Index Vakbarát Hírportál

Dárdai a Hertha feljutási esélyeiről: évekbe is beletelhet

2023. augusztus 26., szombat 06:11

Dárdai Pál együttese, a Hertha BSC három fordulót követően nulla ponttal az utolsó helyen áll a másodosztályú német labdarúgó-bajnokságban, a berlini gárda magyar szakvezetője szerint akár három-négy év is lehet, amíg sikerül annyira megerősödniük, hogy visszakerüljenek az élvonalba

A berlini szimpatizánsok számára szomorú vélemény előzményeként a csapat kapitánya, Marco Richter hét közben a Mainzhoz igazolt. Benjamin Weber sportigazgató a kulcsember távozásához annyit fűzött hozzá: „Marcónak lehetősége adódott arra, hogy újra az élvonalban futballozzon. El akarta fogadni az ajánlatot, és végül tisztességes megoldást találtunk”.

A hétvégi bajnoki fellépés előtt a kapitány távozásáról Dárdai Pál is véleményt formált, valamint ahhoz kapcsolódóan kifejtette gondolatait a feljutási esélyeikről:

„Lehet, hogy Marco elgondolkodott a Hertha feljutási esélyein. Ahogy most kinézünk, három-négy évig is eltarthat, mire sikerül. Először egy átmeneti évet élünk, majd szükség lesz egy következő idényre, hogy kialakuljon a csapat tengelye és a stabilitása. Akkor tudunk hozni három-négy olyan játékost, akik bizonyos poszton kulcsemberekké válhatnak, és így telik el a harmadik év. Majd utána mondhatjuk, hogy oké, jöhet a feljutás” – idézte a Bildet az nso.hu.

Kiemelték: a befektetőkkel történt pénzügyi tervezés során a Hertha vezetőség azzal számolt, hogy a csapat csak egy idényt tölt a másodosztályban. Dárdai erről annyit mondott, hogy most már mindenkinek meg kellett értenie, korlátozottak a pénzügyi lehetőségeik. Hozzátette:

nincsenek millióik vagy inkább milliárdjaik, viszont most végre kiderül az igazság, hogy a helyzetük igen súlyos.

Dárdai Pál hét közben, a legutóbbi bajnoki vereséget követően már azt is megkérdőjelezte, hogy a Bundesliga 2 színvonalát elérik-e.

A Hertha BSC három fordulót követően nulla ponttal áll a tabella alján, mínusz ötös gólkülönbséggel, szerzett találat nélkül. A bajnoki idényt a düsseldorfi 1–0-s vereséggel indította a Hertha, majd hazai környezetben 1–0-ra kikapott az újonc Wehen Wiesbadentől. Legutóbb Hamburgban 3–0-ra maradt alul.

Dárdai együttese szombaton javíthat a Fürth ellen haza pályán, amely négy ponttal a középmezőnyből várja az összecsapást.

Rovatok