy látszik, mégis marad a német klub kötelékében. Jochen Saier sportigazgató elmondta, a csapat kénytelen továbbra is aktív maradni az átigazolási piacon a rengeteg sérülése miatt, de Sallai Roland jövője biztos a klubnál.

    „Természetesen igen!” – felelte arra a kérdésre, hogy a magyar válogatott támadó a Freiburg keretének tagja lesz-e szeptember után.

  • Az angol második vonalban szereplő, a Premier League-ből frissen kieső Southampton szélsőjét, Nathan Tellát a Leverkusen szerződtetné – számolt be a SkySports. A 24 éves támadó szívesen váltana klubot, és szerepelne magasabb szinten, ennek értelmében már a Burnley is megpróbálta leigazolni, sikertelenül.

    A Southampton reményei szerint játékosuk a csapatnál marad, de amennyiben 21 és 26 millió font körüli ajánlat érkezik a játékjogáért, úgy átgondolják az értékesítését. A német élvonalbeli Leverkusen jelenleg 15 millió font körüli összeget fizetne Telláért.

  • Fabrizio Romano a közösségi médiában tette közzé: az angol élvonalbeli Manchester City közel 60 millió euróért veheti meg a Rennes támadóját, Jeremy Dokut. Az átigazolási hírekben járatos olasz újságíró úgy tudja: a tárgyalások folyamatosan zajlanak, az angol együttes bízik abban, hogy a héten megállapodnak a fiatal belgával.

    A csatárt 2018 elején az Ajax és a Liverpool is szerette volna szerződtetni, azonban maradt az Anderlecht korosztályos csapatainál, a 2019–2020-as szezonban pedig bemutatkozott a felnőttcsapatban. Doku három éve igazolt a francia élvonalbeli csapathoz, ahol 75 alkalommal lépett pályára.

  • Az angol élvonalbeli Everton megegyezett a szaúdi al-Shabab csapatával Demarai Gray potenciális klubváltásáról. Sean Dyche, az Everton vezetőedzője hozzátette, addig nem engedik távozni támadójukat, amíg nem találják meg a helyettesét.

    A 27 éves szélső piaci értékét 20 millió euróra taksálja a mértékadó Transfermarkt, szerződése pedig jövő nyárig érvényes a klubbal. Az al-Shabab így felveheti a kapcsolatot a játékossal, de az Everton a sok sérültjére való tekintettel még igényt tart Gray szolgálataira.

  • Az FC Barcelona hivatalosan bejelentette: Sergino Dest a következő szezont kölcsönszerződés kereteiben a PSV Eindhovennél tölti.

    A két klub megegyezett az amerikai játékos 2024. június 30-ig tartó kölcsönadásáról. A holland csapatnak opciós joga van arra, hogy az átigazolást véglegessé tegye annak lejárta után.

    A spanyol bajnok fenntartja magának a jogot a játékos esetleges későbbi eladásának bizonyos százalékára – olvasható a klub sajtóközleményében. A 22 éves futballista 2020-ban érkezett az Ajaxtól, ezalatt 72 alkalommal lépett pályára katalán színekben.

  • Odiszéasz Vlahodímosz, a Benfica görög válogatott kapusa immár a Manchester United radarján is szerepel. Az angol élvonalbeli csapat André Onana, a klub első számú, 55 millió euróért szerződtetett hálóőre mögé keres egy megbízható, második opciót – számolt be a The Guardian.

    A 29 éves, 16 millió euróra taksált kapus korábban megfordult a Stuttgartban, majd a Panathinaikos csapatától érkezett Lisszabonba 2018 nyarán.

  • Thierry Henry, korábbi Európa-bajnok francia válogatott futballista, egyebek mellett az Arsenal és Barcelona klasszis csatára veszi át a párizsi olimpiára házigazdaként készülő U23-as korosztályos válogatott szakmai irányítását.

