Index Vakbarát Hírportál

Cristiano Ronaldo már szaúdi néptánccal ünnepli góljait az al-Nasszrban

2023. augusztus 30., szerda 15:08

Kedd este a szaúdi labdarúgó-élvonalban szereplő al-Nasszr fölényes, 4–0-s győzelmet aratott az al-Shabab ellen. A találkozón Cristiano Ronaldo két gólt szerzett, hangulata kiváló volt, egyik gólját pedig egy szaúdi néptánccal ünnepelte.

A 38 éves, ötszörös aranylabdás világklasszis fémjelezte csapat elég gyengén kezdte a honi bajnokságot, első két mérkőzésén pont nélkül maradt, de azóta már magára talált, és négy forduló után hat pont áll neve mellett. Az al-Nasszr legutóbbi mérkőzésén négygólos győzelmet aratott hazai pályán az al-Shabab ellen, a két gólt szerző és egy asszisztot kiosztó Cristiano Ronaldo pedig meglepte a közönséget, és hagyományos szaúdi néptánccal ünnepelte egyik gólját. 

Úgy látszik, mégis igen jól érzi magát a portugál klasszis a Közel-Keleten annak ellenére, hogy korábban arról szóltak a hírek, hogy Ronaldo akár azonnal továbbállna Szaúd-Arábiából, mivel nem érzi jól magát az országban. 

A Cristiano Ronaldo által előadott néptánc az „ardah” nevet viseli, amely egyfajta, a helyi folklórba tartozó csoportos táncot jelent. Ismertetőjelei közé tartozik, hogy a táncot két sorban álló férfiak adják elő egymással szemben, közben kardot vagy botot forgatva. 

Rovatok