Index Vakbarát Hírportál

A litvánok szerint a Ferencváros semmi különlegeset nem mutatott

2023. augusztus 25., péntek 10:58

Csütörtök este a labdarúgó-Európa-konferencialiga selejtezőjében a Ferencváros idegenben, 4–0-ra győzte le a Zalgiris Vilniust. A magyar csapat ezzel karnyújtásnyira került a harmadik számú európai kupasorozat főtáblájától. A mérkőzés után a litvánok szurkolói elmondták: szégyennek tartják a nagy különbségű vereséget.

Máté Csaba, a Ferencváros vezetőedzője úgy nyilatkozott a mérkőzés után, hogy véleménye szerint a négygólos győzelem ellenére több gól is maradt csapatában. A szakember hozzátette: nem lehetnek azonban telhetetlenek, lényeg a magabiztos siker. 

A litván bajnok edzője, Vlagyimir Cserubin természetesen csalódott volt a vereség miatt, és egyetértett azon állásponttal, miszerint a Ferencváros semmi különlegeset nem mutatott a mérkőzésen, csak kíméletlenül kihasználta hibáikat. 

Nagyon nehéz az ilyen meccseket értékelni, mivel magabiztosan kezdtünk, voltak lehetőségeink, de az ellenfél kihasználta a hibáinkat. Közel minden harmadik nap pályán vagyunk, nagyon nehéz megtalálni a ritmust, de ez természetesen nem mentség erre a vereségre. A hibáink miatt lett ilyen súlyos a végeredmény

– értékelt a litván vezetőedző. 

Mint ismert, a Ferencváros hétvégén elhalasztotta bajnoki mérkőzését, így jóval pihentebben léphetett pályára litván riválisa ellen. 

A Zalgiris szurkolói az egész mérkőzés alatt lelkesen buzdították kedvenceiket, de a lefújás után kritikus hangot ütöttek meg. A litván sajtóban megjelent vélemények alapján

szégyennek tartják a nagy különbség vereséget,

ezzel viszont Cseburin nem értett egyet, mivel ő úgy látta, hogy minden játékosa odatette magát.

A visszavágót jövő csütörtökön rendezik a Groupama Arénában.

Rovatok