    A francia szövetség július 31-én jelentette be, hogy hét év után távozik a csapat éléről Sylvian Rippoll. Egy héttel később Philippe Diallo, a szövetség elnöke, Marc Keller, az utánpótlás-válogatottakért felelős szakember, valamint Hubert Fournier a válogatott technikai igazgatója

    már személyesen egyeztetett az utódnak kiszemelt Henry-val,

    aki a sajtóban a poszt első számú várományosa volt azóta is. Az érintettek azóta többször találkoztak már, hogy álláspontjaikat közelítsék. A szervezet ügyvezető testülete hétfőn ülésezik, formálisan most kaphatja meg Henry a feladatot. 

    A 46 éves Henry már rendelkezik edzői tapasztalattal: a belga válogatottnál két időszakban (2016–2018, 2021–2022) volt másodedző, és segítette Roberto Martínez szövetségi kapitány munkáját.

    A Monacót a 2018–2019-es szezonban fél idényen át irányította – 20 mérkőzésen ült a kispadon –, majd közel másfél évig volt a Montreal Impact vezetőedzője, de a koronavírussal terhelt időszakban 29 meccs jutott számára mindössze.

  • A portugál válogatott védő, Joao Cancelo rendkívül közel áll ahhoz, hogy a Barcelona játékosa legyen kölcsönszerződés keretében. Sokáig kérdéses volt, mi lesz müncheni kitérője után a 29 éves játékos sorsa, de Cancelo világossá tette: a katalán klub játékosa akar lenni. 

    A felek közötti tárgyalás az utolsó szakaszba ért, így elképzelhető, hogy órák kérdése, és megszületik a megállapodás. Fabrizio Romano arról ír, hogy a kölcsönszerződés után vételi opciója lesz a Barcelonának. 

  • Továbbra is bizonytalan Romelu Lukaku jövője, egy dolog viszont biztos: a Chelsea-ben nem lesz maradása a belga óriásnak. A támadó idén nyáron tért vissza olaszországi kölcsönszerződéséből az angol csapathoz, de a hírek szerint a Juventuson kívül már az AS Roma is vizsgálja leigazolásának lehetőségét.

    Olasz sajtóértesülések arról számoltak be, hogy José Mourinho, a Roma vezetőedzője szívesen látná csapatában a belgát, mivel rutinos, nemzetközi tapasztalattal bíró játékosnak tartja, aki hasznos tagja lehetne a klubnak. A Chelsea legalább 40 millió eurót szeretne kapni játékosáért.

  • Az angol élvonalbeli Everton hamarosan nyélbe üti a Che Adams átigazolásáról szóló üzletet. A Premier League-től a legutóbbi szezonban búcsúzó Southampton játékosáért már korábban is tett egy 12 millió font körüli ajánlatot az Everton, de akkor még nem járt sikerrel.

    A The Telegraph értesülései szerint a legutóbbi, 15 millió fontos ajánlatra már rábólintottak a Southampton elöljárói. Rá is fér az erősítés az Evertonra, mivel hétvégén 4–0-ra kapott ki az Aston Villa csapatától.

  • A hétvége talán legfontosabb híre az volt, hogy a Manchester City BL-győztes hátvédje, Aymeric Laporte Szaúd-Arábiában folytatja pályafutását, és az al-Nasszr játékosa lesz. 

    A spanyol válogatott középhátvéd 2026 júniusáig kötelezi el magát a többek között Cristiano Ronaldót foglalkoztató szaúdi klubhoz. Ahogyan Fabrizio Romano is írja, Laporte játékjogáért az angolok 23-24 millió font körüli összeget kapnak, az orvosi vizsgálatok időpontjai pedig már le is vannak foglalva.

    Laporte mellett Otávio, a Porto játékosa is Szaúd-Arábia, pontosabban az al-Nasszr felé veszi az irányt.

  • ....eseménydús napot zártunk pénteken, majd a hétvégén sem hagytak alább az átigazolási hírek. Olvassa át pénteki hírfolyamunkat, majd rögtön jelentkezünk a hétvége legfontosabb eseményeivel. 

  • Indul a hét, ezzel együtt nyitja kapuit a Futballbazár! Tartsanak velünk, és nem maradnak le egyetlen fontos átigazolási hírről, pletykáról sem a labdarúgás világából. 

Rovatok